Gondolatok a magyar nép lelki betegségéről.
6. rész
Írásom alapkoncepciója.
„Azért lelki beteg és tájékozatlan a magyar nép mert a
F-O-s rezsim, sok aljas, ravasz trükkel, módszerrel, hazugsággal, átverte és
beteggé tette.„
Ez a felvetés igaz, de szerintem ezek a trükkök azért
nem voltak annyira ravaszak h. ne lehessen átlátni rajtuk. Az írás tehát erre a
kérdésre keres választ: Miért verhető át, és miért tehető beteggé a magyar nép,
viszonylag könnyen gyorsan?
Ez is fontos…
Mi is ez a társadalompszichológiai népbetegség?
A néplélek betegsége?
Talán, de nehéz megmondani.
Sok nép beleesett, de azt gondolom, a betegség minden
nép esetében másképp zajlik. Persze az alap ugyanaz; elviseli, megszokja, sőt
igényli a diktatúrát. Nemcsak azt viseli el, h egy nagyobb fegyelemben, egy
parancsuralmi rendszerben él, mert ez akár habitus kérdése is lehet. De elvisel
egy nagyobb igazságtalanságot, mert ezek a rendszerek még egy fokkal igazságtalanabbak,
mint demokratikusabb rendszerek. És elvisel egy fokkal nagyobb szegénységet,
mert a diktatórikus rendszerek gazdaságilag is gyengébbek, mint a demokratikus
rendszerek.
Amikor beindul egy ilyen diktatúra-asszimilálódási
folyamat, az nemcsak a vezetés betegsége (hatalommánia, stb.) hanem az egész
társadalom betegsége. Én magam is vacillálok, h. a gerinclágyulásos elbutuláson kívül milyen nevet adhatok a
népbetegének. Pl.: diktatúra-asszimiláció. A diktatúra elfogadása, és
beleolvadás a diktatúrába. De talán ez is jó név: társadalmi reménytelenség,
igénytelenség.
Szóval nyilván a legbetegebb, maga a diktatórikus
vezetés és egyben ez a betegség fő okozója.
De ez nemcsak a vezetés betegsége, minden társadalmi
réteg megbetegszik, ha nem is teljesen, de többnyire. Megbetegszik az állami
vezetés, a politikai osztály, a társadalommal foglalkozó emberek jelentős része,
az értelmiségi réteg, és persze megbetegszik a nép is.
A betegség elemzését, talán így oszthatjuk fel:
Miből tudjuk, hogy kialakult a betegség, vagyis a
betegség tünetei. Illetve, a betegség
lefolyása.
Miért káros a betegség.
Mik a betegség
okozói.
Mi lehet a gyógymód. A megoldások.
Szóval ez lenne az egész iromány felépítése, optimális
esetben.
De ahogy a címben is jelzem, inkább önálló, sokszor
csak áttételesen kapcsolódó fejezetekből áll ez a tanulmány.
Kezdjük, folytassuk a betegség tüneteivel. Fontos lenne, h az emberek ráébredjenek h.
egy az nem normális vitatkozós, kicsit kilógós nép-tudati állapot, hanem komoly
torzulás, betegség.
Nézzük például ezt a tünetet.
Magyarországon a rendszerváltás után,
1989-2010-ig, 21 év alatt megjelent 7
kormány, a leginkább jellemző a 4 évenkénti váltás volt. Akkor még nem volt beteg a magyar társadalom.
A világ országainak 90%-ban ahol un. demokratikus választás van 4 évente (
ciklusonként) váltanak kormányt. Vagy hamarabb.
Talán 5%-ban fordul elő a két cikluson keresztüli kormányzás. A hosszabb
kormányzás 3-4-5-stb. cikluson keresztüli kormányzás pedig csak a diktatúrákra
jellemző.
Európában vagy ötven éve nem fordult elő hasonló, de a
világon is ritka. Ha egy ember, vagy nép ennyire kilóg az átlagból, akkor az
önmagában is ab-normalitást jelent. Ráadásul ez negatív irányú kilógás.
De mielőtt erre válaszolok, állapítsuk meg: a
Fidesz-Orbán társaság (F-O-s rezsim) most már negyedszer kormányoz, 12-éve, de
sajnos a a következő 4 év is szinte biztos.
Ráadásul sz@rul kormányoz. Most én nem is a
statisztikai adatokra hivatkozok, mert ha jól érzi magát a nép, ha boldog, akkor
a statisztika csak másodlagos lenne. De szerintem a nép nagyobb része nem érzi
magát jól. Vannak erről is felmérések, de láthatjuk is.
Más
országban is, pl. Szlovákiában, Romániában, stb. is volt, előfordult, előfordul
galád vezetés, meg csicskahad, meg sötét szavazótábor, meg tehetetlen ellenzék,
meg gerinctelen otthonmaradó réteg, mégsem jön létre az a helyzet, hogy négy
cikluson keresztül kétharmaddal választanak meg egy alkalmatlan diktatórikus
uralkodó bandát. Tehát akkor itt nálunk Magyar-honban
másokhoz képest is sötétség van, itt valami általános sokrétű betegség terjeng,
- szerintem ez népbetegség.
A hosszabb kétharmados kormányzás miért mondható
diktatórikus rendszernek? Miért rossz és diktatórikus a hosszabb
kormányzás?
Ez is önmagam ismételgetése lesz,bár ilyenkor arra
gondolok, lehet, hogy a kevés olvasóm között többen vannak, akik csak ezeket a
mondatokat olvassák tőlem, - szóval valamiféle alapigazságokat mindig közölnöm
kell. Akkor következzen ez: hosszabb távon a nép, illetve az igazi fejlődés
szempontjából a diktatórikus rendszer rossz, a demokratikus jó. Sok módon lehet
ezt bizonyítani, de én itt azt mondom, h. a diktatúra létre hozhat, hatalmas
épülteket, piramisokat, templomokat, szuper hadsereget (amit majd egyszer ki
kell próbálni), de nem lenne jobb, ha ezzel az erővel, tudással inkább békés
fejlett családi otthonok jönnének létre, melyekben az emberek szabadon boldogan
élnének? Szóval a kétféle rendszer (van vagy ötven átmeneti szint, szürke
árnyalat) abban is eltér egymástól, hogy a diktatórikus, kirakat rendszer, az
igazi demokrácia pedig egy szegényes kirakattal rendelkező rendszer, ahol
viszont a boltban boldog emberek vannak.
Más írásaimban inkább a döntéshozó és a vezetés-kiválasztó
rendszert szoktam a elemezni. Ebből vezetem le a diktatúra, ill. demokrácia
szintjét.
De azért az sem lényegtelen, h. az olyan uralkodó
réteg amely, így-úgy, de végeredményben érdemtelenül kontroll nélkül a leváltás
és számonkérés fenyegetése nélkül, huzamosabb ideig teljhatalommal bír,
nagyon könnyen elpofátlanodhat, pökhendivé válhat, agyára mehet a hatalom.
Csak a rend kedvéért soroljuk fel a népbetegség
lényegesebb elemeit. Avagy a diktatúra lényegesebb elemeit, mert a kettő szinte
azonos.
Hogy a felelősség viszonyokat jobban megértsük, rögtön
egy hasonlat keretében sorolom fel az elemeket.
Adva van a magyar bárka, amely a történelem nagy
folyóján úszik halad, evickél, akárcsak a többi ország (nép, nemzet) bárkája. A
magyar bárkát, kapitánya és a bandája tisztjei (Orbán és az Orbány kormány
ormánya) a folyó egy veszélyes ágába kormányozták. A bárka halad a vízesés
felé, (vagy talán már bele is zuhant). A
kapitányt nemcsak a tisztjei támogatják, hanem a matrózok harmada-fele (Fidesz
szavazók hívek), tehát ők is hibásak. A
bárkát egyébként meg lehetne állítani, vissza lehetne fordítni, ha jó
lenne a motor (a gazdaság,) de a kapitány és bandája azt is elrontotta. A
bárkát meg lehetne állítani még a kettős fékrendszerrel is. Az egyik fékrendszer a demokrácia,
pontosabban a fékek és egyensúlyok rendszere. Viszont a kapitány és bandája ezt
is elrontotta. A fékrendszer másik része, az ellenzéki vezetők pártok illetve
az ellenzéki szavazók, akik azonosak a matrózok másik felével. Csakhogy a
fékrendszer ezen része is elég gyengécske. Nem elég aktív, lagymatag, önző
szempontú, többé-kevésbé megalkuvó, stb. Így tehát a bárka belezuhan a vízesésbe.
Mielőtt továbbmegyek, azért nézzük meg a felelősségi szinteket. Sorba kezdve a
legnagyobbal: kapitány, majd a tisztjei, majd a szavazói, ezután jön az
ellenzéki vezetés, majd az ellenzéki szavazók. Persze az ellenzék felelősségét
így fel lehet vetni: borzalmasan nagy, a legnagyobb, mert megállíthatták volna
a katasztrófát. De azért ez a felvetés nem lenne teljesen igazságos, mert
nyilvánvalóan a kapitány a bandája és a támogatói nagyobb felelősséggel bírnak,
az ellenzék legfeljebb nem elég hatékony fékező, gyógyító.
De ha már népbetegségről beszélek, akkor jöjjön ez a
hasonlat. A népet gerinclágyító elbutító vírussal megfertőzték bizonyos emberek
(Orbán-Fidesz és támogatói). Viszont az
orvosai (ellenéki vezetők, pártok szavazók) is meglehetősen gyengécskék voltak
(motiválatlan, szakképzetlen, ügyetlen társaság) , így a beteg haldoklik. Szóval azért a mérgezőnek megbetegítőnek
nagyobb a felelőssége, mint az ügyetlen orvosnak.
A rend kedvért szaladjunk végig a kormánypárti
szavazók jelentősebb rétegein: a haszonlesők, a pofára menők, a frázis vitézek,
a tájékozatlanok, a megvezethetők, a harcolók gyűlölködők.
Az ellenzéki szavazók pedig feloszthatók: a lelkesek
értelmesek, a félig fotel-ellenzékiek, és a teljesen fotel-ellenzékiek, önzők
kényelmesek közömbösök. Illetve a megélhetési szavazók. (Kényelemből túlzott
egzisztenciális félelemből, a meglevő „még elevickélek” rendszerre szavazók.)
Nagyjából az otthon maradókat is osszuk fel.
Az önzők, akiket nem érdekel a társadalom, ill. nem
ismerik fel a jelentőségét. Akik piszkosnak találják általában a politikát,
akik nem tudnak, ill. nem akarnak választani
A megélhetési szavazók másik fele.
Ezen kívül van még egy teljesen közömbös antiszociális
ill tudatlan réteg, mellesleg elég nagy rétegek.
És vannak még más rétegek is, egyébként a
„közömbösökre” többször visszatérek.
Egyáltalán,
lehet-e betegnek nevezni a népet a társadalmat?
Kétségkívül
kényes. Főleg, ha egy vezető egy uralkodó szidja.
Egyrészt
én is már régóta vitatkozom magammal, h. a nép, a rendszer, a vezetés hármasból
melyik mennyire felelős általában.
Ide-oda
ugrálnak bennem a felelősségi, szintek százalékok, de az biztos h. valamennyire
a nép is felelős. Tehát akkor kritizálható, akár betegnek is mondható.
A
nép jelen idejű betegségéről lehet, sőt kell beszélni. A nép betegsége többnyire a népen kívüli
dolgok miatt alakult ki, de az h. jelenkorban nem akar meggyógyulni arról biza,
tehet. A jogban nagyon helyesen nincs
kollektív felelősség. A népet, egyik népet sem lehet büntetni. Kritizálni,
figyelmeztetni azonban lehet.
Népbetegségről akkor
beszélhetünk, ha a nép döntő többsége
ilyen-olyan módon, kicsit vagy erősen pszichésen beteg. Ahogy a pszichésen beteg
embert: „vigyázz, mert ebből nagyobb bajod lesz” úgy kell a pszichésen beteg népet is szükséges
figyelmeztetni
Nyilván
lesznek olyanok, akik teljesen egészségesek, de kevesen mert a betegség
terjedése, nem mindig nyilvánvaló látványos. Sajnos egy ilyen helyzetbe, egy
rossz rendszerbe, sokan besodródhatnak egy ártó, betegítő helyzetbe.
De
az is biztos, hogyha egy vezető egy politikus kezdi kritizálni a népet
akkor rögtőn neki ugranak, és nem
egészen alaptalanul.
Nézd
csak, pont ő kritizálja.
Nézd
csak, ez lenézi a népet
Néz
csak, ez a saját felelőssége helyett a
népet okolja.
Látjátok
ez egy gazember, szid titeket, stb..
Ha
egy kicsit értelmesebb a vádaskodó,
akkor azzal támad, h. a demokrácia
és köztársaság is a népfenség, a népakarat elvére alapul, ha pedig kritizáljuk,
szidjuk, akkor ezeket az elveket ássuk alá.
Akkor
mi a megoldás?
Szóval,
újra: lehet e egy népet betegnek mondani?
Megint
önmagam ismétlem, de muszáj.
A
genetikai megközelítés dupla baromság, csak kulturális megközelítés lehet.
Minden népnek vannak jó oldalai. A rossz oldalak nagyobb része nem a nép
hibájának tekinthető. Hatalmas az egyéni szóródás. Nincs kollektív bűnösség.
Mindezek
ellenére időszakos kulturális néptudati hanyatlásról, akár egy nép, nemzet,
akár egy nemzetiség tekintetében, lehet beszélni. A fenti megjegyzésekkel, de lehet,
sőt kell is beszélni. A kulturális hanyatlás nagyobb része nem a nép hibájából
jött létre. A vezetés, az oktatás, a
rendszer, a manipuláló, a geopolitikai helyzet, stb. hibájából. Kisebb része
viszont a nép, az emberek hibájából, pláne hogy Visszacsatolások,
kölcsönhatások vannak.
Ez
az írás is arról szól, mi magyarok betegek lettünk, vegyük már észre, valamit
azért tenni kellene.
Ez is fontos…
Egy alapproblémáról azért szólni kell: az
agresszorok diktátorok bűnözök több
okból hataloméhesebbek mint a normálisabb szelídebb politikusok.
Nevezzük
az alapproblémát: A vadabb természetű diktatórikusabb rendszer és azok hívei
előnyben vannak a kényelmes békés megalkuvó természetű demokratikusabb
rendszerrel, és azok híveivel szemben. Avagy, minél diktatórikusabb egy rendszer, egy
társadalom annál vadabb lesz és annál nagyobb előnybe kerül azzal az
ellenzékkel szemben, aki megmarad a maga kényelmes „harcolgatok a
demokráciáért” szintjén.
A
hiéna a támadó, a gazella a védekező, általában a hiéna győz, a gazellának az
is „győzelem”, ha életben marad.
Ráadásul,
a világ mai diktatúráiban, pl., a török, fehérorosz, stb., és persze a magyar vezetőket, sokkal nagyobb erők érdekek tolják, motiválják a hatalmuk
fenntartására, mint a demokratikusabb
becsületes politikusokat. Másképpen: a szelíd gondolkodó jóindulatú ember,
vezető általában demokratikusabb viszont kevesebb esélye van a harcban való
győzelemre. Igazságos szabályozott versenyben,
békés küzdelemben valószínűleg győzne, de elfajult harcban, a kegyetlen,
ravasz, diktatórikus ember, vezető győz.
Egyrészt e diktatúrákban (autokráciákban) eleve
halalom mániás, vagy arra hajlamos emberkék kerülnek a vezetésbe, másrészt
azért ezek lebukásuk esetén nagyobb büntetésre számíthatnak. Pontosabban, nem feltétlen,
de jobban benne van a pakliban egy olyan kiszámíthatatlan helyzet mikor ezek a
diktátorok részben jogosan a bűneik miatt, részben jogtalanul kemény büntetést
kapnak. Szóval, nem alaptalanul, sokkal jobban félnek.
Mindez
pedig ahhoz vezet, h. még inkább ragaszkodjanak a hatalmukhoz, még inkább sunyi
manipulatív elnyomó rendszert tartsanak fenn. Amely sunyi manipulatív egyben
elnyomó rendszerben sok minden beletartozik.
A
szemétkedő propaganda a választási feltételek egyenlőtlensége, amik lényegében
csalások. A diktatórikus rendszer által tartják a népet kordába, ugyanakkor egy
idő után a nép is ezt fogja természetesnek tartani. A nép indirekt elbutítása, oktatástól
kezdve, a propagandán keresztül, a populista intézkedésekig, szintén a
diktatórikus rendszer része. Nemcsak a
nép elbutítása folyik, de gerincének lágyítása is. Tehát amikor azt mondjuk a
magyar nép, gerinclágyulásos elbutulásba szenved, akkor nyilván ezt nagyrészt a
diktatórikus vezetés, az uralkodó rezsim szándékosan szerkesztett rendszerével
hozta létre.
Hozzá
kell tenni a diktatórikus rendszereknek ez az egyik nagy hibája, de nem az
egyetlen.
A
szokásos nyugati demokráciákban (kapitalista liberális demokráciák) a vezetők,l
egészségesebb felfogással bírnak: „Nem baj, ha leváltanak, nem ragaszkodom
foggal-körömmel a hatalomhoz jó és elég
nekem a négyéves hatalom is.”. Ez
a felfogás, viselkedés magának a vezetőnek is egy kényelmesebb, nyugisabb
állapot, és a nép az ország számára is egy jobb állapot, hiszen ekkor a vezetés
nem diktatórikus uralkodást folytat, annak számtalan hátrányával, hanem
demokratikust. Tulajdonképpen nem csak a regnáló vezetés van ebben a
kényelmesebb lezserebb, békésebb, de demokratikusabb állapotban, de az ottani
ellenzék. Ez a demokratikusabb és a természetesebb.
Viszont
az baj, hogy diktatúrákban (Magyar-honban is) is, a lezserebb kényelmesebb békésebb felfogású ellenzéknek, egy a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó
minden aljas eszközt bevetni képes uralkodó osztállyal kell harcolnia. És a diktatúrát kedvelő szavazó táborok is
sokkal agresszívabbak, és szemellenzősebbek, mint az ellenzékiek. Tehát az
egyenlőtlen küzdelemnek, a diktatúra pártiak fölényének, ez is egyik jelentős
oka. Elvileg ez a probléma csak úgy
lenne megoldható, ha az ellenzéki vezetőknek, az ellenzéki szavazóknak
elmagyaráznák, azok pedig megértenék, h. ez egy különleges helyzet: a vad diktatúra ellen, csak intenzíven lehet küzdeni Ebben a helyzetben, fel kell
adni a kényelmes békés amúgy természetes hozzáállásukat, ellenkező esetben labdába
sem lehet rúgni. Na, ez az amit nem
sikerül megértetni sem az kényelmes megélhetési ellenzéki politikusokkal, sem
az az ellenzéki táborral.
Magyarországon
sokat szidjuk az ellenzéki politikusokat, mert kényelmesek, mert marakodnak,
mert megélhetési politikusok, hogy nem elég harcosak, stb. Szerintem részben
jogosan szidjuk őket, de azért némi mentségük van. Mentségük pedig az, h
tulajdonképpen normál helyzetben ez lenne a szokásos normális viselkedés. A
jogos szidás viszont abból ered, h fel kellene ismerni; ez egy abnormális
helyzet.
Az
nem vitás, hogy az aljas bűnözök ellen, teljes erővel, minden eszközzel
harcolni kell, Azonban legtöbbször az
ellenfél nem teljesen, csak részben rossz.
De
hogyan küzdjünk a kissé hibás vétkes emberek és azok tettei ellen? Pl. az
autokráciák ellen? Szelídebben, meggyőzéssel, hogy ne fajuljon el a helyzet,
hogy ne vaduljanak el? Lehet, h. ez lepereg, hatástalan, sőt éppen ezért pofátlanodnak
el. Vagy radikálisabb módszerekkel? Akkor
pedig hivatkozási alapot adhatunk, a helyzet elfajulására.
Szóval
ebben a helyzetben nem könnyű, az ellenzék az ellenzéki politikusok helyzete. A
nép felismerése és megfelelő segítsége nélkül nem sokat tehetnek. A nép
igazság-felismerését viszont aktívabban segíthetnék. Ezt is üzenhetjük, az
ellenzéknek: Segíts a népnek abban, hogy neked akarjon segíteni.
A
népbetegség másik biztos tünete, hogy szinte minden réteg beteg.
(Az
első biztos tünet, h. már a negyedik cikluson keresztül kétharmaddal lett
megválasztva egy csapnivaló vezetés.)
A
nép minden rétege, osztálya, csoportja egy kicsit beteg.
Még
az ellenzék is, az ellenzéki vezetés is, de még az ellenzéki népréteg is. Ahhoz
tudnám hasonlítani, amikor a rákos betegben szétterjed a betegség. Én is
vitatkozom magammal: miért nem elég a fő betegítő tényezők, galád felső
vezetés, a hívek, szavazók, közömbösök elleni kritika és küzdelem? Miért kell a
hibákat vétő ellenzékieket kritizálni, bántani?
A választás előtt visszafogtam magam, tudtam, h. az akkori kritika
többet ártana, mint használna. Most viszont, mikor az újratervezés, vagy a
kármentés, vagy a búcsúzás szakaszában vagyunk, akkor már kritizálhatjuk a jó
oldalt is, az ellenzéket is.
Azt
azonban hozzá kell tenni: egy rossz diktatórikus rendszerben még a jó emberek
is elromlanak. Nem teljesen, de azért érzékelhetően. Ennek egyik oka a
rosszabbik én, (tudat) megerősödése. A másik ok, viszont h. az ilyen
rendszerekben gyakran kerülnek az emberek csapdahelyzetbe. Olyan helyzetbe, amikor csak kénytelen
rosszul nyilatkozni, ill. rosszul cselekedni. A csapdahelyzet gyakran abból
áll, h. az ember az előremenetel, a sikeres elintézés érdekében, ill. a
büntetés elkerülése miatt kénytelen a hazug rossz véleményt, ill. cselevést bevállalni.
Az
ellenzék általános hibái: a lagymatagabb aktivitás, a szervezetlenség, a
viszonylagos széthúzás, a viszonylagos önzés, stb.. De mint azt az előzőkben
fejtegettem, ezek a hibák, ebben a galád helyzetben, választásban váltak
meghatározó hibává. Egy normális helyzetben, választásban ezek még elnézhető
hibák lettek volna.
Az
elvekre hivatkozó érdekemberek, ők jó sokan vannak, és befolyásolhatják a
választást.
Nem
mintha a hamis elvek követése jobb lenne. De az sincs rendben, ha valaki anyagi
előnyök, főleg pénz behabzsolása után, elvekre hivatkozva támogatja az adakozó
banditát.
Konkrétan
három széles rétegre gondolok, az egyik az
egyház, kiváltképp a katolikus és a református egyház.
A
másik a külhoni, pl. erdélyi magyarok, magyar nemzetiségiek széles rétege.
A
harmadik pedig azon magyarok, akik anyagilag jól jártak a Fidesszel, egy részük
legálisan, más részük a Fidesz maffia keretében. Jól jártak, de a helyett, h.
ezt nyíltan bevallanák, mindenféle politikai ürügyre hivatkoznak, pl. h az
ellenzék hazudik, stb. Mégis azt mondom, a három réteg közül, ők a
legbecsületesebbek. A külföldön (Szlovákia, Ukrajna,Románia, Szerbia, stb.) élő
magyar nemzetiségiek, szintén sok-sok lóvét kaptak, látszatra még többet, mint
valójában, de az ő szájukon sem jönne ki: Orbánt azért imádjuk, mert nyomja
lóvét, a manit, a lét, a zsét. Viszont
egy nagyon „becstelen” ürüggyel jönnek: a hazaszeretetre hivatkoznak. Becstelen,
mert ezt a nemes majdnem szentséges dolgot, a hazaszeretetet használják
ürügynek. Ahelyett, h. bevallanák: Orbán
adja a pénzt, ezért rá szavazunk.
Ráadásul
van itt egy választási-csalás vonal is, és van egy közjogi bukfenc is. Az
utóbbi pedig arról szól, h. olyanok szavazhatnak valamiről, akiket az a dolog
szinte nem is érint. Ez olyan mintha a
mi házunk felújításról a szomszéd ház lakói is szavazhatnának. Senki nem akarja
elvenni a magyarságukat, de ahhoz nem kell választási jog.
De
a legbecstelenebb réteg, azonban a papság. Anyagi érdekből, vallási értelemben,
kábé hat-hét fő bűnt szegnek meg. A ne lopj, ne hazudj – parancsokat. A hamis
úr imádását. A kapzsiság bűnét. Az állam és az egyház elválasztásnak elvét.
Stb.. Persze mindezeket nemcsak a papság
követi el, de magát vallásosnak erkölcsösnek mondó Orbán-Fidesz banda is. Tulajdonképpen
nem az anyagi érdek-vezéreltség a fő baj. Hanem az, h. érdemtelen ez a
hasznosulás, ráadásul nagyfokú álszenteskedés kíséri a csalást.
Persze
a közömbösök, meg a felületesek is lelki betegek.
Már
megint a közömbösség, megint egy nyilvánvaló, már unalmas indoklás.
A
társadalommal, a választással szembeni érdekéktelenség szintén a beteg
társadalom tünete.
Szintén
beteg, aki elmegy, de felületesen átgondolatlanul választ. Márpedig az is
felületes átgondolatlan, aki bármilyen nézetet, hírt, önállós átgondolás nélkül
elfogad. Az önálló átgondoláshoz pedig önálló sokoldalú tájékozódás szükséges.
Aki
nem megy szavazni, választani az is választ. Aki nem megy el, az azoknak ad
igazat, akik elmennek.
Azért
is baromság, mert a semmittevésével, felületességével hosszabb távon magával is
kicseszik. Életminőségünk, boldogságunk fele a társadalomból jön. Ha valami fontos
lenne, de hiányzik, mint pl. beleszólás, akkor a beleszólás növelésének
érdekében kellene ténykedni, nem pedig belenyugodni. A belenyugvás ezekben az
esetekben a legrosszabb megoldás.
A
„szeresd embertársad”, de a hazaszeretet is, ellentmond a közömbösségnek és a
felületességnek. Stb., lehet még sorolni a baromság-okokat.
Lehetnek
olyan helyzetek, amikor a közömbösséget az „otthon maradást” sok minden
felmenti. És lehetnek olyan helyzetek, amikor szinte semmi sem menti fel, ezt a
tévedést, hibát, vétket. Nézzük csak, Mo.-ban 2022-ben még lehet szabadon
választani. Még nem akkora a kényszer, sem az agymosás, mint pl. a keleti
diktatúrákban. Átgondolás után egyértelműen ki lehet választani a kevésbé
rosszat. Mivel ez egyik rossz, F-O-s rezsim sokkal rosszabb mindennél, nincs az
a helyzet, h. két egyenlő rossz között
lehet választani. Ugyanakkor nagyon tré a helyzet, tehát fontos dolog a
választás.
Ez
összességében tehát olyan helyzet, amikor semmi sem menti fel a közömbösséget. „Inkább nem válasszon, mintsem felületesen,
elfogultan, csakis önző szempontok szerint válasszon” – jöhet a jogos felvetés.
Azaz nem is jogos, mert: az egyik hiba nem menti fel a másikat. A zsebtolvaj
nem követ el attól kisebb bűnt h. rablás is létezik.
Ahogy
betegszik a nép, egyre többen szavaznak a diktatúrára (a látszólag győztesekre),
ráadásul a jó oldalra szavazók, az ellenzékiek közül egyre többen maradnak
otthon. Miért is?
Sokféle oka lehet a passzivitásnak, de ezen okok zöme defektes emberre utal. A legtöbb otthon maradó azokból kerül ki, akik amúgy sem tulajdonítanak nagy jelentőséget a társadalomnak, a politikának, ennek is sok oka lehet, de mindegyik tévedés. Aztán ott vannak azok, akik szerint szarul mennek a dolgok, de semmit sem lehet tenni. Ezek nagyobb része; eleve beletörődő. Természetesen ez is esztelenség. Viszont vannak, akik mondjuk a második harmadik vesztes szavazás után lesznek legyintők: semmi értelme, úgysem lehet nyerni. De itt azért a lélek mélyén ez az ok is meglapul: nem akarok megint a vesztesek táborába tartozni. Természetesen ez is esztelenség. Mert vesztessé vagy győztessé attól válik az ember, h amilyen élete lesz a választás után. Pl. egy társasház többsége hoz egy ostoba döntést, pl. egy dupla drága, de pocsékul dolgozó vállalkozóval dolgoztat. Akkor mindenki vesztes lesz, azok is akik benne voltak a szavazati többségben. Sőt azok még inkább verhetik fejüket a falba, hiszen saját maguk alatt vágták a fát. Amúgy pedig tényleg annyira kis fáradság és kockázat ez a négyévente való szavazás, hogy ez sem lehet indok. Normális embert a sorozatos vesztés, főleg, ha tudja jó oldalon áll, és tudja nem nagy fáradság, inkább „azért is megmutatom” hozzáállásra motiválja. Ha beteg a nép, akkor csak a primer, rövid távú érzések vezetik, beszűkül, reménytelenné válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése