6, A magyar nép lelki betegsége

Gondolatok a magyar nép lelki betegségéről.

6. rész

  

Írásom alapkoncepciója.

„Azért lelki beteg és tájékozatlan a magyar nép mert a F-O-s rezsim, sok aljas, ravasz trükkel, módszerrel, hazugsággal, átverte és beteggé tette.„

Ez a felvetés igaz, de szerintem ezek a trükkök azért nem voltak annyira ravaszak h. ne lehessen átlátni rajtuk. Az írás tehát erre a kérdésre keres választ: Miért verhető át, és miért tehető beteggé a magyar nép, viszonylag könnyen gyorsan?

 

 

 

Ez is fontos…

 

Mi is ez a társadalompszichológiai népbetegség?

A néplélek betegsége?

Talán, de nehéz megmondani.

Sok nép beleesett, de azt gondolom, a betegség minden nép esetében másképp zajlik. Persze az alap ugyanaz; elviseli, megszokja, sőt igényli a diktatúrát. Nemcsak azt viseli el, h egy nagyobb fegyelemben, egy parancsuralmi rendszerben él, mert ez akár habitus kérdése is lehet. De elvisel egy nagyobb igazságtalanságot, mert ezek a rendszerek még egy fokkal igazságtalanabbak, mint demokratikusabb rendszerek. És elvisel egy fokkal nagyobb szegénységet, mert a diktatórikus rendszerek gazdaságilag is gyengébbek, mint a demokratikus rendszerek.

Amikor beindul egy ilyen diktatúra-asszimilálódási folyamat, az nemcsak a vezetés betegsége (hatalommánia, stb.) hanem az egész társadalom betegsége. Én magam is vacillálok, h. a gerinclágyulásos  elbutuláson kívül milyen nevet adhatok a népbetegének. Pl.: diktatúra-asszimiláció. A diktatúra elfogadása, és beleolvadás a diktatúrába. De talán ez is jó név: társadalmi reménytelenség, igénytelenség.

Szóval nyilván a legbetegebb, maga a diktatórikus vezetés és egyben ez a betegség fő okozója.

De ez nemcsak a vezetés betegsége, minden társadalmi réteg megbetegszik, ha nem is teljesen, de többnyire. Megbetegszik az állami vezetés, a politikai osztály, a társadalommal foglalkozó emberek jelentős része, az értelmiségi réteg, és persze megbetegszik a nép is.

 

A betegség elemzését, talán így oszthatjuk fel:

Miből tudjuk, hogy kialakult a betegség, vagyis a betegség tünetei.  Illetve, a betegség lefolyása.

Miért káros a betegség.

Mik a  betegség okozói.

Mi lehet a gyógymód. A megoldások.

Szóval ez lenne az egész iromány felépítése, optimális esetben.

De ahogy a címben is jelzem, inkább önálló, sokszor csak áttételesen kapcsolódó fejezetekből áll ez a tanulmány.

 

Kezdjük, folytassuk a betegség tüneteivel.  Fontos lenne, h az emberek ráébredjenek h. egy az nem normális vitatkozós, kicsit kilógós nép-tudati állapot, hanem komoly torzulás, betegség.

Nézzük például ezt a tünetet.

Magyarországon a rendszerváltás után, 1989-2010-ig,  21 év alatt megjelent 7 kormány, a leginkább jellemző a 4 évenkénti váltás volt.  Akkor még nem volt beteg a magyar társadalom. A világ országainak 90%-ban ahol un. demokratikus választás van 4 évente ( ciklusonként) váltanak kormányt. Vagy hamarabb.  Talán 5%-ban fordul elő a két cikluson keresztüli kormányzás. A hosszabb kormányzás 3-4-5-stb. cikluson keresztüli kormányzás pedig csak a diktatúrákra jellemző.

Európában vagy ötven éve nem fordult elő hasonló, de a világon is ritka. Ha egy ember, vagy nép ennyire kilóg az átlagból, akkor az önmagában is ab-normalitást jelent. Ráadásul ez negatív irányú kilógás.

De mielőtt erre válaszolok, állapítsuk meg: a Fidesz-Orbán társaság (F-O-s rezsim) most már negyedszer kormányoz, 12-éve, de sajnos a a következő 4 év is szinte biztos.

Ráadásul sz@rul kormányoz. Most én nem is a statisztikai adatokra hivatkozok, mert ha jól érzi magát a nép, ha boldog, akkor a statisztika csak másodlagos lenne. De szerintem a nép nagyobb része nem érzi magát jól. Vannak erről is felmérések, de láthatjuk is.

Más országban is, pl. Szlovákiában, Romániában, stb. is volt, előfordult, előfordul galád vezetés, meg csicskahad, meg sötét szavazótábor, meg tehetetlen ellenzék, meg gerinctelen otthonmaradó réteg, mégsem jön létre az a helyzet, hogy négy cikluson keresztül kétharmaddal választanak meg egy alkalmatlan diktatórikus uralkodó bandát.  Tehát akkor itt nálunk Magyar-honban másokhoz képest is sötétség van, itt valami általános sokrétű betegség terjeng, - szerintem ez népbetegség.

 

A hosszabb kétharmados kormányzás miért mondható diktatórikus rendszernek? Miért rossz és diktatórikus a hosszabb kormányzás? 

Ez is önmagam ismételgetése lesz,bár ilyenkor arra gondolok, lehet, hogy a kevés olvasóm között többen vannak, akik csak ezeket a mondatokat olvassák tőlem, - szóval valamiféle alapigazságokat mindig közölnöm kell. Akkor következzen ez: hosszabb távon a nép, illetve az igazi fejlődés szempontjából a diktatórikus rendszer rossz, a demokratikus jó. Sok módon lehet ezt bizonyítani, de én itt azt mondom, h. a diktatúra létre hozhat, hatalmas épülteket, piramisokat, templomokat, szuper hadsereget (amit majd egyszer ki kell próbálni), de nem lenne jobb, ha ezzel az erővel, tudással inkább békés fejlett családi otthonok jönnének létre, melyekben az emberek szabadon boldogan élnének? Szóval a kétféle rendszer (van vagy ötven átmeneti szint, szürke árnyalat) abban is eltér egymástól, hogy a diktatórikus, kirakat rendszer, az igazi demokrácia pedig egy szegényes kirakattal rendelkező rendszer, ahol viszont a boltban boldog emberek vannak.

Más írásaimban inkább a döntéshozó és a vezetés-kiválasztó rendszert szoktam a elemezni. Ebből vezetem le a diktatúra, ill. demokrácia szintjét.

De azért az sem lényegtelen, h. az olyan uralkodó réteg amely, így-úgy, de végeredményben érdemtelenül kontroll nélkül a leváltás és számonkérés fenyegetése nélkül, huzamosabb ideig teljhatalommal bír, nagyon könnyen elpofátlanodhat, pökhendivé válhat, agyára mehet a hatalom.

 

Csak a rend kedvéért soroljuk fel a népbetegség lényegesebb elemeit. Avagy a diktatúra lényegesebb elemeit, mert a kettő szinte azonos.

Hogy a felelősség viszonyokat jobban megértsük, rögtön egy hasonlat keretében sorolom fel az elemeket.

Adva van a magyar bárka, amely a történelem nagy folyóján úszik halad, evickél, akárcsak a többi ország (nép, nemzet) bárkája. A magyar bárkát, kapitánya és a bandája tisztjei (Orbán és az Orbány kormány ormánya) a folyó egy veszélyes ágába kormányozták. A bárka halad a vízesés felé, (vagy talán már bele is zuhant).  A kapitányt nemcsak a tisztjei támogatják, hanem a matrózok harmada-fele (Fidesz szavazók hívek), tehát ők is hibásak. A  bárkát egyébként meg lehetne állítani, vissza lehetne fordítni, ha jó lenne a motor (a gazdaság,) de a kapitány és bandája azt is elrontotta. A bárkát meg lehetne állítani még a kettős fékrendszerrel is.  Az egyik fékrendszer a demokrácia, pontosabban a fékek és egyensúlyok rendszere. Viszont a kapitány és bandája ezt is elrontotta. A fékrendszer másik része, az ellenzéki vezetők pártok illetve az ellenzéki szavazók, akik azonosak a matrózok másik felével. Csakhogy a fékrendszer ezen része is elég gyengécske. Nem elég aktív, lagymatag, önző szempontú, többé-kevésbé megalkuvó, stb. Így tehát a bárka belezuhan a vízesésbe. Mielőtt továbbmegyek, azért nézzük meg a felelősségi szinteket. Sorba kezdve a legnagyobbal: kapitány, majd a tisztjei, majd a szavazói, ezután jön az ellenzéki vezetés, majd az ellenzéki szavazók. Persze az ellenzék felelősségét így fel lehet vetni: borzalmasan nagy, a legnagyobb, mert megállíthatták volna a katasztrófát. De azért ez a felvetés nem lenne teljesen igazságos, mert nyilvánvalóan a kapitány a bandája és a támogatói nagyobb felelősséggel bírnak, az ellenzék legfeljebb nem elég hatékony fékező, gyógyító.

De ha már népbetegségről beszélek, akkor jöjjön ez a hasonlat. A népet gerinclágyító elbutító vírussal megfertőzték bizonyos emberek (Orbán-Fidesz és támogatói).  Viszont az orvosai (ellenéki vezetők, pártok szavazók) is meglehetősen gyengécskék voltak (motiválatlan, szakképzetlen, ügyetlen társaság) , így a beteg haldoklik.  Szóval azért a mérgezőnek megbetegítőnek nagyobb a felelőssége, mint az ügyetlen orvosnak.

A rend kedvért szaladjunk végig a kormánypárti szavazók jelentősebb rétegein: a haszonlesők, a pofára menők, a frázis vitézek, a tájékozatlanok, a megvezethetők, a harcolók gyűlölködők.

Az ellenzéki szavazók pedig feloszthatók: a lelkesek értelmesek, a félig fotel-ellenzékiek, és a teljesen fotel-ellenzékiek, önzők kényelmesek közömbösök. Illetve a megélhetési szavazók. (Kényelemből túlzott egzisztenciális félelemből, a meglevő „még elevickélek” rendszerre szavazók.)

Nagyjából az otthon maradókat is osszuk fel.

Az önzők, akiket nem érdekel a társadalom, ill. nem ismerik fel a jelentőségét. Akik piszkosnak találják általában a politikát, akik nem tudnak, ill. nem akarnak választani

A megélhetési szavazók másik fele.

Ezen kívül van még egy teljesen közömbös antiszociális ill tudatlan réteg, mellesleg elég nagy rétegek.

És vannak még más rétegek is, egyébként a „közömbösökre” többször visszatérek.

 

Egyáltalán, lehet-e betegnek nevezni a népet a társadalmat?

Kétségkívül kényes. Főleg, ha egy vezető egy uralkodó szidja.

Egyrészt én is már régóta vitatkozom magammal, h. a nép, a rendszer, a vezetés hármasból melyik mennyire felelős általában.

Ide-oda ugrálnak bennem a felelősségi, szintek százalékok, de az biztos h. valamennyire a nép is felelős. Tehát akkor kritizálható, akár betegnek is mondható.

A nép jelen idejű betegségéről lehet, sőt kell beszélni.  A nép betegsége többnyire a népen kívüli dolgok miatt alakult ki, de az h. jelenkorban nem akar meggyógyulni arról biza, tehet.  A jogban nagyon helyesen nincs kollektív felelősség. A népet, egyik népet sem lehet büntetni. Kritizálni, figyelmeztetni azonban lehet.  Népbetegségről  akkor beszélhetünk, ha a  nép döntő többsége ilyen-olyan módon, kicsit vagy erősen pszichésen beteg. Ahogy a pszichésen beteg embert: „vigyázz, mert ebből nagyobb bajod lesz”  úgy kell a pszichésen beteg népet is szükséges  figyelmeztetni

Nyilván lesznek olyanok, akik teljesen egészségesek, de kevesen mert a betegség terjedése, nem mindig nyilvánvaló látványos. Sajnos egy ilyen helyzetbe, egy rossz rendszerbe, sokan besodródhatnak egy ártó, betegítő helyzetbe.

 

De az is biztos, hogyha egy vezető egy politikus kezdi kritizálni a népet akkor  rögtőn neki ugranak, és nem egészen alaptalanul.

Nézd csak, pont ő kritizálja.

Nézd csak, ez lenézi a népet

Néz csak, ez a saját felelőssége helyett  a népet okolja.

Látjátok ez egy gazember, szid titeket, stb..

Ha egy kicsit értelmesebb a vádaskodó,  akkor azzal támad, h. a demokrácia  és köztársaság is a népfenség, a népakarat elvére alapul, ha pedig kritizáljuk, szidjuk, akkor ezeket az elveket ássuk alá.

Akkor mi a megoldás?

 

Szóval, újra: lehet e egy népet betegnek mondani?

Megint önmagam ismétlem, de muszáj.

A genetikai megközelítés dupla baromság, csak kulturális megközelítés lehet. Minden népnek vannak jó oldalai. A rossz oldalak nagyobb része nem a nép hibájának tekinthető. Hatalmas az egyéni szóródás. Nincs kollektív bűnösség.

Mindezek ellenére időszakos kulturális néptudati hanyatlásról, akár egy nép, nemzet, akár egy nemzetiség tekintetében, lehet beszélni. A fenti megjegyzésekkel, de lehet, sőt kell is beszélni. A kulturális hanyatlás nagyobb része nem a nép hibájából jött létre.  A vezetés, az oktatás, a rendszer, a manipuláló, a geopolitikai helyzet, stb. hibájából. Kisebb része viszont a nép, az emberek hibájából, pláne hogy Visszacsatolások, kölcsönhatások vannak.

Ez az írás is arról szól, mi magyarok betegek lettünk, vegyük már észre, valamit azért tenni kellene.

 

Ez is fontos… 

 Egy alapproblémáról azért szólni kell: az agresszorok diktátorok bűnözök  több okból hataloméhesebbek mint a normálisabb szelídebb politikusok.

Nevezzük az alapproblémát: A vadabb természetű diktatórikusabb rendszer és azok hívei előnyben vannak a kényelmes békés megalkuvó természetű demokratikusabb rendszerrel, és azok híveivel szemben.   Avagy, minél diktatórikusabb egy rendszer, egy társadalom annál vadabb lesz és annál nagyobb előnybe kerül azzal az ellenzékkel szemben, aki megmarad a maga kényelmes „harcolgatok a demokráciáért” szintjén.

A hiéna a támadó, a gazella a védekező, általában a hiéna győz, a gazellának az is „győzelem”, ha életben marad.

Ráadásul, a világ mai diktatúráiban, pl., a török, fehérorosz, stb.,  és persze a magyar vezetőket, sokkal nagyobb  erők érdekek tolják, motiválják a hatalmuk fenntartására,  mint a demokratikusabb becsületes politikusokat. Másképpen: a szelíd gondolkodó jóindulatú ember, vezető általában demokratikusabb viszont kevesebb esélye van a harcban való győzelemre.  Igazságos szabályozott versenyben, békés küzdelemben valószínűleg győzne, de elfajult harcban, a kegyetlen, ravasz, diktatórikus ember, vezető győz.

 Egyrészt e diktatúrákban (autokráciákban) eleve halalom mániás, vagy arra hajlamos emberkék kerülnek a vezetésbe, másrészt azért ezek lebukásuk esetén nagyobb büntetésre számíthatnak. Pontosabban, nem feltétlen, de jobban benne van a pakliban egy olyan kiszámíthatatlan helyzet mikor ezek a diktátorok részben jogosan a bűneik miatt, részben jogtalanul kemény büntetést kapnak. Szóval, nem alaptalanul, sokkal jobban félnek.

Mindez pedig ahhoz vezet, h. még inkább ragaszkodjanak a hatalmukhoz, még inkább sunyi manipulatív elnyomó rendszert tartsanak fenn. Amely sunyi manipulatív egyben elnyomó rendszerben sok minden beletartozik.

A szemétkedő propaganda a választási feltételek egyenlőtlensége, amik lényegében csalások. A diktatórikus rendszer által tartják a népet kordába, ugyanakkor egy idő után a nép is ezt fogja természetesnek tartani. A nép indirekt elbutítása, oktatástól kezdve, a propagandán keresztül, a populista intézkedésekig, szintén a diktatórikus rendszer része.   Nemcsak a nép elbutítása folyik, de gerincének lágyítása is. Tehát amikor azt mondjuk a magyar nép, gerinclágyulásos elbutulásba szenved, akkor nyilván ezt nagyrészt a diktatórikus vezetés, az uralkodó rezsim szándékosan szerkesztett rendszerével hozta létre.

Hozzá kell tenni a diktatórikus rendszereknek ez az egyik nagy hibája, de nem az egyetlen.

A szokásos nyugati demokráciákban (kapitalista liberális demokráciák) a vezetők,l egészségesebb felfogással bírnak: „Nem baj, ha leváltanak, nem ragaszkodom foggal-körömmel a hatalomhoz jó és elég  nekem a négyéves hatalom is.”.  Ez a felfogás, viselkedés magának a vezetőnek is egy kényelmesebb, nyugisabb állapot, és a nép az ország számára is egy jobb állapot, hiszen ekkor a vezetés nem diktatórikus uralkodást folytat, annak számtalan hátrányával, hanem demokratikust. Tulajdonképpen nem csak a regnáló vezetés van ebben a kényelmesebb lezserebb, békésebb, de demokratikusabb állapotban, de az ottani ellenzék. Ez a demokratikusabb és a természetesebb.

Viszont az baj, hogy diktatúrákban (Magyar-honban is) is,  a lezserebb kényelmesebb békésebb felfogású  ellenzéknek, egy a hatalmához foggal-körömmel ragaszkodó minden aljas eszközt bevetni képes uralkodó osztállyal kell harcolnia.  És a diktatúrát kedvelő szavazó táborok is sokkal agresszívabbak, és szemellenzősebbek, mint az ellenzékiek. Tehát az egyenlőtlen küzdelemnek, a diktatúra pártiak fölényének, ez is egyik jelentős oka.  Elvileg ez a probléma csak úgy lenne megoldható, ha az ellenzéki vezetőknek, az ellenzéki szavazóknak elmagyaráznák, azok pedig megértenék, h. ez egy különleges helyzet:  a vad diktatúra ellen, csak intenzíven  lehet küzdeni Ebben a helyzetben, fel kell adni a kényelmes békés amúgy természetes hozzáállásukat, ellenkező esetben labdába sem lehet rúgni.  Na, ez az amit nem sikerül megértetni sem az kényelmes megélhetési ellenzéki politikusokkal, sem az az ellenzéki táborral.

Magyarországon sokat szidjuk az ellenzéki politikusokat, mert kényelmesek, mert marakodnak, mert megélhetési politikusok, hogy nem elég harcosak, stb. Szerintem részben jogosan szidjuk őket, de azért némi mentségük van. Mentségük pedig az, h tulajdonképpen normál helyzetben ez lenne a szokásos normális viselkedés. A jogos szidás viszont abból ered, h fel kellene ismerni; ez egy abnormális helyzet.

Az nem vitás, hogy az aljas bűnözök ellen, teljes erővel, minden eszközzel harcolni kell, Azonban  legtöbbször az ellenfél nem teljesen, csak részben rossz.

De hogyan küzdjünk a kissé hibás vétkes emberek és azok tettei ellen? Pl. az autokráciák ellen? Szelídebben, meggyőzéssel, hogy ne fajuljon el a helyzet, hogy ne vaduljanak el? Lehet, h. ez lepereg, hatástalan, sőt éppen ezért pofátlanodnak el. Vagy radikálisabb módszerekkel?  Akkor pedig hivatkozási alapot adhatunk, a helyzet elfajulására.

Szóval ebben a helyzetben nem könnyű, az ellenzék az ellenzéki politikusok helyzete. A nép felismerése és megfelelő segítsége nélkül nem sokat tehetnek. A nép igazság-felismerését viszont aktívabban segíthetnék. Ezt is üzenhetjük, az ellenzéknek: Segíts a népnek abban, hogy neked akarjon segíteni.

    

A népbetegség másik biztos tünete, hogy szinte minden réteg beteg.

(Az első biztos tünet, h. már a negyedik cikluson keresztül kétharmaddal lett megválasztva egy csapnivaló vezetés.)

A nép minden rétege, osztálya, csoportja egy kicsit beteg.

Még az ellenzék is, az ellenzéki vezetés is, de még az ellenzéki népréteg is. Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor a rákos betegben szétterjed a betegség. Én is vitatkozom magammal: miért nem elég a fő betegítő tényezők, galád felső vezetés, a hívek, szavazók, közömbösök elleni kritika és küzdelem? Miért kell a hibákat vétő ellenzékieket kritizálni, bántani?  A választás előtt visszafogtam magam, tudtam, h. az akkori kritika többet ártana, mint használna. Most viszont, mikor az újratervezés, vagy a kármentés, vagy a búcsúzás szakaszában vagyunk, akkor már kritizálhatjuk a jó oldalt is, az ellenzéket is.  

Azt azonban hozzá kell tenni: egy rossz diktatórikus rendszerben még a jó emberek is elromlanak. Nem teljesen, de azért érzékelhetően. Ennek egyik oka a rosszabbik én, (tudat) megerősödése. A másik ok, viszont h. az ilyen rendszerekben gyakran kerülnek az emberek csapdahelyzetbe.  Olyan helyzetbe, amikor csak kénytelen rosszul nyilatkozni, ill. rosszul cselekedni. A csapdahelyzet gyakran abból áll, h. az ember az előremenetel, a sikeres elintézés érdekében, ill. a büntetés elkerülése miatt kénytelen a hazug rossz  véleményt, ill. cselevést bevállalni.

Az ellenzék általános hibái: a lagymatagabb aktivitás, a szervezetlenség, a viszonylagos széthúzás, a viszonylagos önzés, stb.. De mint azt az előzőkben fejtegettem, ezek a hibák, ebben a galád helyzetben, választásban váltak meghatározó hibává. Egy normális helyzetben, választásban ezek még elnézhető hibák lettek volna.

 

Az elvekre hivatkozó érdekemberek, ők jó sokan vannak, és befolyásolhatják a választást.

Nem mintha a hamis elvek követése jobb lenne. De az sincs rendben, ha valaki anyagi előnyök, főleg pénz behabzsolása után, elvekre hivatkozva támogatja az adakozó banditát.

Konkrétan  három széles rétegre gondolok, az egyik az egyház, kiváltképp a katolikus és a református egyház.

A másik a külhoni, pl. erdélyi magyarok, magyar nemzetiségiek széles rétege.

A harmadik pedig azon magyarok, akik anyagilag jól jártak a Fidesszel, egy részük legálisan, más részük a Fidesz maffia keretében. Jól jártak, de a helyett, h. ezt nyíltan bevallanák, mindenféle politikai ürügyre hivatkoznak, pl. h az ellenzék hazudik, stb. Mégis azt mondom, a három réteg közül, ők a legbecsületesebbek. A külföldön (Szlovákia, Ukrajna,Románia, Szerbia, stb.) élő magyar nemzetiségiek, szintén sok-sok lóvét kaptak, látszatra még többet, mint valójában, de az ő szájukon sem jönne ki: Orbánt azért imádjuk, mert nyomja lóvét, a manit, a lét, a zsét.  Viszont egy nagyon „becstelen” ürüggyel jönnek: a hazaszeretetre hivatkoznak. Becstelen, mert ezt a nemes majdnem szentséges dolgot, a hazaszeretetet használják ürügynek. Ahelyett, h. bevallanák:  Orbán adja a pénzt, ezért rá szavazunk.

Ráadásul van itt egy választási-csalás vonal is, és van egy közjogi bukfenc is. Az utóbbi pedig arról szól, h. olyanok szavazhatnak valamiről, akiket az a dolog szinte nem is érint.  Ez olyan mintha a mi házunk felújításról a szomszéd ház lakói is szavazhatnának. Senki nem akarja elvenni a magyarságukat, de ahhoz nem kell választási jog.

De a legbecstelenebb réteg, azonban a papság. Anyagi érdekből, vallási értelemben, kábé hat-hét fő bűnt szegnek meg. A ne lopj, ne hazudj – parancsokat. A hamis úr imádását. A kapzsiság bűnét. Az állam és az egyház elválasztásnak elvét. Stb..  Persze mindezeket nemcsak a papság követi el, de magát vallásosnak erkölcsösnek mondó Orbán-Fidesz banda is. Tulajdonképpen nem az anyagi érdek-vezéreltség a fő baj. Hanem az, h. érdemtelen ez a hasznosulás, ráadásul nagyfokú álszenteskedés kíséri a csalást.

 

Persze a közömbösök, meg a felületesek is lelki betegek.

Már megint a közömbösség, megint egy nyilvánvaló, már unalmas indoklás.

A társadalommal, a választással szembeni érdekéktelenség szintén a beteg társadalom tünete.

Szintén beteg, aki elmegy, de felületesen átgondolatlanul választ. Márpedig az is felületes átgondolatlan, aki bármilyen nézetet, hírt, önállós átgondolás nélkül elfogad. Az önálló átgondoláshoz pedig önálló sokoldalú tájékozódás szükséges.

Aki nem megy szavazni, választani az is választ. Aki nem megy el, az azoknak ad igazat, akik elmennek.

Azért is baromság, mert a semmittevésével, felületességével hosszabb távon magával is kicseszik. Életminőségünk, boldogságunk fele a társadalomból jön. Ha valami fontos lenne, de hiányzik, mint pl. beleszólás, akkor a beleszólás növelésének érdekében kellene ténykedni, nem pedig belenyugodni. A belenyugvás ezekben az esetekben a legrosszabb megoldás.

A „szeresd embertársad”, de a hazaszeretet is, ellentmond a közömbösségnek és a felületességnek. Stb., lehet még sorolni a baromság-okokat. 

Lehetnek olyan helyzetek, amikor a közömbösséget az „otthon maradást” sok minden felmenti. És lehetnek olyan helyzetek, amikor szinte semmi sem menti fel, ezt a tévedést, hibát, vétket. Nézzük csak, Mo.-ban 2022-ben még lehet szabadon választani. Még nem akkora a kényszer, sem az agymosás, mint pl. a keleti diktatúrákban. Átgondolás után egyértelműen ki lehet választani a kevésbé rosszat. Mivel ez egyik rossz, F-O-s rezsim sokkal rosszabb mindennél, nincs az a helyzet, h.  két egyenlő rossz között lehet választani. Ugyanakkor nagyon tré a helyzet, tehát fontos dolog a választás.

Ez összességében tehát olyan helyzet, amikor semmi sem menti fel a közömbösséget.  „Inkább nem válasszon, mintsem felületesen, elfogultan, csakis önző szempontok szerint válasszon” – jöhet a jogos felvetés. Azaz nem is jogos, mert: az egyik hiba nem menti fel a másikat. A zsebtolvaj nem követ el attól kisebb bűnt h. rablás is létezik.

Ahogy betegszik a nép, egyre többen szavaznak a diktatúrára (a látszólag győztesekre), ráadásul a jó oldalra szavazók, az ellenzékiek közül egyre többen maradnak otthon. Miért is?

Sokféle oka lehet a passzivitásnak, de ezen okok zöme defektes emberre utal. A legtöbb otthon maradó azokból kerül ki, akik amúgy sem tulajdonítanak nagy jelentőséget a társadalomnak, a politikának, ennek is sok oka lehet, de mindegyik tévedés. Aztán ott vannak azok, akik szerint szarul mennek a dolgok, de semmit sem lehet tenni. Ezek nagyobb része; eleve beletörődő. Természetesen ez is esztelenség.   Viszont vannak, akik mondjuk a második harmadik vesztes szavazás után lesznek legyintők: semmi értelme, úgysem lehet nyerni. De itt azért a lélek mélyén ez az ok is meglapul: nem akarok megint a vesztesek táborába tartozni.  Természetesen ez is esztelenség. Mert vesztessé vagy győztessé attól válik az ember, h amilyen élete lesz a választás után. Pl. egy társasház többsége hoz egy ostoba döntést, pl. egy dupla drága, de pocsékul dolgozó vállalkozóval dolgoztat. Akkor mindenki vesztes lesz, azok is akik benne voltak a szavazati többségben. Sőt azok még inkább verhetik fejüket a falba, hiszen saját maguk alatt vágták a fát. Amúgy pedig tényleg annyira kis fáradság és kockázat ez a négyévente való szavazás, hogy  ez sem lehet indok. Normális embert a sorozatos vesztés, főleg, ha tudja jó oldalon áll, és tudja nem nagy fáradság,  inkább „azért is megmutatom” hozzáállásra motiválja.  Ha beteg a nép, akkor csak a primer, rövid távú érzések vezetik, beszűkül, reménytelenné válik.