Karinthy utópiai
Kivaghy:
Köszönöm
Wells írótársamnak ezt az értékelést. Időrendi sorrendben haladva most Karinthy
Frigyes két nagyszerű könyve következik.
Meg
is kérem Karinthy barátomat h. Értékelje ill. elemezze a műveit.
Karinthy:
Az
első könyvem cime:
Utazás Faremidóba.
Ez
az ország neve, pontosabban dallama, mert itt élő gépek, (robotok) dallamokkal kommunikálnak egymással. Pl.
fa-re-mi-dó zenei lejátszása jelenti az
országuk egyben a bolygójuk nevét.
Az
értelmes, önálló akarattal, személyiséggel rendelkező robotok problémája az
utópiák egyik fő témája. Tudom, h. Kivaghy barátunk nem hisz az ilyen
robotokba.
Kivaghy:
Igen,
abban nem hiszek h az ember létre tudna hozni ilyen robotokat, hiszen az ember
még az mesterséges érzelem szikráját sem tudta előállítani. Tehát az érzelmek
eredetét illetően teljes sötétségben van. Most ezt nem fejtem ki bővebben. A
másik idekapcsolódó elméletem, h, érzés, érzelem nélkül nincs önálló akarattal,
önálló személyiséggel rendelkező értelmes lény. Másképpen, érzelem nélkül csak
programozott, irányított önállótlan, nem valódi értelem létezik.
Viszont
azt soha nem vitattam h valahogy kialakulhatnak robotszerű értelmes és
akarattal érzelmekkel rendelkező élőlények. Tehát elképzelhető valamiféle
Faremidó, és benne élő robotszerű lények, főleg egy másik bolygón.
Karinthy:
Tulajdonképpen
én sem a robotok előállításának problémájáról írtam, hanem a tiszta logikával,
(kevés érzelemmel) rendelkező lényeket, azok békés életét akartam szembe
állítani a szeszélyes zavarosan gondolkodó emberrel, és azok szenvedő életével.
A
könyvem pedig röviden arról szól, h a két népre, a jó robotokra, és rossz
szolaszikra oszló világban (idegen bolygón) megjelenik az ember
vagyis Gulliver.
Kétségtelenül
a könyvem elején és később is elmélkedem arról, h. a gépek világa, főleg a
logikus gondolkodása feltehetően az embernél magasabb szintű, ami nem nagy
kunszt, mivel az emberé meglehetősen alacsony szintű. És arról is elmélkedem h.
a gépek ill a szervetlen anyagokból felépült lények, mint szerkezetek is
tartósabbak értékesebbek, kevésbé romlandók, mint az emberek. De azt nem
állítom sehol, hogy itt a földön a robotok világa váltja fel az emberi világot.
Szóval
az értelmes gépek (robotok) világába (feltehetően másik bolygó) csöppen
Gulliver.
Ez
egy békés zenélő remek világ, és a nyihahákhoz hasonló békés, értelmes,
praktikus (a jó életen gondolkodó, azt szolgáló,) tehát jóindulatú lények
élnek, pontosabban működnek itt. Ami pedig az értelem-érzelem problémakört
illeti, az általam leirt idegen lényeknek is igen erős értelmük és csak kevés
kiegyensúlyozott hektikusságtól szenvedélyességtől mentes érzelmük van. De az
jóindulatú békés érzelem. Indirekt én is azt mondom: azért tudnak értelmesek,
józanok békések valamint jóindulatúak maradni, mert érzések érzelmeik
kiegyensúlyozottak, szabályozottak higgadtak.
De
könyvben megjelennek a rossz lények is, ember formájú növények alakjában.
Amely
növényi népet a robotok szó-la-szi-nak neveznek. Tehát megjelenik a klasszikus Gulliver
könyvek szerkezete. A rosszak, a jók és Gulliver vele pedig emberek. A jó robotok (gépek) nyelve nem más, mint maga
zene, vagyis egy dallamsor három - négy öt hang jelent egy szót, pl. fa-re-mi-dó, ami
egyébként az ö világuk elnevezése.
Amikor
Gulliver az emberi gondolkodásról beszél a gép házigazdájának, - Mi-dó-re
házigazdának a beteg (elromlott) robotok
jutnak eszébe:
Az ilyen
beteg szolaszit onnan lehet megismerni, hogy a szeme befelé fordul; zavart és
lázas szavaiból kiderül, hogy a saját agyát látja a világ helyett, amit látni
kellene, s úgy beszél agyáról, erről az egyszerű és jelentéktelen műszerről,
mely csak használata révén ér valamit, mintha az volna maga a világ.
Itt is eljönnek az érzések érzelmek, mint
alapvető betegítő dolgok.
Persze indirekt, megint az emberről van szó. Az
emberi hüleségről van szó.
És akkor a mögöttes mondanivaló tekintetében
elérkeztünk a háborúkhoz, pontosabban az első világháborúhoz. 1915-16-ban írtam
ezt a könyvet, egyébként 28 évesen. Azt hiszem ez az emberi baromságcsúcs,
mármint az első világháború kényszerített a folyamatos írásra. Bár a második
világháború borzalmasabb volt, annak hideg előszelét is éreztem, de azért az
első volt az emberi kegyetobaság teteje. Mit gondolhattak azok a nemes jellemű,
jót akaró honfik, és honlányok akik lelkes szívvel meneteltek a háborúba és öltek
meg ismeretlen, nekik nem ártó katonákat, embereket. Ők nem voltak gonoszok, mégis úgy sodródtak
hatalmas gonoszságba, h. talán ők maguk sem voltak ezzel tisztába. De persze ez
nemcsak 1914-s években jellemző végigkíséri az emberiséget.
De mégis mikor bármilyen emberi közösségi
ostobaságról van szó, eszünkbe juthat: nincs min csodálkozni, hiszen
„jóemberek” milliói még az első és második világháborúra is képesek voltak. Egyébként
az első világháború azért volt csúcsbaromság, mert nem volt, kimondott
agresszor és védekező, mindenki lelkesen a haza nevében egymásnak esett.
Ráadásul mindez egy fejlődő világból
alakult ki.
Huxley:
Na itt jön az érzelem torzítása: mert a nemes jellemű
honfik, honnők, mondhatták: de hát a hazát meg kell védeni, és az igazságot is,
a bűnösöket meg kell büntetni, nem leszünk megalkuvók, - ha nem így teszünk
elfajul a világ. A jó szándékú szinte nemes lelkületnek érzelmei ugyanúgy
ostoba ártáshoz, háborúhoz vezethetnek, mint a gazemberek érzelmei. Egyszerűen,
azért mert az érzelmek felülírják az ésszerűséget. Azon ésszerűséget, melyek a
jó, kellemes élet kialakításához szükséges.
Ráadásul a gazembereknek is vannak érzelmei,
melyek eleve ártalmasak. valamint a gyáváknak, megalkuvóknak is vannak
érzelmei, melyek szintén ártalmasak. Tulajdonképpen
három oldalról záródik a csapda: egyik oldalon vannak a megalkuvók, gyávák,
birka és szolgalelkűek, ill. ezen az érzelmek. Aztán vannak az igazi szemetek
gonoszok, önző aljasok, ill. ezen érzelmek. Ráadásul a gazemberekből is
többféle van, vannak a sunyin vagy nyíltan uraskodók, vannak a felületes
bunkók, és vannak az akarhatnék-vezéreltek. Ez egy olyan kelepce, karám amiből
nem tud a szeszélyes érzelmekkel bíró ember emberiség kitörni. A probléma az, h. az igazi szemeteket,
aljasokat a másik oldal le tudná győzni, ha nem harcolnának egymás ellen. De
harcolnak és kialakul a megoldhatatlan helyzet.
És a harmadik oldal, a jóindulatúak érzelmei,
melyek természetüknél fogva, túlzóak szenvedélyesek, majd gyakran elvaduló, bosszúálló
érzelmek alakulnak ki. Erre mondjuk mi
néhányan, h. a bajok alapvető forrása, a szeszélyes rossz romlott érzelmek. A
jó nemes, fegyelmezett mértékletes érzelmekkel nem lenne baj, csakhogy az
érzelmi keveredést átbillenést csapongást szinte lehetetlen akadályozni, ezért
magával az érzelmi rendszerrel van baj.
Karinthy:
Tulajdonképpen az én könyvem a faremidó is ezt
fejtegeti. A könyvben kifejtett elmélet, amit végül is egy okos és nagyon öreg,
de soha nem öregedő gép mond el, - lényegében Swift példaképem elméletének
továbbgondolása. Swift könyve szerint, a helyes természetes fejlődés a
legmagasabb foka a nyihaha nép kialakulása, és csak valamilyen hiba
következtében került az ember a legmagasabb fokra. Ennek általam elképzelt
változata: az erős egészséges és értelmes, célszerűen önmagukat nem pusztító
gépeknek (robotoknak) kellett volna létrejönniük, ez lett volna a természetes evolúciós
fejlődés, de hiba történt. Az alantas szerves anyag, az élő anyag, mint egy
betegség megfertőzte a föld bolygót és terjedt, „fejlődött”. A szerves
élőlények eleve alantasak szinte életképtelenek, mert rossz ösztöneik
(nevezhetjük érzelmeknek is) többek között arra késztetik őket, hogy egymás
elfogyasztása által biztosítsák a fennmaradásuk. Tehát amíg a gépek külső
szervetlen anyagok felhasználásával biztosítják a faj és létfenntartást, és
csak a tudatuk (szintetikus agyuk) az értelemszervük fejlődik, addig az
élőlények csak egymás kinyírásával tudják biztosítani a faj és létfenntartást.
A majomból átalakuló fejlettnek értelmesnek mondott embernél, (ősembernél, előembernél)
pedig az történt, hogy megmaradtak ezen
alantas önpusztító ösztönei (érzelmei) de mellette kialakult a tudatszerv,
vagyis az értelemre képes agy. Viszont ez a két szerv két funkció állandó
ellentétben áll egymással és valójában a tudat az értelem nem képes helyesen
funkcionálni, tehát fennmarad az önpusztítás. Sőt ez az önpusztítás most már
gondolkodással támogatva, a modern fegyverekkel sokszorosára nőtt. Az első
világháború ezt bizonyítja.
A könyv cselekménye nem túl mozgalmas, ezek az okos békés robotok szépen békésen barátságosan muzsikálva szervezetten éldegélnek a világukba, amit készségesen bemutatnak a közéjük keveredett Gullivernek. Illetve Gulliver és robot tanítója barátságosan beszélgetnek, elmélkednek, filozofálnak, éppen a fenti problémákról, vagyis az élet különböző formáiról, felfogásairól. Amikor pedig Gulliver a saját világával akar dicsekedni, akkor a gépek felvilágosítják: eszünk ágába sincs ilyen alantas népséghez hasonlítani, aki jelenleg is háborúzik – majd megmutatják a szuper távcsövükben tisztán látszó, földön zajló véres háború aktuális jelenetét. A végén, ahogy szokott lenni Gulliver a robotok segítségével hazautazik. Szóval nem túl izgalmas cselekmény, de a mondanivaló erős: az ember egy meglehetősen alantas önpusztító élőlény.
Kivaghy:
Az író és a könyv nagyfokú tisztelete arra motivált, h a könyv hangulatát kifejező illusztrációt, ill. könyvborítót rajzoljak. Annál is inkább mert a meglevő illusztrációk igen csak sekélyesek. Mindkét könyv boritóját megrajzoltam, itt láthatók:
Karinthy:
A
másik, második utópiám 1921-ben írtam természetesen ebben is benne van az első
világháború, sőt az utána következő zaklatott időszak is.
Capillaria – azaz utazás Capilláriába.
Alapvetően
ugyancsak a Gulliver könyvek struktúráját követő könyv.
Egy
tengeralatti világ ahol Gulliver csak mű kopoltyúval tud élni. Szóval Gulliver
egy víz alatti világba kerül, a gyönyörű óriási két méteres áttetsző bőrű nők
országába. Amely országba egy másik, átlagosan kb. 20 centiméteres lény, faj is
él, többnyire elkülönítve szolgasorba, silány körülmények közt. Akik második
látásra szárnyas-lábas férfi himtagra hasonlítanak, mint később kiderül nem
véletlenül, mivel valóban a férfi nem csökevényesedett tagjai.
Ez
valóban mese lenne, ha nem lenne erős a társadalmi mondanivaló. A könyvben
megjelenik a Gulliver könyvek hármas felosztása: vannak a felsőbbrendű,
nemes lények, a nők, vannak a hím nemi
szervre hasonlító alantas férfiak, és valahol középen Gulliver azaz az emberek.
Nők azaz az ohiják szépek, gyakorlatiasak,
csak a valóságos örömöknek élnek, tehát békések könnyedek, praktikusak, mindez
egyfajta bölcsességet is jelent. Bár nincs nyíltan megfogalmazva, de a jelekből
ítélve, és logikusan is, csakis leszbikusok lehetnek.
A
férfiak azaz a bullok pont az ellentétei a nőknek. Csúnyák, gyengék, eszement
elméleteket gyártanak, megvalósítatlan célokért küzdenek, keservessé, nehézzé teszik
saját életük, szóval mindent összevetve ostobák.
Egyébként
a lenézett megvetett bullok valójában nélkülözhetetlenek, ők szolgának, ők
építkeznek, sőt őket eszik meg a nők, tehát a táplálkozást is ők biztosítják.
Sőt nélkülük szaporodás fajfenntartás sem lenne, amit persze a nők nem ismernek
el. Valójában a nők megeszik a férfiakat velük együtt azt a férfivelőt, ami
szükséges a teherbe eséshez. Majd a nők
lányokat szülnek elevenszüléssel, de a tengerbe kerülő placentába apró peték
sokasága hemzseg, amiből viszont a bullok a férfiak jönnek létre.
E
könyvben azért nem teljesen a nemes jelleműek állnak szemben az alantas jelleműekkel,
inkább a női gondolkodás, életérzés és a férfigondolkodás és életérzés
szembeállítása történik. A férfiak túlbonyolított, egymással hadakozó
társadalomban élnek, és képtelenek túllépni bizonyos ellentmondásokon. Az egyik
ilyen ellentmondás, h a szerelem, vajon egy profán hétköznapi, testi dolog,
avagy valami magasztos, lelki, költői szárnyalás. Egyszerűbben: felnézzenek,
vagy megvessék a nőket, az ohijákat? Amely problémát jószerivel a nők, ohiják
nem is értik, ők egyértelműen lenézik a bullokat, ill. a szerelmet a maga
valóságában fogják fel. A mindent túlbonyolító férfiak viszont
különböző eszement megoldásokkal próbálják a maguk által gyártott problémát
megoldani.
Mint
minden Gulliver könyvben, ebben is lényegében az emberi problémák, ez esetben az
emberi nő-férfi problémák jelennek meg, egy másik nép (idegen lények) életébe
átültetve. Az átültetés által kiélezetten parodisztikusan megmutatva.
Eleinte
az ohiják és különösen a királynőjük Gullivert maguk közé tartozónak nézi,
aztán sokasodnak a gyanús jelek. Az első ilyen gyanús jel, h Gulliver szerelmes
lesz a királynőbe és ez Gulliverből, ahogy a bullokból is (és általában a
férfiakból) zavaros esztelen beszédet és cselekvéseket vált ki. Valójában
Gulliver is belekerül abba az ellenmondásba, hogy nemi vágyat érez, de ezt
szégyellve és ellensúlyozva, kezd el ostobaságokat beszélni és cselekedni. A
végső lebukás viszont akkor következik be, mikor a királynő meglátja Gulliver
izgalomba jött hímtagját, amely egyértelműen a bullokhoz volt hasonló. Ezután a
bullok közé száműzik, kiknek túlbonyolított zavaros viszálykodó társadalmába
viszonylag gyorsan beilleszkedik, igazolva h. végeredményben azonos nemhez,
fajhoz tartozik. A bullok társadalmának örült kaotikus társadalmának leírása,
persze az 1920-s európai társadalmak paródiája. Na meg általában az emberi
társadalmak paródiája. Egy olyan hüleség-halmaz, mely bizonyos rövid távú
logika alapján, akár ésszerűnek is tűnhet. Bolond beszéd (cselekvés), de van benne
ráció – a nagy drámaíró gondolatát idézve pontatlanul. Bizonyos kifacsart
ráció. Ezt a fejezetet persze a háború és a háború utáni évek őrült zavaros
viszonyai „ihlették”.
Aztán
a szokásos befejezés, véletlen megmenekülés után hazakerül.
A
szokásos mondanivaló az emberi gyengeség, itt kiegészül a nő-férfi (férfi-nő)
kapcsolat társadalmi vonatkozásaival, ill. azok lehetséges alakulásával.
Egyébként az utópia irodalomnak van egy ilyen része, melynek ez a fő témája. A
jelenlegi 20. századtól megfigyelhető tendencia mindenképpen a patriarchális
társadalomból a matriarchális társadalomba váltás. De ennek pontos menete és
eredménye megint egy érdekes képzeletmozgató téma. Én ezt képzeltem el,
pontosabban egy ilyen szélsőséges alakulás, (a nők fejlődnek a férfiak
korcsosodnak) veszélyére hívtam fel a figyelmet. A férfiak korcsosodása szellemi értelemben
nem az elbutulás, hanem a rögeszméik egyre zavarosabbá válása.
Huxley:
Véleményem szerint a nő-férfi közötti különbség túl van misztifikálva, szóval
el van túlozva. Kétségtelenül a nők kecsesebbek
simulékonyabbak nemcsak testileg de lelkileg is. A férfiak pedig
durvábbak faragatlanabbak, A nők kecsessége azonban nem jelenti, h. kevésbé
lennének kemények szívósak akaratosak, kegyetlenek. Karinthy írótársam is részben
erről írt. Az is igaz, hogy a nő-férfi probléma alaptémája, h. mekkora legyen ez
a viselkedésbeli (szerepbeli, helyzetbeli) különbség. Valójában az eredendő, alapvető
különbség akkora mint az állati létben meglevő. Hiszen higgyük el, az ember az
állatvilágból fejlődött. Érdemes tehát megnézni, h egy majomcsapatban, egy
oroszlánfalkában hogy néz ki a nőstények helyzete szerepe viselkedése és a
hímek helyzete, szerepe, viselkedése Egyrészt az említett kecsesség,
rugalmasság, másrészt a gyerekszülés, szoptatás, fokozottabb gyerekgondozás
határozza meg a nők viselkedését, egyben szerepét és társadalmi helyzetét. A
férfiak pedig a védelmező harcosok, a vadászok, de meglehetősen darabosak,
vonalasak, és híján vannak a hétköznapi rációnak. Vagyis a hímek, férfiak
elvontabbak, kevésbé egyszerűek, aminek van előnye is, hátránya is. Ez az
eredendő hím viselkedés.
Szexuálisan
pedig a férfiak az első kezdeményezők, de csak fél fokkal, szinte azonos intenzitással
keresik egymás tetszését, ill. a párosodásban való részvételt. Ugyanis mielőtt
a hím udvarolni kezdene, a nőstény már rejtetten kacéran kelleti magát, tehát a
kezdeményezés egyfajta tyúk-tojás vita. Szó sincs arról, h. a durva hím szinte
megalázza a szegény nőstényt, ahogy egyes jogvédő hölgyek próbálják a
viszonyokat beállítani. Az állatvilágban is szerepek vannak, de nincs, nem is
lehet alul-felül rendeltség. Ez tehát az eredendő alapvető nő-férfi viszony,
illetve különbség, ami mint egyfajta ösztön, érzelem, áttevődik az emberi létre
is. Mondhatjuk a természet okos, mert alapvetően a nő és a férfi kiegészíti
egymást, egyik sincs uralkodó, meghatározó helyzetben. Mondhatjuk, egyfajta
munkamegosztásról, szerepmegoszlásról van szó. Az emberi értelmesedés az
alapvető ösztönviszonyon nem változtat. Ami változás történelmileg
megfigyelhető: az azon szokás, kultúra mesterséges változtatása, h az alapvető
nő-férfi különbségek közelítsenek, egymáshoz csökkenjenek, vagy távolodjanak,
növekedjenek. Az alapvető eredendő nemi vonatkozású különbségeket hol növelték,
hol csökkentették. Egyébként a túlzott növelés is káros, és a túlzott
csökkentés (egybemosás), is káros. A 21. században mindenáron el akarják
törölni a különbségeket, minden áron a nőket férfiasítanák – mondván h ez az
egyenjogúság. Ami persze egy baromság. De
mindez csak a nemi szerepekre igaz.
Ha
viszont a nemi szereptől eltekintünk, akkor az a gyakori alapvető hiba, h a nőt
és a férfit egészen más lénynek nézik. Pedig eltekintve a nemi szereptől közel
egyformák.
A
nők is a férfiak is emberek, az alapvető emberi gyengeségek, erények mindkét
nemre egyformán jellemzők. A szexuális vágy, a kíváncsiság a féltékenység az
önzés és még hosszan lehetne sorolni, mindkét nem sajátja. A nők is esendő
emberek a férfiak is. Eltekintve néhány al-tulajdonságot, nincs különbség, a
különbségek felnagyítása hiba és káros. Hát ennyit szólnék a témához.
Kivaghy:
Köszönjük,
de én még visszatérek Karinthy méltatáshoz.
A Capillaria könyvhöz is készítettem egy illusztrációt, ill. könyvborítót. Szintén megpróbáltam úgy megrajzolni, hogy tükröződjön belőle a könyv lényegi tartalma, ill. a hangulata.
Ezek
után pedig az utópia témából kilógva a zseniális „Tanár úr kérem” c. könyv
előtt tisztelegnék. Konkrétabban a „Lógok a szeren, c. írás előtt.
Mindenkitől előre is elnézést kérek a faramuci abszolút nem illeszkedő kitérő miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése