Karinthy utópiái

Karinthy utópiai

Kivaghy:

Köszönöm Wells írótársamnak ezt az értékelést. Időrendi sorrendben haladva most Karinthy Frigyes két nagyszerű könyve következik.

Meg is kérem Karinthy barátomat h. Értékelje ill. elemezze a műveit.

Karinthy:

Az első könyvem cime:

Utazás Faremidóba.

Ez az ország neve, pontosabban dallama, mert itt élő gépek, (robotok)  dallamokkal kommunikálnak egymással. Pl. fa-re-mi-dó zenei lejátszása  jelenti az országuk egyben a bolygójuk nevét.

Az értelmes, önálló akarattal, személyiséggel rendelkező robotok problémája az utópiák egyik fő témája. Tudom, h. Kivaghy barátunk nem hisz az ilyen robotokba.

Kivaghy:

Igen, abban nem hiszek h az ember létre tudna hozni ilyen robotokat, hiszen az ember még az mesterséges érzelem szikráját sem tudta előállítani. Tehát az érzelmek eredetét illetően teljes sötétségben van. Most ezt nem fejtem ki bővebben. A másik idekapcsolódó elméletem, h, érzés, érzelem nélkül nincs önálló akarattal, önálló személyiséggel rendelkező értelmes lény. Másképpen, érzelem nélkül csak programozott, irányított önállótlan, nem valódi értelem létezik.  

Viszont azt soha nem vitattam h valahogy kialakulhatnak robotszerű értelmes és akarattal érzelmekkel rendelkező élőlények. Tehát elképzelhető valamiféle Faremidó, és benne élő robotszerű lények, főleg egy másik bolygón.

Karinthy:

Tulajdonképpen én sem a robotok előállításának problémájáról írtam, hanem a tiszta logikával, (kevés érzelemmel) rendelkező lényeket, azok békés életét akartam szembe állítani a szeszélyes zavarosan gondolkodó emberrel, és azok szenvedő életével.

A könyvem pedig röviden arról szól, h a két népre, a jó robotokra, és rossz szolaszikra  oszló  világban (idegen bolygón) megjelenik az ember vagyis Gulliver.

Kétségtelenül a könyvem elején és később is elmélkedem arról, h. a gépek világa, főleg a logikus gondolkodása feltehetően az embernél magasabb szintű, ami nem nagy kunszt, mivel az emberé meglehetősen alacsony szintű. És arról is elmélkedem h. a gépek ill a szervetlen anyagokból felépült lények, mint szerkezetek is tartósabbak értékesebbek, kevésbé romlandók, mint az emberek. De azt nem állítom sehol, hogy itt a földön a robotok világa váltja fel az emberi világot.

Szóval az értelmes gépek (robotok) világába (feltehetően másik bolygó) csöppen Gulliver.

Ez egy békés zenélő remek világ, és a nyihahákhoz hasonló békés, értelmes, praktikus (a jó életen gondolkodó, azt szolgáló,) tehát jóindulatú lények élnek, pontosabban működnek itt. Ami pedig az értelem-érzelem problémakört illeti, az általam leirt idegen lényeknek is igen erős értelmük és csak kevés kiegyensúlyozott hektikusságtól szenvedélyességtől mentes érzelmük van. De az jóindulatú békés érzelem. Indirekt én is azt mondom: azért tudnak értelmesek, józanok békések valamint jóindulatúak maradni, mert érzések érzelmeik kiegyensúlyozottak, szabályozottak higgadtak.

De könyvben megjelennek a rossz lények is,  ember formájú növények alakjában.

Amely növényi népet a robotok szó-la-szi-nak neveznek. Tehát megjelenik a klasszikus Gulliver könyvek szerkezete. A rosszak, a jók és Gulliver vele pedig emberek.  A jó robotok (gépek) nyelve nem más, mint maga zene, vagyis egy dallamsor három - négy öt hang  jelent egy szót, pl. fa-re-mi-dó, ami egyébként az ö világuk elnevezése.

Amikor Gulliver az emberi gondolkodásról beszél a gép házigazdájának, - Mi-dó-re házigazdának  a beteg (elromlott) robotok jutnak eszébe:

Az ilyen beteg szolaszit onnan lehet megismerni, hogy a szeme befelé fordul; zavart és lázas szavaiból kiderül, hogy a saját agyát látja a világ helyett, amit látni kellene, s úgy beszél agyáról, erről az egyszerű és jelentéktelen műszerről, mely csak használata révén ér valamit, mintha az volna maga a világ. 

Itt is eljönnek az érzések érzelmek, mint alapvető betegítő dolgok.

Persze indirekt, megint az emberről van szó. Az emberi hüleségről van szó.

És akkor a mögöttes mondanivaló tekintetében elérkeztünk a háborúkhoz, pontosabban az első világháborúhoz. 1915-16-ban írtam ezt a könyvet, egyébként 28 évesen. Azt hiszem ez az emberi baromságcsúcs, mármint az első világháború kényszerített a folyamatos írásra. Bár a második világháború borzalmasabb volt, annak hideg előszelét is éreztem, de azért az első volt az emberi kegyetobaság teteje. Mit gondolhattak azok a nemes jellemű, jót akaró honfik, és honlányok akik lelkes szívvel meneteltek a háborúba és öltek meg ismeretlen, nekik nem ártó katonákat, embereket.  Ők nem voltak gonoszok, mégis úgy sodródtak hatalmas gonoszságba, h. talán ők maguk sem voltak ezzel tisztába. De persze ez nemcsak 1914-s években jellemző végigkíséri az emberiséget.

De mégis mikor bármilyen emberi közösségi ostobaságról van szó, eszünkbe juthat: nincs min csodálkozni, hiszen „jóemberek” milliói még az első és második világháborúra is képesek voltak. Egyébként az első világháború azért volt csúcsbaromság, mert nem volt, kimondott agresszor és védekező, mindenki lelkesen a haza nevében egymásnak esett. Ráadásul mindez egy  fejlődő világból alakult ki.

Huxley:

Na itt jön az érzelem torzítása: mert a nemes jellemű honfik, honnők, mondhatták: de hát a hazát meg kell védeni, és az igazságot is, a bűnösöket meg kell büntetni, nem leszünk megalkuvók, - ha nem így teszünk elfajul a világ. A jó szándékú szinte nemes lelkületnek érzelmei ugyanúgy ostoba ártáshoz, háborúhoz vezethetnek, mint a gazemberek érzelmei. Egyszerűen, azért mert az érzelmek felülírják az ésszerűséget. Azon ésszerűséget, melyek a jó, kellemes élet kialakításához szükséges.

Ráadásul a gazembereknek is vannak érzelmei, melyek eleve ártalmasak. valamint a gyáváknak, megalkuvóknak is vannak érzelmei, melyek szintén ártalmasak.  Tulajdonképpen három oldalról záródik a csapda: egyik oldalon vannak a megalkuvók, gyávák, birka és szolgalelkűek, ill. ezen az érzelmek. Aztán vannak az igazi szemetek gonoszok, önző aljasok, ill. ezen érzelmek. Ráadásul a gazemberekből is többféle van, vannak a sunyin vagy nyíltan uraskodók, vannak a felületes bunkók, és vannak az akarhatnék-vezéreltek. Ez egy olyan kelepce, karám amiből nem tud a szeszélyes érzelmekkel bíró ember emberiség kitörni.  A probléma az, h. az igazi szemeteket, aljasokat a másik oldal le tudná győzni, ha nem harcolnának egymás ellen. De harcolnak és kialakul a megoldhatatlan helyzet.

És a harmadik oldal, a jóindulatúak érzelmei, melyek természetüknél fogva, túlzóak szenvedélyesek, majd gyakran elvaduló, bosszúálló érzelmek alakulnak ki.  Erre mondjuk mi néhányan, h. a bajok alapvető forrása, a szeszélyes rossz romlott érzelmek. A jó nemes, fegyelmezett mértékletes érzelmekkel nem lenne baj, csakhogy az érzelmi keveredést átbillenést csapongást szinte lehetetlen akadályozni, ezért magával az érzelmi rendszerrel van baj.

Karinthy:

Tulajdonképpen az én könyvem a faremidó is ezt fejtegeti. A könyvben kifejtett elmélet, amit végül is egy okos és nagyon öreg, de soha nem öregedő gép mond el, - lényegében Swift példaképem elméletének továbbgondolása. Swift könyve szerint, a helyes természetes fejlődés a legmagasabb foka a nyihaha nép kialakulása, és csak valamilyen hiba következtében került az ember a legmagasabb fokra. Ennek általam elképzelt változata: az erős egészséges és értelmes, célszerűen önmagukat nem pusztító gépeknek (robotoknak) kellett volna létrejönniük, ez lett volna a természetes evolúciós fejlődés, de hiba történt. Az alantas szerves anyag, az élő anyag, mint egy betegség megfertőzte a föld bolygót és terjedt, „fejlődött”. A szerves élőlények eleve alantasak szinte életképtelenek, mert rossz ösztöneik (nevezhetjük érzelmeknek is) többek között arra késztetik őket, hogy egymás elfogyasztása által biztosítsák a fennmaradásuk. Tehát amíg a gépek külső szervetlen anyagok felhasználásával biztosítják a faj és létfenntartást, és csak a tudatuk (szintetikus agyuk) az értelemszervük fejlődik, addig az élőlények csak egymás kinyírásával tudják biztosítani a faj és létfenntartást. A majomból átalakuló fejlettnek értelmesnek mondott embernél, (ősembernél, előembernél)  pedig az történt, hogy megmaradtak ezen alantas önpusztító ösztönei (érzelmei) de mellette kialakult a tudatszerv, vagyis az értelemre képes agy. Viszont ez a két szerv két funkció állandó ellentétben áll egymással és valójában a tudat az értelem nem képes helyesen funkcionálni, tehát fennmarad az önpusztítás. Sőt ez az önpusztítás most már gondolkodással támogatva, a modern fegyverekkel sokszorosára nőtt. Az első világháború ezt bizonyítja.  

A könyv cselekménye nem túl mozgalmas, ezek az okos békés robotok szépen békésen barátságosan muzsikálva szervezetten éldegélnek a világukba, amit készségesen bemutatnak a közéjük keveredett Gullivernek. Illetve Gulliver és robot tanítója barátságosan beszélgetnek, elmélkednek, filozofálnak, éppen a fenti problémákról, vagyis az élet különböző formáiról, felfogásairól.   Amikor pedig Gulliver a saját világával akar dicsekedni, akkor a gépek felvilágosítják: eszünk ágába sincs ilyen alantas népséghez hasonlítani, aki jelenleg is háborúzik – majd megmutatják a szuper távcsövükben tisztán  látszó, földön zajló véres háború aktuális jelenetét. A végén, ahogy szokott lenni Gulliver a robotok segítségével hazautazik. Szóval nem túl izgalmas cselekmény, de a mondanivaló erős: az ember egy meglehetősen alantas önpusztító élőlény.  

Kivaghy:

Az író és a könyv nagyfokú tisztelete arra motivált, h a könyv hangulatát kifejező illusztrációt, ill. könyvborítót rajzoljak. Annál is inkább mert a meglevő illusztrációk igen csak sekélyesek. Mindkét könyv boritóját megrajzoltam, itt láthatók:

Karinthy:

A másik, második utópiám 1921-ben írtam természetesen ebben is benne van az első világháború, sőt az utána következő zaklatott időszak is.

Capillaria – azaz utazás Capilláriába.

Alapvetően ugyancsak a Gulliver könyvek struktúráját követő könyv.

Egy tengeralatti világ ahol Gulliver csak mű kopoltyúval tud élni. Szóval Gulliver egy víz alatti világba kerül, a gyönyörű óriási két méteres áttetsző bőrű nők országába. Amely országba egy másik, átlagosan kb. 20 centiméteres lény, faj is él, többnyire elkülönítve szolgasorba, silány körülmények közt. Akik második látásra szárnyas-lábas férfi himtagra hasonlítanak, mint később kiderül nem véletlenül, mivel valóban a férfi nem csökevényesedett tagjai.

Ez valóban mese lenne, ha nem lenne erős a társadalmi mondanivaló. A könyvben megjelenik a Gulliver könyvek hármas felosztása: vannak a felsőbbrendű, nemes  lények, a nők, vannak a hím nemi szervre hasonlító alantas férfiak, és valahol középen Gulliver azaz az emberek. Nők azaz az ohiják  szépek, gyakorlatiasak, csak a valóságos örömöknek élnek, tehát békések könnyedek, praktikusak, mindez egyfajta bölcsességet is jelent. Bár nincs nyíltan megfogalmazva, de a jelekből ítélve, és logikusan is, csakis leszbikusok lehetnek.

A férfiak azaz a bullok pont az ellentétei a nőknek. Csúnyák, gyengék, eszement elméleteket gyártanak, megvalósítatlan célokért küzdenek, keservessé, nehézzé teszik saját életük, szóval mindent összevetve ostobák.

Egyébként a lenézett megvetett bullok valójában nélkülözhetetlenek, ők szolgának, ők építkeznek, sőt őket eszik meg a nők, tehát a táplálkozást is ők biztosítják. Sőt nélkülük szaporodás fajfenntartás sem lenne, amit persze a nők nem ismernek el. Valójában a nők megeszik a férfiakat velük együtt azt a férfivelőt, ami szükséges a teherbe eséshez.  Majd a nők lányokat szülnek elevenszüléssel, de a tengerbe kerülő placentába apró peték sokasága hemzseg, amiből viszont a bullok a férfiak jönnek létre.

E könyvben azért nem teljesen a nemes jelleműek állnak szemben az alantas jelleműekkel, inkább a női gondolkodás, életérzés és a férfigondolkodás és életérzés szembeállítása történik. A férfiak túlbonyolított, egymással hadakozó társadalomban élnek, és képtelenek túllépni bizonyos ellentmondásokon. Az egyik ilyen ellentmondás, h a szerelem, vajon egy profán hétköznapi, testi dolog, avagy valami magasztos, lelki, költői szárnyalás. Egyszerűbben: felnézzenek, vagy megvessék a nőket, az ohijákat? Amely problémát jószerivel a nők, ohiják nem is értik, ők egyértelműen lenézik a bullokat, ill. a szerelmet a maga valóságában fogják fel.   A mindent túlbonyolító férfiak viszont különböző eszement megoldásokkal próbálják a maguk által gyártott problémát megoldani.

Mint minden Gulliver könyvben, ebben is lényegében az emberi problémák, ez esetben az emberi nő-férfi problémák jelennek meg, egy másik nép (idegen lények) életébe átültetve. Az átültetés által kiélezetten parodisztikusan megmutatva.

Eleinte az ohiják és különösen a királynőjük Gullivert maguk közé tartozónak nézi, aztán sokasodnak a gyanús jelek. Az első ilyen gyanús jel, h Gulliver szerelmes lesz a királynőbe és ez Gulliverből, ahogy a bullokból is (és általában a férfiakból) zavaros esztelen beszédet és cselekvéseket vált ki. Valójában Gulliver is belekerül abba az ellenmondásba, hogy nemi vágyat érez, de ezt szégyellve és ellensúlyozva, kezd el ostobaságokat beszélni és cselekedni. A végső lebukás viszont akkor következik be, mikor a királynő meglátja Gulliver izgalomba jött hímtagját, amely egyértelműen a bullokhoz volt hasonló. Ezután a bullok közé száműzik, kiknek túlbonyolított zavaros viszálykodó társadalmába viszonylag gyorsan beilleszkedik, igazolva h. végeredményben azonos nemhez, fajhoz tartozik. A bullok társadalmának örült kaotikus társadalmának leírása, persze az 1920-s európai társadalmak paródiája. Na meg általában az emberi társadalmak paródiája. Egy olyan hüleség-halmaz, mely bizonyos rövid távú logika alapján, akár ésszerűnek is tűnhet. Bolond beszéd (cselekvés), de van benne ráció – a nagy drámaíró gondolatát idézve pontatlanul. Bizonyos kifacsart ráció. Ezt a fejezetet persze a háború és a háború utáni évek őrült zavaros viszonyai „ihlették”.

Aztán a szokásos befejezés, véletlen megmenekülés után hazakerül.

A szokásos mondanivaló az emberi gyengeség, itt kiegészül a nő-férfi (férfi-nő) kapcsolat társadalmi vonatkozásaival, ill. azok lehetséges alakulásával. Egyébként az utópia irodalomnak van egy ilyen része, melynek ez a fő témája. A jelenlegi 20. századtól megfigyelhető tendencia mindenképpen a patriarchális társadalomból a matriarchális társadalomba váltás. De ennek pontos menete és eredménye megint egy érdekes képzeletmozgató téma. Én ezt képzeltem el, pontosabban egy ilyen szélsőséges alakulás, (a nők fejlődnek a férfiak korcsosodnak) veszélyére hívtam fel a figyelmet.   A férfiak korcsosodása szellemi értelemben nem az elbutulás, hanem a rögeszméik egyre zavarosabbá válása.

Huxley: Véleményem szerint a nő-férfi közötti különbség túl van misztifikálva, szóval el van túlozva. Kétségtelenül a nők kecsesebbek  simulékonyabbak nemcsak testileg de lelkileg is. A férfiak pedig durvábbak faragatlanabbak, A nők kecsessége azonban nem jelenti, h. kevésbé lennének kemények szívósak akaratosak, kegyetlenek. Karinthy írótársam is részben erről írt. Az is igaz, hogy a nő-férfi probléma alaptémája, h. mekkora legyen ez a viselkedésbeli (szerepbeli, helyzetbeli)  különbség. Valójában az eredendő, alapvető különbség akkora mint az állati létben meglevő. Hiszen higgyük el, az ember az állatvilágból fejlődött. Érdemes tehát megnézni, h egy majomcsapatban, egy oroszlánfalkában hogy néz ki a nőstények helyzete szerepe viselkedése és a hímek helyzete, szerepe, viselkedése Egyrészt az említett kecsesség, rugalmasság, másrészt a gyerekszülés, szoptatás, fokozottabb gyerekgondozás határozza meg a nők viselkedését, egyben szerepét és társadalmi helyzetét. A férfiak pedig a védelmező harcosok, a vadászok, de meglehetősen darabosak, vonalasak, és híján vannak a hétköznapi rációnak. Vagyis a hímek, férfiak elvontabbak, kevésbé egyszerűek, aminek van előnye is, hátránya is. Ez az eredendő hím viselkedés. 

Szexuálisan pedig a férfiak az első kezdeményezők, de csak fél fokkal, szinte azonos intenzitással keresik egymás tetszését, ill. a párosodásban való részvételt. Ugyanis mielőtt a hím udvarolni kezdene, a nőstény már rejtetten kacéran kelleti magát, tehát a kezdeményezés egyfajta tyúk-tojás vita. Szó sincs arról, h. a durva hím szinte megalázza a szegény nőstényt, ahogy egyes jogvédő hölgyek próbálják a viszonyokat beállítani. Az állatvilágban is szerepek vannak, de nincs, nem is lehet alul-felül rendeltség. Ez tehát az eredendő alapvető nő-férfi viszony, illetve különbség, ami mint egyfajta ösztön, érzelem, áttevődik az emberi létre is. Mondhatjuk a természet okos, mert alapvetően a nő és a férfi kiegészíti egymást, egyik sincs uralkodó, meghatározó helyzetben. Mondhatjuk, egyfajta munkamegosztásról, szerepmegoszlásról van szó. Az emberi értelmesedés az alapvető ösztönviszonyon nem változtat. Ami változás történelmileg megfigyelhető: az azon szokás, kultúra mesterséges változtatása, h az alapvető nő-férfi különbségek közelítsenek, egymáshoz csökkenjenek, vagy távolodjanak, növekedjenek. Az alapvető eredendő nemi vonatkozású különbségeket hol növelték, hol csökkentették. Egyébként a túlzott növelés is káros, és a túlzott csökkentés (egybemosás), is káros. A 21. században mindenáron el akarják törölni a különbségeket, minden áron a nőket férfiasítanák – mondván h ez az egyenjogúság. Ami persze egy baromság.  De mindez csak a nemi szerepekre igaz.

Ha viszont a nemi szereptől eltekintünk, akkor az a gyakori alapvető hiba, h a nőt és a férfit egészen más lénynek nézik. Pedig eltekintve a nemi szereptől közel egyformák.

A nők is a férfiak is emberek, az alapvető emberi gyengeségek, erények mindkét nemre egyformán jellemzők. A szexuális vágy, a kíváncsiság a féltékenység az önzés és még hosszan lehetne sorolni, mindkét nem sajátja. A nők is esendő emberek a férfiak is. Eltekintve néhány al-tulajdonságot, nincs különbség, a különbségek felnagyítása hiba és káros. Hát ennyit szólnék a témához.

Kivaghy:

Köszönjük, de én még visszatérek Karinthy méltatáshoz.

A Capillaria könyvhöz is készítettem egy illusztrációt, ill. könyvborítót.  Szintén megpróbáltam úgy megrajzolni, hogy tükröződjön belőle a könyv lényegi  tartalma, ill. a hangulata.

Ezek után pedig az utópia témából kilógva a zseniális „Tanár úr kérem” c. könyv előtt tisztelegnék. Konkrétabban a „Lógok a szeren, c. írás előtt.

Mindenkitől előre is elnézést kérek a faramuci abszolút nem illeszkedő kitérő miatt.