Időskori történet
János, ahogy sokan hívták, mások meg Jani bának, felesége pedig általában papának, meglátogatta fiát a közeli nagyvárosba. Fia Csaba egyébként egyszerűen faternek hívta. János persze nem akart rárontani, ezért telefonált:
- Éppen itt járok a városban, orvosnál voltam ultrahangon – mondta a telefonba, persze füllentett, mert csak kíváncsi volt milyen állapotban van a fia, és adott esetben, mennyire számíthat rá.
- Helló mi zújs, csak nincs valami baj - hallotta fiának nem túl lelkes hangját.
- Hát vannak problémák, de nem telefontéma.
- Nem telefontéma? Apa hogy neked milyen szólásaid vannak. Manapság minden telefontéma. Na jó, ha itt vagy ugorj fel.
Fel is ugrott, inkább cammogott a lépcsőn, és egyáltalán nem tetszett, amit látott.
Fia másnaposan vagy harmadnaposan borostásan, a lakásban kosz rendetlenség
- Tudod, ráérek hétvégére kitakarítani, akkor jön a lányom, az unokád, tudod hétvégi apuka vagyok. - mondta Csaba miközben rágyújtott egy cigire.
- A kislány még mindig diszlexiás?
- Hát javulgat, de ez hosszabb távú probléma.
- Mikor jöttök le? – kérdezte János a fater
- Tudom, tudom, már ígértem, rajta van a listán, de mindig közbejön ez, az. Egyébként dolgozom, egy forgatókönyvön, de valahogy nem akar összeállni,….. gödörbe vagyok, tudod lelki, alkotói gödörbe.
- Miért nem csinálsz az öregekről filmet?
- Ugyan ne viccelj, mi érdekes van egy öreg életében?
- Hát több dráma van, mint egy fiatal életébe.
Csaba a felnőtt gyerek erre furán, erőltetetten kezdett nevetni, aztán az köhögésbe fulladt, alig tudott megszólalni:
- Ez jó vicc, ezt te sem gondolod komolyan. Ugyan mit csináltok ti egész nap?
- Van mit csinálni, de én most nem is erre gondolok, hanem a belső lelki drámákra.
- Milyen dráma? Nem kell dolgoznod, pihenhetsz, vagy akár szórakozhatsz is.
- Hát igen, de ott van az öregedés, konkrétan az ilyen-olyan bajok megjelenése. A betegségek, a fájdalmak, a lelassulás, az hogy sokkal kevesebb dolgot tudsz megcsinálni.
- Van időtök orvoshoz járni, magatokkal foglalkozni.
- Azért az sem annyira egyszerű, főleg a mai időkben. Régebben sem jártam dokihoz, mert ez így - majd az orvos meggyógyít - egy átverés. Az időskori bajokat nem lehet meggyógyítani, legfeljebb csekély sikerrel kezelni. Rengeteg kellemetlen bejárás, várakozás, vizsgálat, orvoslás, gyógyszer, és ahhoz képest igen csekély gyógyulás. Ráadásul manapság a telefont sem veszik fel, amikor meg végre nagy nehezen, kapsz egy hónappal későbbre egy időpontot. De van a testi bajoknál sokkal rosszabb.
- És mi lenne az?
- Például a tükörbe nézés, Főleg a szép nőknek, olyannak, mint Julinak, az anyádnak.
- Szépen bele kell nyugodni az öregedésbe. Le kell vetni a hiúságot.
- Miért gondolják a fiatalok, hogy az öregek könnyebben megküzdenek a kísértésekkel, a hiúsággal, az önzéssel, vagy akár a mértéktelenséggel, vagy a többi bűnnel, mint a fiatalok? Nekünk is meg kell ezekkel küzdeni, sőt ha tudni akarod, az öregek is éreznek szerelmi, sőt szexuális késztetést. De ezt a közvélemény undorítónak tartja, pedig természetes élettani funkció.
- Fater nem vagyok kíváncsi a szexuális életedre. Ha a te korodba lennék, akkor örülnék, hogy nagyobb baj nélkül tisztességbe leéltem az életem, és a nyugis öregkorral foglalkoznék. Rábíznám magam a fiatalokra, és nem keresném mindenben mindenkiben a hibákat. Hagynám, hogy a fiatalok segítsenek nekem.
- Melyik fiatal? Te? Ezek csak frázisok. Egyébként is ez nem öregség kérdése. Én egész életemben ilyen „félig üres a pohár” elégedetlen emberke voltam. De ennek is van előnye; - ha félig üres, akkor van még mit javítani a világon. Akkor nekem is feladatom a javítás. – Én mindig is így gondolkodtam. És bevallom mindig is sértődékeny emberke voltam. Azért mert megöregedtem, nem lesz nagyobb lelki erőm.
(Jánosba ekkor megszólalt a „Talán soha nem voltam, nem is leszek elégedett, de önző sem voltam” kezdetű dal.)
- Nem tudlak sajnálni apa, ha tudnád, mennyi baja van egy mai fiatalnak. Rohanás, gürcölés, küzdés.
- Csak annyi bajotok van, mint a régi fiataloknak, sőt elvileg könnyebb lett az élet. Mi öregek is átéltük a fiatalok, a középkorúak bajait, csak az a különbség, hogy ……
- Hogy?
- Hogy ti viszont nem éltétek át az idősek bajait. Valljuk be, mi tapasztaltabbak vagyunk. Azt elismerem, hogy ti fiatalok a mai világban, a mai technikában jobban eligazodtok. De mi öregek magasabbról tudunk a világra nézni, már akinek friss maradt az agya, mert többet láttunk, jobban tudunk viszonyítani.
- Jól van Fater ti vagytok az okosok, és ráadásul az áldozatok.
- Elismerem, hogy a saját helyzetemből indulok ki, de hát ki nem. Sok baja van egy öregnek, de ezt inkább ebéd után. Gyere, meghívlak, tudsz valami jó helyet?
- Van itt egy gyorsétterem a közelben, jó lesz az, a puccost már nem lehet megfizetni.
- Na ez is az egyik probléma, nem is kicsi, mármint ez az általános romlás.
- Egyre nehezebb élni, erről beszélek.
- Ebben legalább egyetértünk. Viszonylag biztosan, hiszen azt várnánk, hogy minden évben egy kicsit jobban, könnyebben éljünk. Nemcsak a vásárlásra gondolok, de például az orvosi ellátásra Vagy a barátságos biztonságos légkörre. Vagy a természetrombolás megállítására. Sok mindenre – mondta csendesen János.
- És ahelyett hogy javulna, mindez stagnál, sőt egy kicsit romlik. És ha ez a tendencia marad, rossz belegondolni, mi lesz itt húsz év múlva.
- Jó, de ez nem valami sorscsapás, az a tisztelt vezetésünk az uralkodóink bűne, de persze az emberek is bűnrészesek, engedik, megválasztják, sőt sokan szolgálják őket.
- Na jó menjünk kajálni.
Miután tálcájukra tették a kiválasztott ételt, fizettek, leültek és folytatták a beszélgetést.
- Látom, fater te maradsz a pörköltnél.
- Imádom, azaz imádnám, akkor is ezt választom, ha tudom ez nem olyan lesz. Látom te meg továbbra is főzelékfaló vagy.
- Igen a muter rászoktatott, emlékszem gyerekkoromban utáltam, de a muter olyan finomakat főzött, hogy még a tökfőzeléket is megszerettem. Tényleg mi van anyával, még nem is beszéltünk róla.
- Tulajdonképpen ezért vagyok itt, hogy elmondjam, anyád egy kicsit megbolondult.
- Mi van?
- Valószínűleg most a húgával együtt pasizik.
- Akkor most még egyszer; mi van?
- Majd otthon megbeszéljük.
Eközben egy másik kis-városban Julika, ahogy általában szólítják, másoknak Juli néni, fiának muter, anya, férjének Jánosnak sokszor mama, a húgával beszélget.
Húga, Klára nem győz csodálkozni, hogy mennyire megfiatalodott mióta utoljára látta:
- Hát Julika nem azért mondom, de tizenötöt nyugodtan letagadhatsz.
- Csak tizenötöt – válaszolt Julika kissé csipkelődően – szóval mondjam, hogy ötvenhét éves vagyok, miközben én negyvennek érzem magam.
- Mert valójában hetvenkettő vagy, de mégis mi történt?
- Hát tulajdonképpen Jánosnak köszönhetem. kitalálta ezt a jó kis fiatalító kúrát. Csak van egy kis bibi, …… - itt elakadt Julika, rájött, hogy ezt a „kis bibit” nem kellene reklámoznia.
- Na, milyen bibi?
- Nem érdekes. Viszont én tényleg be vagyok fiatalodva, érted, hogy értem? Férfire vágyom
- Ne bolondozz már Julikám. Ugye most viccelsz?
- Igen egy kicsit megbolondultam, de neked, a húgomnak és egyben a legjobb barátnőmnek el merem mondani a titkaimat. Arra gondoltam, hogy talán ez az utolsó esélyem, hogy férfival legyek, tudod úgy. Ez a fiatalító kúra valahogy kívánóssá tett, odale is, érted mire gondolok.
- És a János?
- Jánossal mi már régóta nem úgy vagyunk. Kedvelem őt, sőt tisztelem is, de nem úgy mint férfit. Ő túl öreg már az ilyenhez, és hogy is mondjam, unalmas is. Olyan megszokott, és…… És már nem nagyon fürge és kemény, tudod, mire gondolok.
- Értem én, amikor valaki mindennap krumplilevest eszik bármennyire is szereti, - már vágyik egy kis túrós rétesre.
- Vagy inkább egy jó kis zaftos pecsenyére – mondta Julika huncut vidámsággal.
- Vagy inkább egy kis csípős sült kolbászra – válaszolt nevetve a húga.
- Lehet, hogy szégyellnem kéne magamat, de tegnap éjjel alig tudtam elaludni, arról álmodoztam, hogy egy kemény erős férfikéz fogdos, simogat, itt-ott mindenhol. És tudod kié volt az férfikéz, hát a Kovács Lalié.
(Julika lelkébe ekkor megszólalt a „Miért nem élhetnék úgy mint egy fiatal, a nap mindenkire egyformán süt” kezdetű dal.)
- Az első szerelemedé? Kovács Lali, hát ő már nem Lali, legfeljebb Lajos bácsi. nagyon megöregedett, János hozzá képest egy délceg fiatalember. Hát ez az álmod nem jött össze. Látom elpárolgott a jókedved.
- Hogy a fenébe ne, neked elmondhatom, sok éjszakán keresztül álmodoztam a Laliról. Anno nagy szerelem volt. De képzeletemben mindig olyan stramm középkorú ember jelent meg.
- Nagy szerelem? Szerintem csak az idő szépíti meg. János sokkal nagyobb szerelem volt. Egyébként Lali régóta nem lakik a városban. Viszont a fia Zoltán itt lakik – mondta Klára, aztán elgondolkodva hallgatott el.
- Most min gondolkodsz?
- Hát a fia olyan, amiről te álmodoztál, stramm jóképű középkorú, nagyjából ötvenöt éves. Itt lakik az utcában, pár házzal odébb. Nagy nőcsábász hírében áll, úgy volt hogy elválik a feleségétől, összejött egy másik nővel. Aztán kibékültek, legalábbis nem váltak el, de azért jönnek-mennek a hírek, tudod, nem zörög a haraszt – itt elhallgatott, majd folytatta:
- Sőt én azt is tudom, hol dolgozik, a Szervusz-szerviz autószerelő műhelyben.- Itt Klára megint elhallgatott és a gesztusai megint arra utaltak, hogy valami megint beugrott neki.
- Na már megint, mi van?- kérdezte Julika
- Hoppá, az van, hogy akár el is vihetnénk az autómat ebbe a szervizbe, ugyanis van rajta egy horpadás. Az igaz, hogy én egy másik szervizbe járok, de miért ne lehetne váltani.
Van egy tervem.
- Elmondanád, hogy miről van szó?
- Majd megtudod, most öltözz, megyünk a szervizbe.
(Klára belekezdett az
„Idős csajok kalandra fel
Egy kis szórakozás mindenkinek kell” kezdetű dalba.)
A másik városban eközben János és fia Csaba hazaértek, mármint Csaba lakásába. Csaba alig várta, hogy folytassák a beszélgetést.
- Na mesélj fater, mit is jelent az hogy anyám, a gyerek nagymamija, elmegy pasizni?
- Oké, de ahhoz hogy igazán megértsd, el kell mondanom az egész történetet.
- Jól van, hallgatlak, már látom, hogy ezt nem tudom megúszni.
- Tudod, hogy aktív koromban gyógyszerész voltam. Azt is tudod, hogy már régóta vagy húsz éve foglalkozom az öregedéssel. Elsősorban anyád miatt, bár ezt nem reklámoztam. Anyád ugyanis már régóta letargiával szinte depresszióval szemléli a saját öregedését. Nem beszéltünk erről senkinek, de azért otthon ez mindig probléma volt.
Én pedig a fejembe vettem, ha egy mód van rá, megfiatalítom.
Azt tudni kell, hogy a természet nem szívesen engedi a megfiatalítást, ugyanis az öregedésnek szerepe van a faj és létfenntartásban. Ezt csak azért mondom, mert az emberek egyénileg azt hiszik, hogy nekik és mindenkinek az a jó, ha egy idős sokáig él.
- Legalábbis ha egészségesen él sokáig – szólt bele Csaba, és még hozzátette:
- Tulajdonképpen a nemzedékek közötti munkamegosztásról beszélsz. Jó, ha ez egyensúlyban van.
- Igen arról is. És arról is, hogy van egy élet-szerep megosztás is, - gyerek, szülő, nagyszülő - aminek szintén lenne egy egyensúlya. De a túlnépesedésről is beszélek. Ha mindenki sokáig élne, az elég nagy baj lenne.
Ha nincs megfelelő öregedés, és halál, akkor létrejöhet elöregedő társadalom. De egy túlnépesedés mindenképp létrejön, elfogy az élettér, és valószínűleg háborúkra, erőszakra, harcra épülő élet alakul ki. Pl. mondjuk, lenne egy gyógyszer, ami húsz évvel meghosszabbítaná az emberi életet, akkor öt éven belül akkora túlnépesedés jönne létre, hogy egyszerűen nem jutna egy embernek elég élelmiszer, víz, élettér, a többiről nem is beszélve. A túlnépesedés összeadódik a klímaválsággal és akkor tényleg gáz van.
- A túlnépesedés egyik ellenszere a kevesebb gyerek, a másik a kevesebb fogyasztás - szólt közbe Csaba.
- Az már életminőség romlás lenne. Mind a kettő rontja az életszínvonalat. Úgy is fogalmazhatok, tovább élnénk, de minek. Másfelől az ember azért önző, az egyének, személyek nem fogadnák el ezt az életet. Ennek ellenére én a megfiatalítás módszerein kezdtem gondolkodni. Engem nem érdekelt az emberiség, csak anyád érdekelt, mert nagyon szeretem. De menet közben rájöttem ez egy nehéz, komplex probléma, már azért is, mert a természet meg akarja öregíteni, sőt meg akarja halasztani az embereket, és általában az élőlényeket. A természet szereti az újszülötteket, a gyerekeket, a fiatalságot.
Én mégis a fiatalításon gondolkodtam, pontosabban Julika fiatalításán gondolkodtam, - aztán dolgoztam rajta, sok éven, napon, órán keresztül. Gondold, csak el mennyire komplex dologról van szó. Az első lépcsője a fiatalításnak, hogy ne haljon meg az idős ember, egyáltalán az ember. De a halál oka általában nem a természetes öregedés, többnyire balesetben, háborúban, bűntényben és leginkább betegségben halnak meg az emberek.
Szerencsére anyád egészségével nincs különösebb baj, amit persze meg is kell őrizni. Egészséges táplálkozással egészséges életmóddal, tehát ez az első.
Aztán jön az, hogy a természetes öregedést lassítsuk.
Mert én soha nem gondoltam direkt fiatalításon, csak azon, hogy lassítsam az öregedést. Engem is meglepett, ahogy ez kísérlet alakult.
Ha belegondolsz, nem is egyféle fiatalodáson kellett gondolkodnom. Mert van a külsődleges pl. a bőr és az izmok fiatalsága. Aztán van a belső szervek egészséges működése, vagyis fiatalsága. Aztán van a hormonális fiatalság, ami összefügg a pszichés fiatalsággal. De szükség van külön hangulatjavítóra is. Összegezve, a lelki fiatalság is szükséges.
Ezek a fiatalodások egymással összefüggnek, vagyis mindegyikre szükség van, mert ha az egyik hiányzik, az leronthatja a teljes folyamatot.
Szóval elkezdtem kutatni, kísérletezni. Először gyógyteákkal, tudod én is a nagymamámtól tanultam ezt a szakmát, a gyógyfüvességet. Végül is találtam három teát, illetve annak keverékét, ami bevált. Aztán tanulmányoztam a külföldi és hazai tudományos kísérleteket, a szaklapokat, és mindent, amit öregedéssel kapcsolatban publikáltak. Tudod, vannak ilyen intézmények és azok sok mindent felfedeztek. Rájöttek, pl.. hogy a géneknek milyen szerepük van az öregedésben.
Rájöttek, hogy bizonyos anyagok szintén fiatalító hatásúak. Neked nyilván neked nem sokat mond, de például rezveretvol, vagy Piwi-fehérje, lítium, tramettinib, rapamycin, és még sorolhatnám, anyagok erősen hatnak.
- Eltaláltad, nem sokat mond, jobb lenne, ha rátérnél a lényegre – felelte kissé idegesen Csaba
- Rendben van a lényeg az, hogy kidolgoztam egy kezelést, amely sok részből áll. Illetve anyáddal együtt kísérleteztük ki, mert a dolgokat általában mindketten kipróbáltuk, és így alakult ki, mi az, ami hatásos.
Végül is kialakult a viszonylag hatékony fiatalító kezelés, ami négy napig tart, illetve már ki is próbáltuk:
Első napon lefőztem több liter teát, a kikísérletezett keverékből. Ebből reggel és este szivaccsal áttörölte magát Julika, napközben pedig a másik felét megiszogatta. Egyéb fiatalító ételeket, gyümölcsöket is evett. Plusz szedte, pontosabban, itta az általam kevert fiatalító szert, elixírt szintén reggel és este. És amúgy is használ bevált kozmetikumokat. Négy napig tartott a kezelés.
De miért négy napról beszélek? Tulajdonképpen tovább tartana a kezelés, de csak eddig van hatása. A negyedik nap után már nem javul az állapot, sőt inkább romlik.
A második naptól Julika különböző hormonkezeléseket is kapott. Elsősorban a női hormontermelést serkentő gyógyszert is szedett, Illetve kiválasztottam egy hüvelykrémet is.
A harmadik napon Julika elment fodrászhoz és kozmetikushoz. A negyedik napon, bekövetkezett a csoda, Julika tizenöt évvel fiatalabbnak látszott. De bevallom ahhoz, hogy hangulatilag is fiatalnak érezze magát egy kevés drogot is be kell szednie a teljes hatás miatt.
- Atyaúristen fater mit műveltek ti? Milyen drogot?
- Marihuána, vagy kokó, vagy mást. De nagyon vigyáztam.
Rászokásról szó sem lehet.
János itt elhallgatott, majd reszketős hangon folytatta:
- Kétségkívül ez egy kísérlet, ami ráadásul csak félig sikerült. Tökéletesen ideillik a mondás; minden csoda három napig tart. Meg ez is; aki nagyot kockáztat, az nagy pofára esésre számíthat. Ugyanis az történt, hogy négy nap után hiába folytattuk kezelést, megállt a fiatalodás. Julika az negyedik, ötödik, hatodik napon fiatalnak érezte magát és minden szempontból remekül volt. A hetedik, nyolcadik, kilencedik napon azonban fordult a kocka és elkezdett az állapota romlani. Négy nap alatt visszaöregedett az eredeti állapotba. Sőt utána tovább romlott az állapota, általános gyengeség és depresszió tört rá.
Aztán nagy nehezen rendbe jött és próbáltam beszélni vele, hogy ez nem jött be, hagyjuk abba.
- És az anyám,…… remélem befejeztétek ezt a veszélyes játékot?
- Sajnos nem. Mikor kicsit jobban lett, akkor próbáltam lebeszélni, fejezzük be, úgy néz ki ez nem jött össze. Látszólag bele is egyezett, csak feküdt, nem nagyon szólt.
Aztán pár nap múlva észrevettem, hogy a laborból én csak úgy hívtam a garázs sarkát, ahol kísérleteztem, eltűntek a szerek. A teák, a gyógyszerek, és minden. Mikor rákérdeztem csak annyit válaszolt:
- Jó helyre tettem őket, elvégre az enyém, mindent nekem készítettél, nem? Nem kell a beleegyezésed, hogy használjam őket.
Másnap már észre is vettem, hogy elkezdett egy újabb fiatalító kezelést. A negyedik napra megfiatalodott, és célzásokat tett, hogy jól jönne egy fiatalabb férfi. Mikor mondtam, hogy én segítenék, én is tudok egyet-mást, főleg ha segítséget kapok, ……. enyhén szólva megalázó stílusban utasított el: - Nem kellenek az öregemberek, ezt mondta többek között. Meg azt is, hogy mint férfi, én nem vagyok, soha nem is voltam az esete. Mikor fiatalok voltunk akkor is inkább úgy kedvelt, mint egy szellemi társat és nem úgy, mint férfit.
Gondolhatod mit éreztem, és érzek még most is. Illetve honnan tudhatnád, mikor magam sem tudom, hol még mindig szeretem, hol megvetem, hol végtelenül szomorú vagyok. Nem jó dolog, ha egy képzelt világ összeomlik a lelkedben.
(János lelkében megszólalt a „Ki tudja mi volt valóság, mi a hazugság, csak kavarog a nagy kavalkád” kezdetű dal.)
- És aztán, mi történt? - kérdezte Csaba
- Az ötödik napon Julika szexis fehérneműbe, én még soha nem láttam, flangált a lakásban, amikor csöngetett a takarítónő. Akkor kattant be nekem is, hogy csak ő lehet. Mind a ketten elfeledkeztünk a takarítónőről, aki havonta egyszer jött, nagyobbat takarítani. Képzelheted milyen kínos volt a szituáció, Julika alaposan megfiatalodva, szexis fehérneműben, - a takarítónő először fel sem ismerte. Aztán elájult a csodálkozástól, na meg az irigységtől. A takarítónő, Margit olyan ötven év körüli, molett, szépnek nem nevezhető nő. Egyszerűen nem hagyta békén Julikát, kérdések sokaságát zúdította rá. Végül is a pletykafészek mindent kiszedett Julikából, sőt este együtt mentek el. Állítólag másnap, harmadnap hallottam vissza, hogy a városka egyetlen kétes hírű, éjjelig nyitva tartó kocsmájába szórakoztak, ahogy visszahallottam, nem éppen erkölcsős józan állapotba. Mit is mondnak a fiatalok ilyenkor? Igen égő volt. Illetve most is égő, mert az emberek azóta is súgnak-búgnak. Ilyent régebben biztosan nem tett volna, ez is mutatta, Julika az anyád megváltozott. A hetedik napra megint rosszul lett, csak feküdt depressziósan kiégett arckifejezéssel. Visszaöregedett és beteg lett. Én meg hűle, ápoltam, nem tudtam nézni a szenvedését.
- Ebben azért te is erősen sáros vagy. Aztán gondolom jobban lett. – szólt közbe Csaba
- Jobban lett úgy értve, hogy az öregsége, gyengesége megmaradt, de kábé tíz nap múlva visszazökkentünk a normál életünkbe. Azt hittem végre lenyugszik, de tévedtem, öt nappal ezelőtt újra elkezdte a fiatalító kúrát. Próbáltam lebeszélni, de nem is válaszolt, teljesen megzakkant. Ma reggel, pedig találtam egy levélkét egy mondattal: A húgomhoz utaztam. Gondolom, ma megint fiatalnak érzi magát, és vágyik arra, amire egy kikapós fiatal nő. Hát így állunk jelenleg,…… még mindig unalmasnak tartod az öregek életét? - kérdezte János
(Ekkor Csaba lelkébe felzeng a „Megint az ősi bűn, az ember felelőtlenül szakít a tudás fájáról” kezdetű dal.)
- De hát anya és te is, miért nem tudtok lenyugodni.
János rövid gondolkodás után válaszolt:
- Erre az első válaszom az, hogy miért is kellene lenyugodnunk? Az idős korral nem múlnak el az érzelmek, a vágyak.
A másik válaszom, hogy egy idős számára, na jó nem általánosítok, inkább úgy fogalmazok, sok idős számára van egy csomó nyugtalanító dolog.
Itt van például az, hogy a szükségszerűen változó világ egy idős számára szokatlanná, sőt néha élhetetlenné válik.
- Na és a békés nyugis öregkor?
- Bevallom, én nem tartozok ama öregek közé, akik elégedettek, jól érzik magukat. Miért is érezném jól magam? Vannak idősek, akik másképpen vannak és olyanok is vannak, akik hozzám hasonlók.
Ott van a gyenge állapot, az állandó betegségek, és időszakos, de egyre sűrűbben jelentkező bajok. Például a sűrűsödő rosszullétek. Na meg a halálfélelem. Végül is tudja az ember, hogy jó esetben is évei vannak hátra.
Azt is tudja, hogy ebben a korban bármi megeshet, sokkal nagyobb valószínűséggel, mint fiatalabb korban. Persze én sem rettegek egész nap, de ott bujkál bennem, főleg ha jön egy rosszullét.
Engem például az is aggaszt, hogy nyom nélkül halok meg, sőt az is zavar, hogy ha emlékeznek is rám, akkor is öregemberként maradok meg.
De elszomorít az is, hogy nem tettük a világot jobbá, elszomorít, hogy te és az unokám sem fog jobb körülmények között élni.
Azt is beismerem, én öregkoromra sértődékeny érzékeny lettem, és nem mindig alaptalanul. Lehet, hogy a fiatalok észre sem veszik, de nem ritkán lenéző megjegyzést tesznek. Sajnos én is tettem az én öregeimre és csak utólag bántam meg. Amúgy is a fiatalokban van egy általános korosztályra jellemző lekezelő viselkedés.
- Azért ez vica-versa.
- Elismerem, az öregekben is van egyfajta okoskodás, piszkálódás, de ettől egy időst legalábbis engem sok minden bánthat. Egyik se nagyon, de sok kicsi sokra megy.
Például a kiszolgáltatottság érzése meglehetősen bántó. A fiatalok csak azt látják, hogy morog, követelődzik az öreg, de lehet, hogy ez csak abból ered, mert rá van szorulva mások segítségére, és ez nem jó érzés.
Vagy ott van például, a haszontalanság érzése. Ami társulhat azzal, hogy már nem tudok sok mindent tenni.
És nálam, szerintem anyádnál az is gyakran szorongat, hogy vannak dolgok, amit másképp kellett volna csinálni. De már nem lehet. Mert egy fiatal azt gondolhatja: nem baj, van még időm változni, másképp csinálni. Egy öreg ezzel már nem vigasztalhatja magát. Én nem tartozom azok közé, akik azt mondják: mindent ugyanúgy tennék. Én azt mondom, sok mindent ugyanúgy tennék, de azért vannak dolgok, amit másképp.
(Ekkor János lelkében felcsendült a „Nyugalmas, szép öregkor – ugyan már
Lihegünk, totyogunk lehajolni nem tudunk,
halálsoron vagyunk, de lelkünk fájdalma az igazi kín”
” kezdetű dal.)
Szóval én bizonyos fokig megértem anyád.
- Hát akkor minek panaszkodsz.
- Csak miatta, azt hiszem.
Eközben a másik városban Julika és húga, Klára megérkeztek a szervizbe. A munkafelvételen Klára, mint egy átlagos ügyfél előadta a panaszát, horpadt a hátsó lökhárító, és szeretné, ha Kovács Zoltán javítaná, sőt most azonnal szeretné ezt megbeszélni a szerelő úrral.
Kis idő múlva meg is jelent Zoltán, a markáns arcú, ötvenes szerelő, akin látszott a meglepetés, rá is kérdezett:
- Ismerjük egymást?
- Hát egy kicsit ismerjük a családodat, főleg az édesapádat. Na meg, nem messze lakunk egymástól.
Zoltánnak beugrott:
- Tényleg ott laknak a harmadik házban. Most már emlékszem.
Klára azonban rászólt: - Ha már így összejöttünk, akkor tegeződhetnénk. Ő Julika a húgom – mutatott Klára a nővérére – eljött meglátogatni, de nézd meg először az autót. Egyre kedélyesebben mosolygósabban, incselkedő stílusban folyt a társalgás, Klára meglehetősen értett a férfiak nyelvén, Julika viselkedéséből pedig kitetszett a férfivágy. Szóval Zoltán, akitől nem állt messze a szoknyák vadászása, hogy ezzel a régi mondással éljünk, vette a lapot. Gyorsan kapcsolt, hogy itt nemcsak autószerelésről lehet szó. Az udvaron ácsorogva, sétálgatva folyt a beszélgetés, a huncut utalgatás, mikor is Zoltán egy ajtóra mutatva, mondta:
- Ott van egyébként az karosszéria raktárunk, esetleg érdekli a hölgyeket, hogy milyen lökhárító kerülhet az autóra. - Történetesen én vagyok a raktáros – mondta és vett ki a zsebéből egy kulcsot, miközben a testvérekre nézett. Azok meg egymásra, és végül Julika szólalt meg:
- Engem érdekelne.
Félhomály volt a raktárba, Zoltán nem kapcsolta fel a villanyt. Ahogy beléptek szinte rögtön megérezte a nagy erős férfikezet, ahogy fogdossa a testrészeit. Erről álmodozott. A következő percekből szinte semmi konkrétumra nem emlékezett csak érzésekre. Meglehetősen meseszerű elmosódott érzésekre, hogy ül valamilyen polc szélén, az alkatrészek zörögnek, a nagy erős kezek simogatják, tapogatják, hogy újra úgy bánnak vele mint egy fiatal nővel, hogy egy viszonylag fiatal férfi valóban őt kívánja, és hogy mindez élvezettel és még inkább lelki büszkeséggel tölti el.
Nem tudta mennyi idő telt el, valójában alig volt több tíz percnél.
Kinn az ajtó előtt Klára várta őket diszkréten, csak arról beszéltek, hogy mikor hozza Klára javításra az autót. És persze Zoltán mindkettőjüknek mosolyogva átnyújtott egy névjegykártyát, megjegyezve: ha szükségük van valamire csak szóljanak, megpróbál segíteni.
Klára és Julika fáradtan értek haza.
- Na ezt jól megcsináltad – mondta kacér hangsúllyal Klára majd folytatta – remélem tudod hogy ez csak egy kaland volt. Jó volt, izgalmas volt, de tovább kell lépni.
Julika bólogatott, nagyjából egyet is értett, de néha az érzései átkapcsoltak és az súgták neki: azért ez több volt, mint egy kaland, látszott rajta hogy szeret. Miért nem szerethetnének engem is úgy mint egy nőt.
(Julika lelkében megszólalt az: „Egy idős hölgy szíve is szerelemre gyúlhat, egy idős nőt is szerethetnek” kezdetű dal.)
Julika húgánál aludt, mert elment az utolsó busz, másnap utazott haza. János rosszalló arca egy kicsit lehangolta „már megint morog az öregember” de összességében jól érezte magát, büszkeség, remény, fiatalos vagánykodás kavargott lelkében. Másnap este azonban rátört a szédülés, a gyomorrontás érzése, a gyengeség, a rossz közérzet és a lelki szorongás. Harmadnap pedig majdnem összetörte a tükröt, amikor belenézett, mert ráncos fénytelen szemű nénike nézett vissza. Aztán ágynak esett.
A világ sötét és büdös lett. Csak utálkozást váltott ki belőle, mikor János néha tálcával, teával, szendviccsel megjelent az ágya mellett; mit akar ez az öregember, úgysem tud rajtam segíteni. A következő napokban jött a krízis, aztán a javulás. De a javulás is megállt az eredeti állapot alatt. Külsőleg is belsőleg is öregedett ahhoz az állapothoz képest amilyen volt mielőtt elkezdték ezt az egész fiatalító akármit. Aztán az élet visszaállt a régi kerékvágásba.
Csak pár napig tartott a nyugis állapot, János bizonyos jelekből látta, hogy Julika megint belekezdett a fiatalító kúrába. János annak ellenére, hogy az kerülte, megszólította Julikát:
- Juli, Julikám ez nem lesz így jó, hidd el, nem tudok mit mondani,….. de most elronthatod az életed. Gondolj bele oda lesz az egészséged, akkor mi lesz. Csabára hallgatnál?
- Meg ne próbáld Csabát ebbe belekeverni. Ne hozz szégyenbe, mert akkor ma látsz utoljára.
- Magadat hozod szégyenbe, hidd el ez már nagyon veszélyes út.
- Úgy emlékszem, hogy te kezdted ezt az egészet, szóval te csak ne papolj nekem.
- Igen én kezdtem, és már nagyon megbántam, bocsánatot kérek, csak hagyd abba, segítek neked.
- Te csak ne segíts nekem öregember, szállj le rólam, tudom, hogy mit csinálok – mondta dühős gúnnyal hangjában Julika, majd sarkon fordult és bement a szobájába. Ugyanis előtte való nap kijelentette, hogy a nagyobbik szoba az övé, Jánosé a kisebbik és kezdjen költözködni.
Julika bement a szobájába, majd elővette a Zoltántól kapott névjegykártyát és csak bámulta, majd felemelte a kagylót és tárcsázott.
A szerviz egyik telefonjához kapcsolt a hívás. Zoltán először nem is tudta kivel beszél, Amikor rájött, akkor kellemetlen zavarba jött, nem gondolta, hogy az idős nő hívni fogja, ő Zoltán csak egyszeri kalandnak gondolta ezt a kis svédtornát. Így szokta nevezni az ilyen egyszeri kalandokat. Különösen akkor jött zavarba, sőt kisebb félelembe, amikor Julika hangjából és mondataiból kiérezte, hogy az komolyabb érzelmeket táplál.
- Hát jól összejöttünk – mondta Julika, majd folytatta - nekem nagyon jó volt, szerintem neked is. Én nagyon kedvellek, gondolom te is engem.
- Igen – habogott a telefonba Zoltán – de tudod, hogy én családos ember vagyok.
- Tudom, hogy éppen most váltok, Klára említette - sajnálkozott Julika.
- Hát igen, de azért ez nem olyan egyszerű, ez még nem biztos. Most nagyon nem lenne jó, ha kiderülne, hogy izé, megcsaltam. Például fel tudná használni ellenem.
- Ne aggódj Zoltánom én türelmesen várok rád. Viszont holnap hatkor találkozhatnánk Kláránál.
Zoltánnak forgott az agya, mi itt a jó megoldás, hosszas csend után beleegyezett:
- Oké most kivételesen, majd személyesen megbeszéljük a dolgokat.
Ezután Julika rögtön felhívta Klárát a húgát:
- Szia, holnap hatra megbeszéltem nálad egy randit Zoltánnal.
- Már hogy itt találkoznátok nálam? Köszönöm, hogy egyáltalán szólsz, és mi van, ha nem érek rá, vagy várok valakit. Kezdesz megbolondulni Julika.
- Miért, vársz valakit?
- Nem, de nem is a lakás a legnagyobb baj. Ez egy egyszeri kaland volt, mindenki így gondolja, szerintem Zoltán is.
- Igen? Akkor miért mondott rögtön igent, készségesen.
- Nem tudom, de hidd el, ennek a kapcsolatnak nem lehet jövője. Légyszíves nővérem józanodj ki.
- Akkor most találkozhatunk nálad, igen, vagy nem?
- Oké, de legyen ez az utolsó.
Julika már fél ötkor Kláránál volt, izgult, ez már szerelmes találka – gondolta.
Pedig Klára kávézás közben pont az ellenkezőjéről próbálta meggyőzni. Hosszasan, megállás nélkül sorolta a férfiak galádságait, persze azzal a nem titkolt célzattal, hogy megkímélje Julikát a csalódástól.
Julika úgy tett, mint aki figyelmesen hallgatja, de magában csak ezt gondolta „irigy a drága testvérkém, mert ennek az igazi férfinek én kellek, nem ő”.
Klára lelki fröccse ezután arról szólt, hogy mennyire megalázó, ha egy nő félreérti a szituációt, és egyáltalán a férfi tekerjen, ne a nő. Az idős nőknek pedig különösen vigyázni kell, hogy ne váljanak nevetségessé.
Eközben a másik városban Csaba telefonon beszélgetett apjával Jánossal.
- Na mi a helyzet fater rendeződött a dolog?
- Dehogy, sőt romlott.
- Akkor mondjad – szólította fel Csaba, János pedig elmondta neki ez elmúlt hetek történéseit.
- Én nem értem anyát, miért csinálja ezt.
- Én viszont értem, de erről már beszélgettünk. Lehet, hogy rájött, bizonyos dolgok kimaradtak az életéből. Lehet, hogy ki akarja használni az utolsó lehetőséget, vagyis nem akar csak úgy elpárologva eltűnni az életből. Ezeket értem, csak azt nem, hogy ezt miért így teszi. De talán nem is ő a hibás, hanem én.
- Mindketten hibásak vagytok. És Klára is hibás – mondta mérgelődve Csaba, János pedig szabadkozva válaszolt:
- Pontosan nem tudom, mi történik ott, és ez a legrosszabb, a tehetetlenség. És igazad van, én is benne vagyok. Ezt elrontottam.
A telefonba egymásnak eléneklik az „Öregek-öregek csak baj van veletek,
gyerekek-gyerekek, csak gond van veletek” kezdetű dalt.)
- Én miben tudok segíteni, beszéljek a muterral?
- Volt egy ilyen tervem, de lelkemre kötötte, és meg is ígértem, hogy nem mondom el. Ez megint egy olyan emberi szituáció, mikor mindenki jót akart, aztán mégis olyan helyzet alakul ki hogy mindenki borzalmasan érzi magát.
Közben a másik városban Zoltán késve ugyan, de megérkezett Klárához. Zoltánnak semmi kedve nem volt ehhez a találkozóhoz, ideges és feszült volt:
- Elnézést a késésért és a sietségért, de gyerekeknek megígértem, hogy…., - itt elakadt, mert nem dolgozta ki előre a hamukát – hogy megyek velük vásárolni, sajnos a cipőnek lejött a talpa. Szóval a telefonba mondtam már, ez kapcsolat most éppen….
- Nem baj – mosolygott Julika – menjünk be a kisszobába. Klári te pedig addig sétálsz egyet, ugye - mondta hamiskásan Julika.
Klára nem szólt, csak uralkodva magán, bólintott.
Zoltánnak pedig most tűnt fel, hogy partnerének milyen öregek a fogai, és egyéb testrészei is. Még így, a fiatalító kezelés után is, öregnek látta.
Bent a kisszobába egy akadozó, csikorgó, de mégis elkapkodott szex aktusnak nehezen nevezhető valami jött létre. Zoltán felettébb kellemetlenül érezte magát - „ez mire volt jó”- gondolta.
(Zoltán lelkében megszólalt a „Link alak vagyok, nem vitás, nem tudsz uralkodni magadon Tóbiás,
na és, mindenkinek kell egy kis fickándozás „ kezdetű dal.)
Julika azonban még ezt az aktust is szépnek és jónak látta, legalábbis mindent egybevetve. Simogatta Zoltán vállát, fejét, akinek ez meglehetősen kínos volt, inkább gyorsan felöltözött.
Aztán együtt mentek ki a konyhába, ahol Klára várta őket, természetesen nem ment el sétálni.
- Hát akkor én rohanok - mondta Zoltán – az autó miatt hívom majd Klárika, jó? Julika neked csak annyit tudok mondani, hogy amit mondtam már, most nem lenne jó a folytatás. A család, a válás, de ezeket is mondtam már.
Julika mintha meg se hallotta volna a lepattintást, mosolyogva mondta:
- Ne aggódj kedvesem én nem vagyok követeledző,….. akkor mit szólsz, ha holnap is összejönnénk itt.
Zoltánnak ez már sok volt, részben dühösen, részben gúnyosan válaszolt.
- Nézze Julika néni, eddig nem akartam bunkó lenni, de kimondom, nekem maga nem kell, ….. nekem van egy csinos fiatal feleségem, akit szeretek és van két szép gyerekem.
Erre aztán Klára is felcsattant:
- Nem akart bunkó lenni, de mégis most az volt, de hatalmas. Ha van egy szép csinos felesége, akkor miért csalja meg, most pedig takarodjon a családjához, de gyorsan. A kocsit pedig felejtse el.
Itt viszont Julika vágott bele szinte sírós hangon:
- Hogy beszélsz Klári, ne sértegesd őt, szereti a gyerekeit. Nincs jogod így beszélni vele,...velünk – mondta.
Zoltán elment, a két testvér pedig úgy érezte, hogy eddig nem is ismerték egymást.
Klára törte meg a csendet:
- Komolyan aggódóm érted, Julika, nem látod, hogy ez egy lelketlen gazember, egy tahó.
- Félreérted a helyzetet, őt is félreismered. Nem láttad a szemén, hogy vívódik. Nem gondolta komolyan. Nem láttad milyen szomorú volt a szeme. A gyerekei miatt erőszakolta meg az igazi érzéseit. De miért kellene nekünk a világ miatt mások miatt eldobnunk a boldogságot. Nem mondok le róla.
- Nem láttam a szemén semmit, ezt csak te beszéled be magadnak. Azt hiszem te tényleg megbolondultál egy kicsit, nagyon szépen kérlek, józanodj ki. Vedd egyszeri kalandnak, ami történt és térj vissza a normális életbe.
- Nincs nekem semmi bajom, inkább te nézz magadba – mondta Julika mielőtt kiment volna a lakásból.
Julika hazament és a következő napokban, hetekben ugyanaz történt, mint a korábbi kalandok után. Julika beteg lett, rosszul érezte magát, sőt még a korábbinál is rosszabbul, testileg-lelkileg sebzetten feküdt az ágyában.
János próbálta ápolgatni, gyógyítgatni, de Julika nem fogadta el. Julika lelke mélyén magára haragudott, de ezzel nem mert szembenézni, ezért Jánosra és a világra vetítette ki dühét, sértettségét.
János, mint gyógyszerész és mint élettant tanulmányozó emberke próbálta megérteni, hogy billogilag és orvosilag mi történik, de nem nagyon sikerült. Azt látta, hogy nincs konkrét betegség, nincs konkrét szervi baj, csak az általános öregedés gyorsul fel.
Aztán Julika lassan gyógyulgatott, de megint csak részben állt vissza a régi állapota, megint az történt, hogy néhány hét alatt éveket öregedett. De még így sem volt az a kimondottan beteg idős ember, állapota körülbelül egy átlagos hetvenöt éves állapotának felelt meg. A nagyobb baj az volt, hogy János a különböző jelekből megint észrevette azt a nyughatatlan elégedetlenséget, ami boldogtalansághoz és meggondolatlan cselekvésekhez vezet.
Julika lelke még mindig abban a tévhitben kavargott, hogy Zoltán szereti. Naphosszat ezen gondolkodott, erről álmodozott. Fel is akarta hívni Zoltánt, de Klára mondatai azért a fülébe csengtek. Így nem Zoltánt hívta fel, hanem Klárát:
- Szia itt még mindig a szerelmes öregasszony beszél. Szeretném, ha te beszélnél Zoltánnal az ügyemben
- Szó sem lehet róla, mondtam, hogy el kell felejtened, túl kell lépned. Pontosabban legjobb lenne, ha visszatérnél a korábbi önmagadhoz.
Hasonló hangnemben még beszélgettek egy darabig aztán értetlen haraggal váltak el. Inkább kölcsönös sajnálkozás volt ez mint harag.
János is egyre nagyobb aggodalommal nézte Julika boldogtalanságát, lelki vívódását. Tudta érezte, hogy készül valamire. És persze folyvást járt az agya; mit lehetne tenni. Aztán valami terv meg is született.
Éppen telefonálni akart Klárának, amikor az megcsörrent.
- Jó hogy te vetted fel, éppen veled akartam beszélni – hallotta Klára hangját, aki folytatta - Aggódom Julika miatt.
- Akkor meséld el őszintén mi is történt- szólt keményen János. Klára pedig belekezdett:
- Rendben van, kimondom kerek-perec, Julika megcsalt téged. Összejött egy autószerelővel, és úgy néz ki belehabarodott. Ennek a pofátlan alaknak Julika csak egyszeri kaland volt, de Julika sokkal többet képzel a dologba. Nagyon sajnálom…
- Sejtettem, hogy ilyesmi történik, valahogy olyan ez az egész, mint egy sorstragédia mindenki egy kicsit hibázik aztán csak mennek az események a szakadék felé. – mondta elszoruló hangon János. Muszáj volt szünetet tartania, mert sírás kerülgette, de aztán folytatta:
- Viszont lenne egy tervem, legközelebb én találkozom Julikával, de úgy hogy ne ismerjen fel. Segítesz?
- Persze, ha jó a terv.
- Ha nem teljesen jó, akkor is meg kell próbálni. Szóval, közöld Julikával hogy ez az alak, hogy is hívják?
- Zoltán.
- Szóval közöld, hogy mához öt napra pénteken Zoltán este találkozni akar vele. De jöjjön le már korábban ebédre, mert … majd kitalálod miért. Este nyolc körül csinálj hangulatvilágítást. A lényeg, hogy nem ismerjen fel, én leszek Zoltán. Kilenc körül érkezem Zoltánként, aztán bemegyünk egy sötét szobába. Most pedig írd le, hogy néz ki ez a Zoltán.
- Hát olyan középtermetű, ötvenkét éves azt hiszem.
- Milyen színű a haja és milyen kabátba jár?
- Sötétbarna a haja és utoljára barna bőrdzsekiben volt.
- Jól van, akkor próbáljuk meg - búcsúzott el János.
A következő napon János különböző jelekből, hangokból észlelte, hogy Julika elkezdte a fiatalító kúrát.
Másnap viszont János is elkezdte a maga fiatalító kezelését, tulajdonképpen ugyanazt csinálta végig, mint Julika. Gyógytea, mosdás, ivás, a speciális általa kitalált fiatalító elixír, jó kozmetikumok. Két eltérés volt, János nem női, hanem férfi hormontermelést segítő gyógyszereket szedett. A másik hogy a harmadik naptól férfi potencia-növelő szert szedett. Eljött a nagy nap, a találkozás napja.
Reggel kilenc körül János hallotta, hogy Julika indulni készül, kilesett a szobaajtón és azt gondolta; hát ez tényleg szánalmas, Julika ugyanis nem a szokásos mély-szőkére festette a haját, hanem platinaszőkére, az ajkain pedig tűzpiros rúzs csillogott. – „Olyan, mint egy öreg prosti, de én akkor is szeretem” – gondolta János. Viszont ahogy kilépet Julika az ajtón, János is öltözött és indult, a fodrászához ahova már jó előre bejelentkezett. Ezúttal azonban nemcsak a szokásos hajvágást kérte, hanem hajfestést sötétbarnára, és levágatta a szakállát. Szépen meg is borotválták. Sőt utána még a kozmetikus hölgy is kezelésbe vette, aki meg is jegyezte: - János maga annyira megfiatalodott, hogy indulhat csajozni.
– Éppen oda megyek - válaszolt János.
De először hazament, a lakás ajtaja azonban nem volt kulcsra zárva, és bentről motoszkálást hallott, "csak, nem Julika jött haza?" – futott végig az agyán, beszólt a szobába:
- Ki van ott benn?
Csak én Margit a takarítónő – mondta Margit és már meg is jelent az előszobába. Első percekben fel sem ismerte Jánost, aztán összecsapta a kezét és felkiáltott:
- Atyaisten János csak nem maga az - aztán hamiskás mosollyal hozzátette:
- Ezt miattam csinálta ugye, tudta, hogy jövök, jól áll magának barna.
János a háta közepére sem kívánta ezt a találkozót, el is felejtette, ráadásul éppen rosszkor jött. De mivel úriember volt, csak hümmögött:
- Nem egészen, tudja elutazni készülök.
De Margit közbevágott:
- Jaj de aranyos, hogy szabadkozik.
- Deem, tulajdonképpen…
De Margit nem hagyta szóhoz jutni elkezdett beszélni és csak mondta-mondta. Mondandója egyre inkább abba az irányba fordult, hogy már régóta tetszik neki János, és hogy mennyire irigyelte Julikát. De nemcsak irigyelte, hanem haragudott is Julikára hogy nem becsüli meg ezt a derék és fess embert. Majd egészen közel ment Jánoshoz és valamilyen filmben látott csábos mozdulatokkal elkezdett illegni, dörgölődzni. Ami meglehetősen viccesen hatott az amúgy esetlen termetes alaktalan asszonyságtól. Aztán lelökte Jánost a kanapéra és belekezdett egy „hastáncba”, ami csak Margit szerint hasonlított hastáncra.
(Közben Margit elénekelte „mindenki vágyik az erotikára” kezdetű dalt.)
Majd váratlanul Jánoshoz libbent inkább vágtatott és rávetette magát a férfira.
János alig tudott megszólalni a teher alatt, ez a "teher" ráadásul csókolgatta és fülébe pajzánságokat sugdosott.
Aztán valahogy mégis kikecmergett Margit alól, és megszólalt:
- Izé, akkor most megyek a fürdőszobába, felkészülök - szabadkozott, de valójában a szökésen gondolkodott.
Gyorsan elvégezte az utolsó simításokat, fogmosás ilyesmi, aztán összeszedte az induláshoz szükséges dolgokat, a rég nem hordott dzsekit, ami barna ugyan nem, de bőrhatású volt, a napszemüveget, és még egy potencianövelőt a biztonság kedvéért, aztán már csak a nyitott kijárati ajtóból kiáltott vissza:
- Mindjárt jövök, csak hozok valami finom piát a boltból.
Kényelmesen autókázott át másik kisvárosba, még volt ideje virágot venni, majd beült egy kávézóba, nem akart korán érkezni.
Eközben esteledvén Klára egyre nehezebben tudta nyugtatni a húgát:
Ne izgulj, biztosan eljön, nem mondott időpontot csak azt, hogy valamikor este jön, van egy üzleti ügye.
Aztán megszólalt Klára telefonja, és Klára sűrű igenlésbe kezdett. A beszélgetés után Julikához fordult:
- Zoltán volt, mindjárt megérkezik, de gyertyafényes világítást szeretne, valami baleset érte a szemét, nem akarja mutogatni.
Jánost gyertyafényes félhomály várta, csak Julika platinaszőke haja világított. Napszemüvegben felhajtott gallérral lépett hölgyéhez, átadta a virágot, majd megfogta a kezét, és átvezette a kisszobába ahol még sötétebb volt.
- Mióta vágytam erre - suttogta és simogatni, csókolni kezdte Julikát. Ezúttal Julika egy „másik Zoltán” ismert meg egy gyengéd, figyelmest. János ugyanis felkészült erre a szeretkezésre.
(János lelkében felcsendült a „Jancsi és Juliska újra együtt, mint a mesében.
Dobd be magad keményen
Legyek technikás és érzéki
csak még egyszer örömöt okozni neki,
ez a vágyam, más semmi.” kezdetű dal.)
János egyszerre volt fiatalos kemény, és gyengéd, érzéki, na meg persze technikás is. Julika szerelemcsónakját egyre erősebb kéjhullámok repítették, egyre magasabbra, bár ezt egyszerűbben népiesen is meg lehetne fogalmazni, de ettől most eltekintünk.
Julika szeretkezés közben nem nagyon tudott gondolkodni, csak különböző érzések kavarogtak benne, eleinte az, hogy „na, ugye hogy szeret” - később pedig hogy ez a Zoltán, nem olyan, mint az általa ismert Zoltán. Az utójáték pihenő szakaszban ennek az érzésének hangot is adott:
- Ugye te nem vagy Zoltán? – kérdéssel.
János erre a kérdésre nem volt felkészülve, csak üresjáratba forgott az agya, ma már másodszor, de ideje sem volt válaszolni, mert Julika felkapcsolta a villanyt.
Felkapcsolta és el is szédült a látványtól, mert rögtön felismerte Jánost, ha nem is arcáról, de a különböző testrészeiről mindenképpen. Aztán Julika lekapcsolta a villanyt és csak annyit mondott: - Takarodj a szemem elől.
János hiába próbált magyarázkodni, Julika sértett hallgatása nem enyhült. És később se. Klárának is csak annyit mondott: - Hazudtatok, becsaptatok, hűjének néztetek.
Másnap délelőtt keveredtek haza, persze külön-külön, mindkettőnek borzalmas, alvás nélküli, vívódásokkal teli, szégyenérzettől sajgó éjszakája volt.
A következő napokban mindketten, ki-ki a maga szobájába, ágynak esett, hatott a fiatalító kezelés utóhatása. Betegek lettek legyengültek, fokozott öregedés emésztette szervezetük.
János azért szédülve, rogyadozó lábbal, de próbált valami teát, kávét főzni valami ételt készíteni nemcsak magának, de párjának is, gyógyszert is mellékelve, de Julika nem fogadta el. Csak némán sértődötten feküdt, Jánosra rá se bírt nézni. Azért János letette a tálcát az asztalra, amire később mégis rájárt Julika, - talán éppen ezek a bögre teák és kávék mentették meg a kiszáradástól. A következő napok így teltek, aztán szép lassan az utóhatás hatása is csökkent és a két öreg élete egészsége kezdett elviselhetővé válni. Csak annyira érezték rosszul magukat, mint egy átlagos öreg. Életük visszatért a normál, a kaland előtti állapotba, ettek, ittak, aludtak, csak pár évvel öregebben, több bajjal, és még mindig külön szobába.
És lelkileg? Szokás mondani, hogy ez idő mindent meggyógyít. Ha nem is gyógyít meg, de időt ad a megszokásra, beletörődésre. És időt ad a gondolkodásra is. Julika részéről a harag, a sértődés megmaradt, de azért napról-napra enyhült.
Egyre gyakrabban gondolt arra, hogy mégis egy életet élt le Jánossal, valószínűleg mással még nehezebben jött volna ki. Na meg arra, hogy fiatalkorukba szerették egymást. Sőt volt szenvedélyes korszakuk is. Na meg ez utolsó szeretkezésre is, mert ugyan hazudott neki János, de azért mindkettőjükről bebizonyította, hogy szeretni tudó és szerethető emberek, sőt a lelkük mélyén, életerős fiatalos emberek.
Klára is felhívta telefonon, bocsánatot kért, majd azt fejtegette, hogy nem is nézte ki Jánosból ezt a jóindulatot:
- Nem akarok beleszólni, de butaság lenne ezt az értékes kapcsolatot és ezt az értékes embert eldobni, csak azért mert sértve érzed magad,…… nem is teljesen jogosan, hiszen jó szándékból csináltuk – mondta Klára, és még hozzátette:
- Senki sem hibátlan, te sem, magadra is megsértődhetsz – fejezte be Klára.
Julika lassan kezdett megbékélni, már több percig képes volt a tükörbe szemlélődni – nem is olyan vészes. Egyre többször gondolt arra, hogy talán nem is a világgal van baj, hanem vele. Legalábbis is-is, részben a világra vetítette ki a saját öregedését, gyengeségét, és keserűségét. Viszonylag békés öregkor, méghozzá Jánossal, csak ez maradt, bele kell nyugodni.
(Julika lelkében felcsendült a
„Sok mindent bánok már,
de utamat nem kerülhettem el.
nem kenem másra, én vagyok a hibás,
Vissza kell térnem a szürke napokba.
vele kötött össze a sors
nem kell már más
vele ballagom el az utolsó csárdást” kezdetű dal.)
Éppen azon gondolkodott, hogy gyakorlatilag hogy béküljön ki Jánossal, amikor a másik szobából zajt, bútorpufogást, majd nyögéseket, hörgéseket hallott. Mire beért a kisszobába János már haláltusájának utolsó percét élte át, amennyiben egy haláltusát, át lehet élni. Néhányszor megpördült a padlón, miközben fura hangokat adott ki. Julika csak állt meredten, nem tudta mihez kezdjen. Talán telefonáljon, vagy élesszen, mit is szoktak, mellkast nyomogatni. Az a kérdés is átfutott az agyán: vajon mit érezhet most János? De Jánoson kívül, ezt senki nem tudta. Aztán János nem mozdult. Julika még mindig némán állt, eszébe jutott az a beszélgetés, amelyben János kijelentette: „engem ne próbáljatok újra éleszteni, eszetekbe se jusson”. De azért telefonált, tudta, hogy a mentő kiérése nem lesz húsz percnél kevesebb.
(Percekkel később Julika lelkében felcsendült a
„Az igazi szerelem te voltál,
az élet fura maszkabál,
de te mindig mellettem álltál.
Köszönettel elkéstem már,
csak emlékeimmel ölellek át.” kezdetű dal” )
Később, az orvosi jelentésből tudta meg Julika és mindenki, hogy János halálát szívinfarktus közbeni szívmegállás okozta. Legalábbis ez a legvalószínűbb, mert nálunk még a „halottkémek” sem kémkednek túlságosan precízen.
Vége.
Epilógus.
Ez nem igazi epilógus, mert a novellának, mini musicalnek, akárminek, vége van, de olyan jól hangzó szó, hogy nem hagyhattam ki. Csak azon elmélkedem, ha ezt a történetet valaki „divatos” módon írja meg bárki, akárki, biztos, hogy beletesz egy-két csavart. Nézzük, miket lehetne többek között beletenni:
Pl. János összejön a takarítónővel, Julika pedig Zoltánnal és senki nem hal meg.
Pl. Klára és Zoltán jöttek össze és ők tervelték ezt az egészet, hogy megszerezzék János és Julika vagyonát. De ehhez később Julikát is cselesen meg kell ölni. Mondjuk, csinálnak vele még egy fiatalító kúrát, és amikor beteg lesz, akkor János szellemével halálra ijesztik.
Pl. mivel János felfedezése, a fiatalítás, a katonaságot is érdekelheti, a titkosszolgálatok meg akarják szerezni a fiatalító kezelés részletes leírását, az ügynök legyen mondjuk a takarítónő. A vége persze üldözés, autós üldözés, hajós üldözés, repülős üldözés, közben sok minden felrobban, de végül győz az igazság, de arra senki sem emlékszik konkrétan mi is az.
Pl. János nem hal meg, meggyógyul, módosít a fiatalító kezelésen, ami már nem lesz veszélyes, - csak magát fiatalítja meg és négy csinos fiatal növel éli le életének további negyvenkét évét.
Stb., stb., tehát nem nagy ügy csavarokat kitalálni, én fél óra alatt húszat is, ha megfizetik. Csakhogy ez már valóság-torzított agymosó bulvár förmedvények sokaságát gyarapítaná és nem a kevés alkotás egyre zsugorodó halmazát.
Valakik célja az, hogy az emberek egy valóságtól mentesített világba tegyenek folyamatos utazásokat szinte állandóan. A valósággal csak akkor találkozzanak, amikor pofán vágja őket. Mert előbb-utóbb pofán vágja őket, de akkor már nem tudnak lázadni. Előtte meg azért nem tudnak, mert ebben a valóságtól mentesített, virtuális világban egészen jól elvannak.
A valóságtól mentes világot abba való utazást legalább ezer módon létre lehet hozni. És létre is hozzák.
Minden falra ezt kellene felírni és szóljon a dal:
„EMBER SOKKAL TÖBBSZÖR VÁGNAK ÁT,
MINT AZT GONDOLNÁD.
DE A VALÓSÁG ELŐBB-UTÓBB POFÁN VÁG!”
És ki teszi ezt, - azok valakik, - végső soron maguk az emberek.
Utófinálé:
Az összes szereplő (Margit, Klára, Csaba, Zoltán, János, Julika) felsorakozik eléneklik a
„Élünk, mert megszülettünk,
Élünk, ahogy tudunk,
jót akarunk, de mi a jó, azt csak sejtjük,
Valami mindig volt, van, lesz valahogy,
amíg élünk, és talán még utána is leszünk.)
Most már tényleg vége.
