2015. szeptember 19., szombat

             A jelen helyzet, a népvándorlás alapvetései.

1. A jelen helyzet alapvető oka:
Él kb. egy milliárd ember a földön, aki éhezik, nyomorog, akinek nemcsak a háború miatt, de egyéb okokból is abszolút bizonytalan és kilátástalan az élete. Nincs veszteni valójuk. Viszont ezek az emberek, és ez új, tudnak utazni, mozogni, és van mobiljuk, ami arra jó, hogy félig igaz és hamis információt (önmagát beteljesítő jóslat) közvetítsen, valamint egyféle együttműködést tesz lehetővé. Pl. egyszerre már neki mernek vágni.
Amit biztosan tudnak: otthon, biztosan borzalmas reménytelen az élet. Már vártak éveket, most már biztos, hogy nem javul. Egy hazájukhoz közeli menekülttáborba, borzalmas, reménytelen az élet. Egy európai menekülttáborba egy kicsit kevésbé borzalmas és reménytelen az élet. Egy fejlett nyugati országban akár jó is lehet.
Az egyszerű emberi logika, ezt diktálja: indulj el nyugatra és menj, amíg tudsz.
Ez tehát az alapvető ok, a többi csak erre kapcsolódik rá, ezt erősíti.
Eme mellékes okok:
A direkt háborúk.
A szélsőséges iszlamisták üldöző tevékenysége.
A direkt terroristák és vallásterjesztők tevékenysége.
Az embercsempészek szintén felbujtó tevékenysége.
A gyenge tehetetlen, egymást utáló, összefogásra képtelen Európa.
Sok ostoba, álszenten, felelőtlenül kegyetlen emberek és vezetők, akik szintén motiválják ezt a hosszú embertelen, és kevés reménnyel kecsegtető vándorlást.

Amíg alapproblémát: él kábé egy milliárd ember a földön, aki éhezik, nyomorog, akinek nemcsak a háború miatt, de egyéb okokból is abszolút bizonytalan és kilátástalan az élete - nem oldják meg, addig csak mérsékelni lehet a problémát, a kapcsolódó problémák részbeni megoldásaival, megoldani nem.  Nyilvánvalóan, milliárd embert nem tud befogadni, főleg nem integrálni képtelen, a fejlett világ.
A megoldás csakis hosszú távú, de sürgősen el kell kezdeni: szükség van egy emberségesebb igazságosabb új nyugati rendszerre, rendszerváltásra, mely képes kezelni pl. a háborúzási okokat. Amely rendszer valóságos elérendő célként jelenik meg az emberek előtt, a nyomorgó emberek előtt is, az iszlám hívők előtt is. Amely rendszer alapja az igazságos hatalmi vagyoni elosztás, valamint a közvetlen demokrácia.

2. Egyetlen mondattal le lehet leplezni az álszenteskedő nyugati álláspontot.
Kedves látszólag befogadó vezetők, tessenek talán a Törökből, Görögből, Olaszból, a nagy gyűjtőhelyekről, közvetlenül, hajóval, busszal, saját országukba (Német, Svéd, stb.) vinni a szegény menekülteket, Miért tetszenek olyan kegyetlennek lenni, hogy kiteszik a szegény menekülteket, anyákat és gyerekeket is, ennek a hosszú kíméletlen akár halállal járó útnak.

3.  Addig is amíg az új politikai gazdasági rendszert nem hozzák létre két fő feladat van e tekintetben.
Az egyik az arab lőporos országok minimális stabilizálása, kevesebb, de segítőbb beleszólással, a saját kisebb diktatúrájuk engedésével.
A másik egy mérsékelt, szabályozott, normális menetű bevándorlás létrehozása. Melynek egyik eleme a nagy gyűjtőhelyekről való közvetlen szállítás, a hosszú kíméletlen vándorlás leállítása. Egyébként, aki a migráció hasznossága mellett érvel annak is el kell ismerni, hogy szabályozatlan özönszerű, mindenki menjen, migráció semmiképpen sem lehet jó.
Természetesen ehhez európai összefogás kellene.

4. Egyébként javaslom, hogy az EU nevét változtassák EUdeLeMUGYOFSZéNeH - re Ami ennek a rövidítése: Egymást Utáló, de Leginkább a Magyarokat Utáló, Gyűlölködést, Ostobaságot Fröcsögő Széthúzó Nemzetek Halmaza

5. Megint megbizonyosodott korunkban a rosszak harcának vagyunk tanúi. Ez sajnos nem csillagok háborúja, nem a jó és a sötét oldal harca. Jelenleg, legalábbis nagyobb erővel rendelkezők, csak a különböző sötét oldalakon vannak.

6. Az biztos, hogy F H (Fidesz haveri) magyar politikai erőt sikerült megint külföldi segítséggel bebetonozni. Már ezerszer elmondtam, hogy mindenhol mindenért ütni-vágni, rossz taktika. A fölösleges, lepergő ütések csak megerősítik az egyébként valóban zsarnokoskodó társaságot. Mindenki látja F emberek és vezérük végre Európa megmentőjének szerepében tetszeleghet, ez ízléstelen, de azok a hibásak, akik alájuk tették a lovat. Lenne elég dolog, amiért lehet, kell őket kritizálni. Mindenért kritizálni, azért is, amiért csak kicsit hibásak, pl. bevándorlás-politika - a hasznukra válik.

7. Összeszámoltam a bevándorlás ügyben elhangzó hazugságokat, ostobaságokat (törvényeket is beleértve), és az elfogadható igazságokat.
A külföldi vezetők által mondott, tett ostobaságok, hazugságok: 64 
Igaz mondások, helyes tettek: 11
A magyar vezetők által mondott, tett ostobaságok, hazugságok: 23.
Igaz mondások, helyes tettek: 11 - be kell ismerni, bevándorlás-politikában jobb az arány, mint külföldön.
A nép szájból elhangzó ostobaságokat lényegében két csoportba lehet foglalni: szegény-szegény migránsok, nekik mindent szabad. Illetve: takarodjatok, mocskos kulturálatlan betolakodók. Mindkét tábor óriási. A harmadik, a viszonylag sok szempontú, igazságot mondó tábor, nagyon szűk.

8. Él kábé egy milliárd ember a földön, aki éhezik, nyomorog, akinek nemcsak a háború miatt, de egyéb okokból is abszolút bizonytalan és kilátástalan az élete. Nincs veszteni valójuk.
Tulajdonképpen, most hogy konfliktus felszínre hozta a sok szemetet, nem azon kell csodálkozni, hogy ez a konfliktus miért most jött létre, hanem azon, hogy eddig miért nem jött létre.

9. Nagyon nagy mákja lesz Európának, ha elkerül egy világháború-szerűséget. Nem azért mert ez egy megoldhatatlan probléma. Hanem azért mert oly sok gyűlölet hazugság, közömbösség, álszenteskedés potenciál halmozódott fel, hogy azok úgy viselkednek, mint a lőpor-szemcsék, elég egy szikra, és sssss, beindul a folyamat. Sokáig nem értettem, hogy az első világháború, az emberi ostobaság csúcsa, miért robbant ki. Most már értem.

10. Néhány társadalmi törvényszerűség:
Önmaguktól nem jönnek létre problémák. A problémákat, az emberek állítják elő. A nagy problémákat is az emberek állítják elő. Igaz az erdőtüzet már nem lehet kannákkal eloltani, rendszerváltás kell hozzá.

Úgy néz ki, hogy az ostobaságok, gyűlölködések, egyéb rosszak összeadódnak, és lőporszemcsék módjára viselkednek. Egy-egy vezető ostobasága gyűlölködése egy-két millió lőporszemcsének felel meg. Úgy néz ki, hogy e helyzetben a jóságok, okosságok már nem tudnak összeadódni, elillannak a légkörbe. Ezért legalább arra vigyázzon mindenki, hogy saját maga ostobaságával, gyűlölködésével ne gyarapítsa a lőporszemcséket.   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése