Barangolás az utópiák országaiban
Barangolás az utópiák országaiban.Folytatásos könyv.Első rész: összejönnek az írók
Kivaghy, az író: Akkor vágjunk bele, az esélytelenek nyugalmával és kötetlenségével.
Mondjuk úgy a magam szórakoztatására, így hát szabadon barangolhatok. De azért tű pontos szeretnék lenni, úgy értve, hogy hazugság egy csepp se hagyja el az ujjaimat, mivel nem beszélek, hanem gépelek. Barangolhatok, ugrálhatok, de nem hazudhatok.
Már itt vannak velem a barátaim, időrendi sorrendben: T. Morus,
J. Swift, H. G. Swift, Karinthy Frigyes, A. Huxley, Szathmáry S. G. Orwell, és a Mátrix c. film alkotói Wachowski testvérek.
Itt vannak velem, találjak ehhez valami sztorit? Mondjuk, a mennyországba találkoztunk. Vagy meghívtam őket és ideutaztak időgéppel. Egyik sem, teljesen snassz leszek, egyszerűen ideképzelem eme remek embereket, akik nagyszerű írók, ráadásul még bölcsek is.
A lényegi mondanivaló.
Nem szeretem az olyan könyveket, melyek csak úgy íródnak, az ember pedig többször is megkérdezi magától: ez most mit is akar mondani?
Persze a szájbarágós könyvek sem jók. Most így belegondolva, olyan világrengető, mindent megoldó lényegi mondanivalót (tanulságot) még senkinek sem sikerült mondani. Mégis vannak könyvek, filmek, egyebek, melyek katarzist váltanak ki. Sírunk, nevetünk, melegünk van, még sokáig, órákig esetleg elmélkedünk, és ilyesmi. Még jobban belegondolva, nem is a mondanivaló vált ki katarzist, hanem a mű alapelemei jól elkészítve. Pl. egy hatalmas igazságtalanság. Vagy hatalmas igazságtalanság megoldása, igazságba fordulása. Persze sokféle igazságtalanság van. Van az emberi igazságtalanság, pl. valaki hálátlan. Vagy valaki egy ártatlan jó embert csakis önös szempontból bánt, megaláz. Aztán van pl. a betegség igazságtalansága, nevezzük ezt a véletlen, avagy a természet igazságtalanságának. Valamint…..
A. Huxley:
- Elnézést a közbeszólásért, de nem azért jöttünk, hogy itt a kedves házigazda, hogy is híjják,… Kivaghy úr, elmélkedéseit hallgassuk. Arról volt szó, h. magunkról beszéljünk, és egy kicsit versenyezzünk, ki írt jobb könyvet. Pontosabban, nem is versenyzés ez, nevezzük inkább reklámnak, promóciónak. Megvédjük a nagyérdemű előtt magunkat, elmondjuk, kedvenc alkotásunk miért is jó, miért olvasható.
Kivaghy:
- Oké-zsoké, csak egy mondat, mert nem fejeztem be: szóval a katarzis és a lényegi mondanivaló két különböző dolog. Ettől függetlenül szeretnék erre a témára még visszatérni, mert még a felét sem mondtam el. El szeretném majd mondani, milyen katarzis kiváltók vannak, ne meg, milyen lényegi mondanivalók vannak.
Szathmáry:
- Bocsánat, de minket utópia írókat éppen ez különböztet meg a normál íróktól, mármint az h. mi elsősorban nem szórakoztatni akarunk, mi nem katarzist akarunk létrehozni, hatalmas tanulságokat sem, …. egyszerűen azon gondolkodunk, hogyan lehetne jobbá tenni a társadalmat, az emberek életét. Legalábbis én nem írónak tartom magam, hanem közjó gondolkodónak. Persze adódik a kérdés: akkor miért nem mentem politikusnak, vagy társadalomtudósnak. Két okból, az egyik h. nekem túl alacsony az első emelet, amiről a politikusok nézik a világot, én minimum a másodikról, de inkább a harmadikról, sőt a negyedikről szeretem nézni a világot. És ahogy elnézem, az itt jelenlevő írók szintén. Másrészt azért az is bennem van, h. ne legyen unalmas az alkotás, tehát valami szórakoztató formába kell önteni. Szóval szerintem mi mások vagyunk, mint mások, - ezt jól megaszontam. Na jó vállalom, h. önteltnek néznek, de az utópia írás, - egyfajta csúcsalkotás, legalábbis ha jól van megcsinálva.
Wels:
- Na igen és népszerűek is vagyunk, ott vagyunk a hegyormon, legalábbis az itt jelenlevők többsége. Most én nem ismerem a statisztikákat, de úgy tudom, népszerűek vagyunk. nem is értem, miért kell reklámozni magunkat.
Karinthy:
- Már nem vagyunk népszerűek, még ti se kedves világhírű barátaim. Ugyanis fordult, fordul a világ. Nem tudni pontosan merre, de az látszik a régi értékeket, köztük a könyvek írásokat általában, leginkább a gondolkodást igénylő könyveket, már alig kultiválják. Ezek befordulnak az árnyékos oldalra, és más dolgok kerülnek az érdekesség fényébe. Nem kell elégetni a könyveket, valahogy elillannak, eltűnnek maguktól.
Engem egyébként ez a változás, ennek okai, ennek mibenléte izgat a legjobban. Legalább mi, pontosabban Kivaghy barátunk, mert végül is Ő írja meg ezt az egészet, tegyünk, tegyen egy cseppet h. ez jó irányba haladjon.
Orwell:
- Szóval kiderül h olyan fordulatot vett az emberek élete, az emberi fejlődés, melyre pontosan egyikünk sem számított. Bizonyos részletekre számítottunk, de valahogy ez az egész nagyon ködös, fura. És baljós árnyalatú.
A Huxley:
Tisztelt Barátaim.
Valljuk be mi utópiaírók meglehetősen nagyképűek vagyunk, mert mi felmegyünk az első emeletre onnan lenézünk a világra, de gyorsan rájövünk, ez nekünk nem egészen magas. Azután egy emelettel feljebb megyünk, de még az sem elég magas. A végén felmegyünk, ameddig eszünk, képzeletünk engedi, mondjuk az ötödik hatodik emeletre, onnan tekintünk a világra magasból próbáljuk elemezni. Csakhogy ez a magasból nézett világ térben, társdalomban és időben is széles, benne van a múlt a jelen a jövő, a föld az emberiség, de még a földönkívüliek is. Valamint benne van a biztos és a lehetséges. És ezekből a legizgalmasabb számunkra a lehetséges és a jövő. Persze sokak számára ez egyáltalán nem izgalmas, nem tudnak mit kezdeni egy távoli látképpel. Nekik a most és az itt az izgalmas, őket a részletek érdeklik. Nekünk pedig éppen az a földhözragadt. Szerintünk az emberiség számára az tud hasznos lenni, ha kijelöljük, legalábbis megpróbáljuk kijelölni az alapcélokat, a távoli célokat, és ezt csak a magasból nézve lehet.
Két dolgot feltétlen tisztázni szeretnék. Az emberi természetre vonatkozó két alapdolgot.
Miért nem tud teljesen az átlagos normális ember szenvedély túláradó rossz érzelmek nélküli, józan bölcs békés mértékletes, igazságos erkölcsös lenni?
Ugyanis, csak félig 50% tud az átlag normális ember ilyen lenni, a jobbak, talán elérik a 75%-t, a rosszabbak a 25%-t vagy még annyit sem.
Szóval miért nem tud olyan lenni, mint a nyihahák, avagy a hin emberek.
Valamint illeszkedve az előzőhöz, az átlag normál ember miért viszolyog az olyan életektől és művektől mely a jóságról, a szelídségről, az édeskés kedvességtől, a békességről, az ájtatosságtól szólnak?
Én magam válaszolok a kérdésemre.
Az első kérdésre a következőt válaszolom.
Érzelmek nélkül nincs élőlény nincs ember, sőt nincs értelem sem. Az is igaz, a túlzott rossz érzelmeket, mint pl az önzés, irigység, agresszió düh oktalan félelem, dölyfösség, és még lehetne sorolni, önkontrollal, ha nem is megszüntetni, de csökkenteni lehet.
Ugyanakkor félő, hogy érzés, érzelem nélküli túlságosan hideg racionális már-már kegyetlen jellem jön létre. Vagy egyfajta birka jellem, szolga jellem. Arról a felvetésről, hogy nem kell minden érzelmet kontrollálni, csak a rosszakat pedig a következőt gondolom.
Könnyen úgy járhatunk, hogy a fürdővízzel kilöttyintjük a gyereket. A legtöbb érzelem kétélű határvonalas.
A határvonalat pedig szinte biztosan átlépjük.
Rengeteg határvonalas dolgot sorolhatnék. Itt van pl. a szabályozott igazságos verseny. Vagy az ugratás, a baráti gúny, vagyis a sértés határa. Vagy a büntetés-megbocsátás határa. És még lehet sorolni.
Ha nagyon kontrolláljuk magunkat, akkor megszűnhet a szerelem, az önfeláldozás, a jótékony harciasság, akár a versenyszellem is. Ha nincs szenvedély, nincs indulat akkor mi értelme az életnek? – akár ez a kérdés is felvetődhet. Sőt a humor az igazi nevetés is megszűnhet. Csökkenhetnek az örömérzések is, hiszen a józan komoly jellemű minden szélsőségtől óvakodik, ismerjük az un. kockákat. Ráadásul kialakulnak a hideg érzelem nélküli farkasok és a szintén érzelem nélküli birkák. És akkor még az elkényeztetési aspektusról nem is beszéltem.
Tehát méricskélni kell, ebből ennyi érzelem elég, ez pedig már túl sok, - abból meg annyi elég, az túl kevés, amaz pedig túl sok. Viszont a méricskélés már egy nehéz ügy, könnyű eltéveszteni, ide-oda csúszkálhat az ember.
És ráadásul van még egy dolog. Ha kényelmes kellemes élet a cél, akkor az állandó önkontroll, a fegyelmezettség ezzel ellentétes. Másképpen szabadon, lazán élhetünk, de ekkor szinte biztosan ártunk másoknak.
De térjünk rá a második kérdésre. Miért viszolygunk a negédes szirupos giccses dolgoktól, legyenek azok akár életmódok akár gondolatok, akár művészi alkotások.
Mert szeretjük a kalandot, izgalmat. Ha nincs tétje szeretünk félni, sőt a dühünket is ki kell adni.
Továbbá visszatérve az előző témához: szükség van a szenvedélyességre. Bizonyos fokú szenvedélyre mindenképpen.
És végül, de nem utolsó sorban, általában utáljuk az álszent hazug, nem őszinte dolgokat. Ráadásul a természetnek is van egy kegyetlen oldala, pl. az elkerülhetetlen halálozás, a fájdalom, a szenvedés, a betegség. Vagy az, hogy sokan önhibájukon kívül szerencsétlen szenvedő, megalázott életet élnek. Ha pedig a természet és isten is bizonyos fokig kegyetlen legalábbis kemény, akkor visszatetsző az álszenteskedés, a rossz elhallgatása, a negédeskedés. Szóval joggal attól tarthatunk, hogy ez olyan, mint a rózsaszín cukormázzal bevont torta, amelyet felvágva keserű büdös férgek bukkannak elő.
Valamint legvégül: a rosszat nem elhallgatni kell, hanem megjavítani.
Swift:
Ha jól értem arról szól az elmélkedés, h az ember miért nem tud olyan lenni, mint nyihahák, vagy mint a hinek Szathmáry úr könyvében. De egyáltalán tudják az emberek hogy ők milyenek. És ha tudnák meg akarnának változni. Engem ez vezetett.
Orwell:
Érdekes volt ez az eszmefuttatás, még az sem zavart volna, h. a társadalomról társadalmi rendszerről nem esett szó, mert hogy most az emberi természetről értekezünk. Na de mi van a hazugsággal, a valótlansággal, úgy mint annak szándékos és kevésbé szándékos terjesztésével. Valamint mi van a hazugság elfogadásával. Mert a jövő nagy problémája ez lesz: észre sem vesszük h. hazugságvilágban, manipulált világban élünk.
Van itt egy állandó, az emberi civilizáción, történelmen végighúzódó problémakör, ami önmagában is elrontja az ember életét. Az hogy, egyes emberek imádnak uralkodni, és ennek érdekében minden erőszakos és kevésbé erőszakos inkább trükkös, módszert, eszközt, manipulációt bevetnek. Szóval diktatúrát, diktatórikus rendszert építenek ki.
Az emberek másik fele, pedig sok ok miatt, de végső fokon elfogadja az ilyen rendszereket. Elfogadja az átverést.
Huxley:
Én a társadalmi stabilitás módszereiről írok. Az ehhez felhasznált eszközök, akár manipulációnak is nevezhetők, főleg a kommunikációhoz kapcsolódó eszközök.
Orwell:
Igen, de a te könyvedben nincs átveréses manipuláció.
Persze ez a társadalmi stabilitás sem stimmel igazán.
Remélem, idézőjelbe beszélsz, az un. „társadalmi stabilitásról”.
Mert az uralkodó zavartalan uralkodását, nép-kizsákmányolását, azt hogy a nép elfogadja a viszonylag sanyarú társadalmi körülményeket, ezeket én nem nevezném társadalmi stabilitásnak. Ez társadalmi stabilitás, de fejlődés fejlett boldogságot adó rendszer nélkül. Vagyis túró a fülbe. De most én is elkalandoztam, nem erről akartam beszélni. Azt akartam kiegészíteni, miszerint az ember miért nem tud olyan lenni, mint a nyihahák, mint Swift barátunk könyvében. Vagy mint a magyar barátunk Szathmáry könyvében a hin emberek. Szóval hogy e problémakörből, az emberi gyengeségekből nem maradhat ki a hazudozó és hazugságot elfogadó ember. Pontosabban a manipuláció.
Karinthy:
Én értem, hogy mire céloz, hiszen a manipulációnak a hamis propagandának nagy szerepe volt az első és a második világháború, illetve ennek a gödör időszaknak a létrejöttében. Én végigéltem. Igaz ti is, legalábbis sokan.
Összegezve ez egy boldogtalan barbár fejletlen, szenvedésekkel teli időszak volt. És egyáltalán nem biztos, hogy vége.
Szerintem, amikor egy emberi társadalmi témát elemzünk, akkor három szempontból szükséges az elemzés: Első az emberi természet, jellemgyengeség szempontjából való elemzés. A következő, a társadalmi politikai gazdasági rendszer szempontú elemzés. Valamint a manipuláció szempontú elemzés.
Swift:
Elnézést uraim, de hatalmas kavarodást látok kibontakozóban.
Az alapkérdés az volt; miért olyan az ember amilyen?
Persze ehhez azt is meg kellene mondani milyen. Ez sem egyszerű. De hát itt most mi írók tömörítünk, lényegesítünk.
A magam részéről a nyihahákkal a yehukkal és Gulliverrel azt akartam példázni, hogy az állatvilág fejlődésnek, pontosabban az ősemberek fejlődésének egyik útja a yehu-ember fejlődés, ez a rossz út. De lehetett volna egy jó útja, ha mondjuk a könyvbeli nyihahák fejlődnek ki.
Ez tehát egyfajta magyarázata az emberi jellemgyengeségnek: az állati örökség, ill. az emberi fejlődés rossz útja, az állati jellem rossz irányú alakulása. Merthogy az ember még egy fokkal rosszabb, mint pl. egy vadállat.
Orwell:
Én is csak arra az aspektusra akartam rávilágítani; lehet, az ember maga sem tudja, h. milyen. A saját rosszasságával pedig még kevésbé van tisztában. Pontatlanul méri fel magát. Ennek egyik ok-fele pedig az emberi pszichébe rejlik. A másik ok-fele viszont a manipuláció.
Nem csak a hibás jellem, a rossz érzelmek hüleség alaptényezői, de az egyszerű butaság is. Azért az értelmi fejlődés is, szinte örökké tartó, lehet, h. a felénél sem tartunk. Sőt van többféle butaság: technikai butaság, társadalmi butaság, lexikális butaság, logikai butaság, hétköznapi butaság, mentális butaság. Ami egyértelműen látható: az ember általános, átlagos technikai intelligenciája jóval magasabb, mint a társadalmi intelligenciája. Az is igaz, hogy a jellemgyengeség, a pszichés és erkölcsi hiba, annyira összemosódik a butasággal, hogy gyakorlatilag nem lehet szétválasztani.
Karinthy:
De ha már itt tartunk, azt se hagyhatjuk ki, h. rákérdezzünk, kik, mik a felelősek az emberi jellemgyengeségekért, pszichés és erkölcsi hibákért, illetve a butaságért. Nemcsak maga az egyén. Talán elsősorban az emberi természet, de ez sem biztos. Többek között, a vezetés, a rendszer, az oktatás, és még sorolható.
Igen-igen, de akkor tegyük fel az alap-alapkérdést is.
Egyáltalán hogyan lehet bebizonyítani, h. kinek van igaza? Másképpen: hogyan lehet bebizonyítani, hogy ki a jellemgyenge, az pszichés és erkölcsi hibákkal rendelkező, ki a buta? Mi a bizonyíték arra, h. mi nem botorságokat beszélünk?
Na és az is kérdés: hogyan lehetne mindezek színvonalát emelni?
Morus:
Azt hiszem uraim eleget filozofáltunk, vagyis szurkáltuk a ködöt. Ott vannak a könyveink az írásaink, műveink, azért írtuk őket, h. elmondják a gondolatainkat, méghozzá érdekesen.
Egyébként is azért jöttünk össze h. a kedves olvasóink előtt reklámozzuk a saját írásainkat. Legyen ez egy nemes verseny, nem a másik hátrataszításával szerezzünk magunknak előnyt. Elfogadtuk ezt a hogy is hívják,…. igaz megvan, Kivaghy meghívását. Legyen akkor ez a Kivaghy a játékvezető. És legyen az a Kivaghy, aki majd mindezt eljuttatja a földre, az élő emberek közé. Jó ötlet, hogy mi reklámozzuk a saját könyvünket? Ami nem akadályoz meg bennünk, hogy másik könyvet is dicsérhetünk. Tehetjük, mert mi itt Kivaghy képzeletében élve, szinte mindent ismerhetünk.
Rendben van, de most már térjünk a tárgyra, vagyis magukra a könyvekre. Pontosabban az általam írt Utópia c. könyvre.
Nyilván a sort több okból nekem kell kezdeni. Az én könyvem az első, vagyis a legrégebbi, és nem utolsó sorban, e könyvről kapta az egész műfaj a nevét.
Ez egy irodalmi egyben filozófiai, egyben társadalomtudományos műfaj.
Nem ezért, h. dicsérjem magam, de egy aranykönyvet írtam. Ahogy a könyvemben benne van, - ezt most is büszkén mondhatom. Elismerve írótársaim nagyságát, valóban ez az írás szól magáról a társadalmi rendszerről, a társadalom szerkezetéről. A hierarchiáról, a döntéshozó mechanizmusról, az intézményekről az irányítási alapelvekről, és még lehetne sorolni. De úgy szól, mint egy jövő-tanulmány, de mégis szórakoztató, egyben reményt keltő reális látomás. Az ideális, de még reális ország leírása. Nem akarom magam fényezni, de az itt jelenlevő barátaim sem írtak ennyire a társadalmi rendszerre koncentráló, pozitív utópiát.
A legtöbb ezután íródott utópia elsősorban azzal foglalkozik, az emberiség lelki jellembeli változásainak milyen variációi lehetnek. Vagy ha a rendszerrel is foglalkoznak az is általában negatív jövőkép, tehát disztópia.
Persze ez nyilván nem írótársaim szubjektivitásából, hanem nyilván az emberiség történelmi fejlődéséből ered. Abból ered, h. a pozitív társadalmi rendszer kialakulásának reménye egyre csökkent.
De miről is szól a könyvem:
Utópia szigeten van Seholsincs ország. vagyis ez egy elképzelt sziget és ország valamint nép, és társadalom, de beletettem egy csavart: egyrészt nem is annyira biztos h csak elképzelt, mert „valóságos” emberek jártak ott.
Helyesebb, ha azt mondjuk: ez egy létezhető, de felfedezetlen ország. Felfedezetlen, de azért egy-két „hiteles, valóságos” ember járt ott. Ismétlem, ezek nem mesék.
