A kapcsolódó tanulmányokat (0000, 0003, 0004) itt találhatod meg:
Törvényhozási rend helyett rendetlenség van.
A törvények objektív értékelése helyett káosz uralkodik.
Közvélemény-kutatási rendszerre mindezért szükség van.
A közvetlen demokrácia alapja a közvélemény-kutatási rendszer.
A közüzemi díjak csökkentése – hogyan vélekedjünk erről.
Az egyes törvények, intézkedések, objektív megítélése, értékelése.
Ítélkezési kódex (ajánlott szabályzat).
(főszempontok)
Egy további szempont: a racionális nem pazarló fogyasztás szempontja.
Három további szempont: a) Magyarország és a külföld elosztási viszonylata.
b) A belföldi igazságos arányos elosztás, azaz a szegényréteg, alsó-középréteg, középréteg, felső-közép réteg, gazdag réteg viszonylata.
c) Általában az igazságosabb hasznos munka szerinti elosztás.
Jelentős szempontok: a) igazságosság (létrejön érdemtelen károsodás, másnak ártás)
b) a demokratizálódás ill. a közvetlen demokrácia erősödésének irányába
hat
c) a közbiztonság, létbiztonság, munkabiztonság szempontja.
d) a közegészség szempontja
e) a természetrombolás, környezetvédelem szempontja
f) a köztudás, a közműveltség, a közerkölcs szempontja
Sajnos 5. szempontnak meg lehet nevezni az adósságtörlesztés (államháztartási hiány) szempontját. (Azonban ez a szempont ne mentheti fel az egyébként rossz törvényt)
Egyéb jogi és egyéb negatív minimális értékelési szempontok.
5. Az alapelvekhez, alapvető irányokhoz való illeszkedés.
„Igen, de”, vagyis a pozitív, vagy negatív hatás csökkentése, esetleg erősítése. (al-szempontok)
- igen, de a hosszabb távú hatás. A jövőbeli káros, vagy előnyős következmények (a főszempontok szerinti és egyéb következmények) mérlegelése. Az összes tényező, hatás feltárása.
(ez elméletileg átfordíthatja a jelen hatását).
(Az alábbiak nem fordíthatják át a jelen pozitív, vagy negatív hatását csak csökkenthetik.)
- igen, de mi van a többi intézkedéssel, a többi intézkedésekkel összevont helyzet értékelése.
- igen, de lehetett volna előbb is, előbb kellett volna.
- igen, de nem alkalmas az időpont, később kellene.
- igen, de ezen jelen hatás, ezért, vagy azért részben kompenzálódik.
- igen, de rossz az eszköz, módszer lehetne jobb eszköz, módszer is.
- igen, de a törvénymódosítás elkapkodott
- igen de a törvénymódosítás egyeztetés nélküli, és, vagy tájékoztatás-hiányos (valószínűleg elkapkodott is).
Mindezek 9 pont, az életszínvonal, a termelés, az igazságos elosztás, más társadalmi problémák, szempontjait, mindegyik szempontot módosíthatják.
Mi is a lényeg. Egyfelől a korunkban tapasztalható káosz a zagyvaság elkerülése.
Szóval, ha valami pozitív, akkor azt ne ítéljük meg az „igen de” tényezők miatt negatívan. Felsorolhatjuk a más valóban negatív tényezőket, de az adott intézkedés pozitív hatását meg kell hagyni. Ha pedig valami negatív, akkor az „igen, de” tényezők miatt nem ítéljük meg pozitívan. Felsorolhatjuk a más valóban pozitív tényezőket, de az adott intézkedés negatív hatását meg kell hagyni.
Ha nagyon rossz a hosszabb távú hatás, illetve nagyon rossz az eszköz, módszer, akkor elvileg zéróra is csökkenhet, vagy negatívba átfordulhat a pozitív hatás. Ráadásul az eszközt, módszert sok oldalról lehet megítélni.
Az értékelés nagyjából: a főszempontokat 6 ponttal lehet értékelni. Az egyéb jogi szempontokat 4 ponttal lehet értékelni. Az al-szempontokat 2 ponttal lehet értékelni.
A hatástanulmányok nem mások, mint a szempontok értékelése, lehetőleg statisztikai és más objektív módszerrel. (Általában hiányoznak a hatástanulmányok ill. azok hiányosak.)
Fogasabb kérdés, hogy mely szempont legyen az erősebb, az életszínvonal, a termelés, az igazságos elosztás, az egyéb társadalmi problémák szempontja, ha az adott intézkedés, ellenkező hatásokat vált ki.
Szerintünk négy egyenlő szempontról van szó, egyik sem alábbvaló, mint a másik.
Nyilván a jelenben életszínvonal-esést okozó, de gyorsan megtérülő „beruházás” megéri. De csak a biztosan ilyen „beruházás” éri meg. Nyilván, hogy hosszabb távon, sem életszínvonal, sem termelési szempontból nem lehet jó, ami igazságtalan, ami nem demokratikus, stb..
Egyszóval alapos mérlegelésre van szükség.
Gázár, áramár csökkentés – ezen intézkedés elemzése, mint a fenti „szabályzat” példázata.
(1. főszempont) A termelésre a gázár-csökkentés, áramár-csökkentés első ránézésre nincs értékelhető hatással, mert állítólag a kis és középvállalkozók költsége nem emelkedik, de nem is csökken. (De pl. a felsőoktatási törvény, ha áttételesen is de hatással van a termelésre is.)
(2. főszempont) Kétségtelenül inflációcsökkentő, reáljövedelem-emelő, életszínvonal-emelő, pozitív tényező. Kérdés, hogy az igen, de tényezők (al-szempontok) alapján mennyivel.
Valószínűleg a 10%-ból jó, ha nettó 5 % marad, mert tudjuk kár-áthárítási trükkből nincs hiány. (5. al-szempont)
(2 al-szempont) Igaz, hogy 2013-ban ezzel együtt, más intézkedések miatt, és egyéb okok miatt valószínűleg nem fog emelkedni, sőt csökkeni fog a reáljövedelem és az életszínvonal. Ez az árcsökkentő intézkedés kb. 0,5% (másképpen 10%-ban) pozitív irányban korrigálja a negatív állapotot. Sok mindent meg lehet említeni, de azt nem szabad elfelejteni, hogy adósságot kell törleszteni, az 5. főszempontot figyelembe kell venni.
(3. főszempont) A kormány saját maga, azon célt emelte ki: a külföldi tulajdonosok extra profitja csökkenjen, magyar lakosság előnyére. Áram és gáz ágazatokban kb. 70%-os a külföldi tulajdon aránya, legalábbis mi úgy tudjuk. Mindent összevetve egy nagyon csekély pozitív hatás lesz a hazai-külföld elosztási viszonylatban. Pozitív, mert Magyarország érdekén túl, úgy tartjuk, hogy összességében a magyar-külföldi elosztás a magyar oldalról ráfizetéses. Tehát ha ez a ráfizetés csökken, akkor az pozitív.
Ugyancsak pozitív hatásnak tartanánk, ha szegények, és gazdagok közötti jövedelmi, vagyoni különbség csökkenne. Itt talán egy alig értékelhető pozitív hatás van, mivel a szegények fogyasztói kosarának nagyobb részét teszik ki a rezsi költségek, mint a gazdagokét.
A 2. alpont szerint, viszont e kormány alatt egyértelmű a különbségek növekedésének tendenciája, a negatív tendencia. Ez az intézkedés ezen nem változtat, alig változtat és egyébként sem alkalmasak erre az állami árak, ennek a főeszköze az adó a progresszív jövedelem ill. a progresszív vagyonadó lenne.
Az 1. al-szempont is felmerül itt. Főleg a régi lemez kerülhet elő: a piac csodálatos önszabályzó mechanizmusába beleszólni vétek, hosszabb távon megbosszulja magát.
Érdekes dolog ez a piac csodálatos önszabályzó mechanizmusa. Elméletileg baromi jól összevág a dolog, minden klassz. Csak gyakorlatilag nem jön össze ez az önszabályozó mechanizmus. Valószínűleg, azért mert torz, manipulált piacról van szó.
A 3. al-szempont is felmerül itt. Miért kábítottak minket évtizedekig: de a piaci árhoz kell igazodni, stb., stb.. Főleg a liberál-szocialista garnitúra kábított bennünket, nem eme intézkedést meghozók. Ezért e csökkentő al-szempont, alig csökkenti az intézkedés pozitívumát. Viszont megint ráébredhetünk: már megint, újra és újra átvágnak bennünket. Mi, a nép nem hihetünk senkinek csak magunknak.
Felmerül még 6 al-szempont. Ez a kormány többek között meglehetősen kapkodó rángató, ami rossz módszer. Itt is felmerül, elég lett volna talán befagyasztani az árakat, és pl. a tranzakciós adót elfelejteni.
A többi főszempont al-szempont nem nagyon érintett ezen intézkedés által.
Eme intézkedés összességében pozitív, ami eme vezetés és általában magyar viszonylatban eléggé kivételes. Talán nem pozitív eredmény jön ki, ha a felsőoktatási, nyugdíj, stb. intézkedésekről kellene ítélkezni.
A lényeg hogy a leirt ítélkezési szabályzat, kódex által nagyjából minden intézkedést, törvényt objektívan meg lehet ítélni.
Az elkerülendő ill. a másodlagos értékelések.
Amennyiben objektívan akarunk értékelni (márpedig csak ennek van értelme) lehetőleg az intézkedést, törvényt kell értékelni, a mögöttük levő embereket, pártokat lehetőleg el kell felejteni.
Az alábbihoz hasonló elfogult értékeléseket pedig pláne el kell felejteni.
Nekem személy szerint szimpatikus, amazt meg utálom. Vagy, ö szocialista (vagy konzervatív, stb.) én szocialista vagyok, az apám is szocialista volt, tehát egyetértek vele. Amazt meg utálom, mert jobboldali, akármit mond nem értek egyet vele.
Általában az indoklás nélküli értékeléseket - az egy hatalommániás ember, stb.- jó lenne elfelejteni.
Valószínűleg elfogult értékelésről van szó, ha valakiről, valakikről, csak negatív véleményünk van.
Vannak azonban másodlagos szempontú értékelések, ezek azért nem teljesen eldobandóak, de erősen csökkentett értékűek.
Egy ügyet, intézkedést, törvényt nem lehet objektívan értékelni, aszerint, hogy mások értékelése, mennyiben hibás. Egyrészt, száz véleményt nem lehet végig elemezni. Másrészt addig eljuthatunk, hogy más véleménye miért hibás, ebből némi következtetést esetleg levonhatunk a törvényre vonatkozóan, de ez nem egy teljes, magára törvényre vonatkozó elemzés. Vagyis az adott ügyet, intézkedést, törvényt mások véleményétől függetlenül, célzottan is értékelni szükséges.
A másik, hogy a jogalkotó mit csinált a múltban. Valójában ez nem objektív szempont (ha száz dolgot elrontott, ezt is biztosan elrontja), legfeljebb erősödhet gyanakvásunk, ami alaposabb elemzésre késztethet minket. Magát az embert, a társaságot értékelhetjük minden múltbeli cselekvése alapján, csakhogy nem embereket kell értékelni, hanem pl. törvényeket.
A harmadik, pedig a közvetlen és a közvetett érdek vizsgálatából eredő értékelés.
Ez az értékelés abból indul ki, hogy amennyiben a jogalkotó és a törvény között valamilyen közvetett (pl. hatalmi érdek), vagy közvetlen érdek fedezhető fel akkor a törvény rossz, mivel nem a népérdek volt a kiindulópont, hanem az önös érdek. Pl. F politikai erő azért ragaszkodik az egykulcsos adóhoz, mert számukra ez személy szerint is előnyős, több pénzük marad, mint pl. a progresszív adó esetén. Önmagában ez a tény nem bizonyítja, hogy az egykulcsos adó rossz, igazságtalan, népérdekkel ellentétes, de kétségtelenül gyanakvásra okot adó körülmény. Vagy másképpen megvan a károkozás indítéka, akkor ez is egyfajta gyenge bizonyíték.
Nevezzük ezeket: nem bizonyító erejű, csak másodlagos ráerősítő tényezőknek, úgy, mint:
Az objektív értékelőnek (adott esetben moderátornak) nem árt ezeket felsorolni, de ki kell emelni ezek nem bizonyító erejű tényezők. Ugyanakkor az objektív moderátornak (az objektív értékelőnek) el kell marasztalni azon vitázót, aki ezeket a másodlagos tényezőket bizonyító erejű tényezőknek állítja be. És persze a személyeskedő elfogult vitázót is el kell marasztalni.
De mostanában már mindent a közvetlen demokrácia szemüvegén nézünk. Hogyan működhetne – ez már a fő kérdés.
Mi az amit mi a nép megmondhatunk ebben a kaotikus, zavaros, a lényegtől eltérő törvényhozási rendetlenségben?
Először is megmondhatjuk, hogy szerintünk ez, meg az, aktuálisan fontos, tehát nem amaz meg emez. Pl., ha a mi fontossági sorrendünkben csak ötvenedik helyen van a nyugdíjrendszer átalakítása, akkor nehezményezhetjük, hogy miért azzal, és miért nem az általunk fontosnak tartott problémával foglalkozik a vezetés. De jó mondjuk, elfogadjuk, azaz meghagyjuk a vezetés azon szabadságát, hogy ő határozza meg, még ha zavarosan, logikátlanul is, az átalakítási sorrendet. De akkor legalább engedtessék meg nekünk, hogy az alapelveket meghatározzuk. Pl. a nyugdíjrendszert a rugalmas nyugdíjrendszer irányába, kell átalakítani – ez a nép által meghatározott alapelv. Akkor nem engedheti meg a vezetés, hogy pont az ellenkező irányba menjen. Ha a vezetés le sem sza……ja a népet, akkor tiltakozhatunk, követelhetünk. És végül, ha a vezetés mégis saját fontossági sorrendje (ez inkább hasraütés) alapján és saját alapelvei (sokszor nem létező elvei) mentén törvénykezik, akkor legalább a fenti ítélkezési kódex alapján kimondhatjuk, egyetértünk egy törvénnyel, intézkedéssel, vagy sem.
Jó lenne, ha minden szavazó, véleményező, valamilyen ehhez hasonló objektív rendszer alapján ítélkezne. Mert a vélemények természetesen eltérők és szubjektívek, és ez így van jól, de azért az nem árt, ha valamennyire objektívak is.
Ugyanakkor kérdés, hogy a közvetlen demokráciában lehet e, egy problémafelvezető, egy koordinátor, moderátor, aki objektívan felvezeti a problémát, pl. a fenti kódex alapján. Talán lehet, talán ez koordinátor, moderátor nem szünteti meg a véleményezők önálló véleményét.
A vezetés aktuális intézkedései rovatba tehát az éppen hozandó, vagy éppen meghozott intézkedéseket, törvényeket értékelik a véleményezők.
Viszont fontos szabály: több ok miatt, sokkal előnyösebb, egy törvényt a beiktatása hatályba lépése előtt módosítani, mint utána.
Az első kérdések egyike: az ügynél lett volna fontosabb (és mennyi), avagy sem. Szóval, hogy mással kellene foglalkozni vagy sem.
A második, harmadik, stb. kérdések pedig az alapelvekre vonatkoznának, ha ezek még nem lettek tisztázva. Viszont a jó közvélemény-kutatási rendszerben az alapelvek folyamatosan tisztázottak.
Az alábbiak miatt ezen fontos szabály is kijelenthető: az objektív moderátornak, a vita azaz a közvélemény-kutatás során fel kell sorolnia a nép által elfogadott alapelveket, mint kiindulópontokat.
Bár a kijelentéseket, közléseket is illő lenne értékelni, de a törvények és esetleg a programok értékelése miatt erre nincs idő hely.
A közvetlen demokráciában mi legyen az alapelvekkel.
De hogy ne lógjon a levegőben ez alapelv fogalma, három alapelv példaként:
A közvetlen demokrácia jegyében azonban legalább két alternatívát (választ) kell felállítani.
Tehát a másik alternatíva.
1b A jelenlegi jövedelemi vagyoni különbségek nagyjából rendben vannak, nincs szükség általános társadalmi méretű változásra.
2b A jelenlegi kapitalista rendszer (a nyugati demokrácia, a fejlett országokban, USA, nyugat-Európa, stb. levő gazdasági, politikai, társadalmi rendszer) nagyjából rendben van, nincs szükség alapvető és kiterjedt változásra.
3. Amely társadalmi, állami területen, vagy egy törvény körül sok a probléma, a panasz, az elintézetlen ügy, ott, és, vagy törvénymódosításra van szükség, és, vagy, a vezetésszankcióra, vezetéscserére van szükség.
3b Nem értek egyet az előzővel.
A kiindulás, hogy van vagy 15-30-50-80 kiemelt álláspont, kiindulópont, főirány-meghatározó, ezen három is közéjük tartozik, mely alapelvnek tekinthető.
A közvetlen demokrácia nem korlátozza a vélemény és világnézeti szabadságot, sőt inkább felszabadítja.
Pontosabban, a közvetlen demokráciában egy fokkal szabadabb a véleménynyilvánítás és főleg az érvényesülés, mint vezetés irányította törvényhozásban. Ugyanakkor abszolút szabadság (az történhet, amit akarok) nem lehetséges.
Mindenki elmondhatja, közölheti a véleményét az alapelveit, a világnézetét ez rendben van. A szabadság a jelenlegi rendszerben, a vezetés (egy szűk réteg, melyet nevezhetünk képviselőnek is) irányított rendszerben itt véget ér, mert a vezetés (a törvényhozás) nem köteles a véleményeket figyelembe venni. A közvetlen demokráciában köteles valamennyire figyelembe venni, tehát egy fokkal nagyobb lesz a véleményérvényesítési szabadság. Valamennyire, ami nem jelenti azt, hogy mindenki véleménye (többek között alapelve) megvalósul. Azt jelenti, hogy egy fokkal erősebben érvényesül (valamennyire beépül a törvényhozásba) a véleménye. Azoknak is minimálisan beépül, akik nem értenek egyet a többséggel, akik nem értenek egyet a meghozott törvénnyel.
A lényeg, hogy két lehetséges verzió közül melyikben érvényesül erősebb általában az emberek véleménye. Egyértelmű, a közvetlen demokráciában erősebben érvényesül, mint a vezetés irányította rendszerben.
Ugyanis az alapkérdés: meg lehet határozni e egy közös alapelv gyűjteményt, kvázi egy közös világnézetet (a többség véleményén keresztül), úgy mint egy a betartását illetően mindenkire kötelező alaptörvényt? Vagy mint egy szinte kötelező kiindulópont gyűjteményt? Mert a törvénykezésre az a jellemző, hogy mindenkinek a törvénybe meghatározott módón kell cselekednie, amúgy pedig azt gondol (és mond) amit akar.
Az egyik ellenérv: nem, mert sérül a világnézeti szabadság.
Az előzőkben éppen azt fejtegettük, hogy nincs abszolút szabadság, a jelenlegi irányított rendszerben ahol a szűk vezetés határozza meg az alapelveket is, még jobban sérül a világnézeti szabadság. Ugyanakkor azon szempontból változatlan a helyzet, hogy mindenki, személy szerint, azt gondol (és részben mond) amit akar. Ezen ellenérv tehát hamis.
Gyakorlatilag két dologról lehet szó: az egyik az alkotmány, mint részben az alapelvek gyűjteménye. Bár éppen e kezdeti példákból kiindulva láthatjuk, hogy a jelenlegi alkotmány erősen hiányos alapelv-gyűjtemény. Hiszen ezen kettő alapelv, vagy ezekhez hasonló alapelv sem szerepel az alkotmányban. A kérdés mégis az, hogy az alkotmány csak akkor „érvényes igazából”, ha népszavazással van szentesítve? Vagy népszavazás nélkül is „érvényes igazából” az alkotmány?
A másik gyakorlati oldal, pedig az, hogy egy-egy alapelv népszavazással szentesíthető, mint olyan alapelv, amit kötelező figyelembe venni. Mert a törvények népszavazással szentesíthetők, de azok a cselekvésre irányulnak. Viszont az alapelvek, pl. az alkotmány a törvényeknek is kiindulópontjai. De mégis részben gondolatok is.
Sok országban a népszavazás intézménye elsősorban arról szól, hogy az alkotmányt szentesítse. Ez a népszavazás elsődleges szerepe ezekben az országokban.
Más országokban és hazánkban is, pedig éppen tiltva van az alkotmányról szóló népszavazás. Csak konkrét törvényekről, ill. azok egy meghatározott részéről, vagy azokhoz kapcsolódó kérdésekről lehet népszavazást tartani.
Ez a második felfogás a nagyobb esztelenség.
A mi álláspontunk szerint minden lényeges kérdésről, beleértve az alkotmányt is, lehet, sőt lehetőleg szükséges népszavazást tartani.
Az nem lehet vitás, hogy az alapelvekről érdemes népszavazást, (gyakorlatilag inkább közvélemény-kutatásról van szó), tartani
- Egyrészt a társadalom, egyszerűbben az emberek, önismerete, és társadalomismerete is, fontos dolgokkal gyarapodik.
- Másrészt kiderülnek az arányok. És kiderül, a többség hogyan vélekedik, kvázi mi a többség igénye.
E kettő miatt már érdemes.
Ugyanakkor kérdés, hogy a nyerő alapelvek bekerülhetnek az alkotmányba, mint a törvénykezés kiindulópontjai. Szerintünk igen. Ezen felül, szerintünk az alkotmányt csak népszavazás szentesítheti.
És kérdés hogy a nyerő alapelveket minden komolyabb társadalmi vitában elő kell hozni, mint kiindulópontokat. Szerintünk, igen, legyen etikailag kötelező: a népszavazás által nyert alapelvek megemlítése figyelembevétele, minden komolyabb társadalmi, politikai, társadalmi vita kiindulópontjaként kell figyelembe venni.
Az alapelvek gyűjteményébe ezek is beletartoznak.
- Az alkotmányt (alaptörvényeket) csak népszavazás szentesítheti.
3b Az alkotmányt (alaptörvényeket) nem kell népszavazással jóváhagyatni.
- A népszavazás által elfogadott alapelvek, etikailag kötelezően jelenjenek meg, mint kiindulópontok, minden komolyabb társadalmi, politikai, nemzetgazdasági vita során.
A nép által elfogadott alapelvek, lehetőleg kerüljenek be az alkotmányba, az alaptörvényekbe.
4b Nincs szükség, hogy bármely vita során, bármilyen kiindulópont megjelenjen.
Nem kell bekerülni az alkotmányba a nép által elfogadott alapelveknek.
Ugyanakkor az is megállapítható, hogy alapelveket, főirányokat, világnézeteket firtató közvélemény-kutatásra állandóan szükség van.
A törvényhozási rend.
A jelenlegi rend, mármint a sorrend, a törvényhozási tervezettség rendje, nem más, mint a rendetlenség, vagyis nem lehet megállapítani rendet, tervet, koncepciót.
Jelenleg az a helyzet hogy teljesen idióta törvények vannak hatályba, pl. az albérlő, kifoszthatja a főbérlőjét. Vagy csak az tud perelni, akinek 28 000 Ft-nál alacsonyabb a jövedelme, kvázi aki éhhalál küszöbén van, az perelhet. Vagy lehetségesen vannak olyan rendeletek törvények, tervek melyek soha nem valósulnak meg, és általuk tízezrek károsodnak. És akkor mindenféle törvény születik, adótörvény félévente, alkotmány, nyugdíj, stb.. De ha úgy gondolkodunk, hogy először nagy területeket kell reformálni, akkor is furcsa dolgokkal találkozunk. Mert az állam racionalizálása területén alig történik valami.
Azt nem kell taglalni, hogy ez a rendetlenség, a lényeges intézkedések elfelejtése, baromi káros az országnak.
Ugyanakkor a jelenlegi rendszerben a nyilvánvaló dolgokat is felettébb nehéz, bizonyítani, mert zavarosságon kívül, látszataknákkal van teleszórva minden.
Nehéz bizonyítani pl. azt is, hogy törvényhozási rendetlenség van és azt is, hogy a népnek szinte nincs beleszólása a törvényhozásba. Vannak ugyanis olyan látszattörvények (látszataknák) melyekre mindig hivatkozhat, aki cáfolni akarja a kritikát.
Kettő adatból azonban kiindulhatunk: az országgyűlés évente átlagosan 130 törvényt hoz. (de van olyan év amikor ez pl. 210) És a törvények 90%-át (valójában inkább 95%-át) a kormányzat, ill. a kormányzó párt, pártok hozzák.
Ha megnézzük a jelenlegi törvényhozás menetét, abból is az derül ki, hogy kb. 200-300 kormánypárti frakciótag és kb. ugyanannyi kormánytag hozza (elvileg hozza) az ország összes törvényét, de sajnos ez egy társaság, egy szűk meghatározó vezetéssel. Tehát kb. 500 ember (kiváló ember, de ez sem teljesül) munkamegosztásban elég is lenne az évi 130 törvény meghozatalára. De nincs munkamegosztás, mert gyakorlatilag a 10-20-30 emberből álló „elit csoport” hozza a törvényeket. Egy törvény minősítéséhez minimum 30 kiváló szakértő ember szükséges, és akkor kb. ezen emberek évi 12-13 törvényt hozhatnának amennyiben zsenik lennének. Mert azért egy átlagos törvényt (van bennük kicsi, nagy, de ezért kell átlagot számolni) nemcsak átolvasni, de alaposan átgondolni is szükséges. Ja egyébként pedig roppant elfoglalt emberekről van szó, polgármesterség és ki tudja milyen funkciók halmazával. Szóval 13 helyett 130 törvényt hoznak (kb. háromnaponta egyet) nyilvánvalóan bármekkora zsenik is ők, még átolvasni sem tudják ezeket a törvényeket, nemhogy alaposan átgondolni.
Azt hozzá kell tenni, hogy a választók átverése, ha pl. 200-300-500 képviselő helyett 10-20-30 hozza a törvényeket. És az is átverés, ha megválasztottak helyett bizonyos szakértők, titkárok, egyéb emberkék hozzák a törvényeket.
Ha még az ellenzéknek és a köztársasági elnöknek sincs gyakorlatilag törvényhozási lehetősége, (pedig nekik elméletileg lehetne), akkor mekkora gyakorlati lehetősége van az egyszeri embernek, a népnek, a többségnek? Semekkora.
Azt is hozzá kell tenni hogy az elkapkodott, koncepció nélküli rossz törvényeket állandóan módosítani szükséges, tehát ez nagyszámú új törvény (130 országos és akkor a többiről nem is beszéltünk) jelentős része felesleges, és ami felesleges, az káros. Sokkal kevesebb törvény kellene, ha átgondoltabb tervesettebb lenne a törvényhozás.
És akkor a négyévente forduló „a múltat végkép elörüljük, mindent átrendezünk” mizériáról nem is beszéltünk.
Elméletileg, még ha az ellenzéket és más lehetséges törvényhozókat nem számítjuk, lehetne még párszáz vagy párezer ember, ezek a kormánypárti képviselők, vezetők, aki érdemben törvényt hozhatna, akár a javaslat, akár az elfogadás szintjén. Gyakorlatilag azonban ők sem szólnak bele. Ennek oka egyrészt, hogy a szűk „zsarnoki” kör önmagát zseninek tartva nem alakít ki valóságos munkamegosztást. Látszat – munkamegosztás van. A másik ok: „a pattogásba, a kezdeményezésbe könnyen bele lehet bukni, jobb békés szolgának maradni” elv érvényesül. Felfelé nyalni, oldalra könyökölni, lefelé taposni – ez a karrierizmus alapszabálya. Vagyis ez a párszáz, párezer ember nem is nagyon kekeckedik azért, hogy ő érdemi törvényhozó legyen. Valószínűleg a kekeckedők, az eltávolítás mezejére lépnek. Szóval ők egyszerűsítve: szavazógépek.
Érdemes lenne elgondolkodni ezen emberek lelkiismeretén, ha lenne nekik. A népnek ártó szolgavezetők, és a népnek ártó zsarnoki vezetők lelkiismerete nagyon is hasonló és egyszerű. Az öncsalás, önhazugság legmagasabb szintjén állnak: meg sem fordul a fejükben, hogy ők ártanak, saját magukat jótevőnek képzelik. Saját maguknak sok-sok érvvel megmagyarázzák (de valójában hazudnak maguknak), hogy ők végső soron jótevők. És az ilyen emberről a külső érvek, lehetnek azok maguk a bizonyítható tények is, egyszerűen lepattognak. A zsarnoki, fél-zsarnoki vezető pedig nem direkt módón tartja magát zseninek, hanem e meggyőződés által: én végső soron jótevő vagyok.
Tehát jelenleg van 10-20-30 ember, aki ötletelhet, kigondolhat törvényt, törvényt hozhat. És bár nyilván ezen embereket is vezeti valamilyen logika, a problémákat ők is felmérik csak nem eléggé magas szinten és nem eléggé széles körben. Valószínűleg személyes vagy ismerősi, rokoni, stb. érintettség alapján jönnek az ötletek.
A népnek ártó rossz törvényhozáshoz elegendő kettő dolog: a törvényhozó nem feltétlen látja a legsúlyosabb problémákat. (A legsúlyosabb legsürgősebb problémák kiválasztása a helyes sorrendet határozza meg.)
A törvényhozó bármely okból (pl. időhiány miatt képtelen) nem gondolja át megfelelően (pl. 150 órában, sok-sok információt, véleményt összegezve) a meghozott törvényt.
Márpedig ez a kettő jellemzi a jelenlegi törvényhozást.
Nincs munkamegosztás, ezért nincs elegendő idő a törvényhozásra: ezt leginkább nagy szerkezeti átépítések reformok sínylik meg. Ugyanis ezek a bonyolultságuknál fogva, még több időt, átgondoltságot igényelnének. Ráadásul a döntéshozó mechanizmus és törvényhozási rend alapvető átépítésétől, főleg a demokrácia irányába eleve irtózik a vezetés, abban hatalomvesztési rizikót lát.
Gyakorlatilag is kibukik a törvényhozás zavarossága. Pl. a több tíz, vagy százon felüli módosító indítvány, önmagában is jelzi zavarosságot. És az is hogy ennek megtárgyalására van egy-két nap. Pl., gyakran előfordul: ja ez a törvény nem volt jó, akkor majd megváltoztatjuk. Egy mindenható „zseni” vezető, aki beletartozik a kiváltságos 30-ba, így nyilatkozott, egy törvény kapcsán: ja én nem is gondoltam ezen következményre. Nem ilyen szándékkal terjesztettem elő a törvényt, amit elfogadtunk. Esetleg meg lehet változtatni. Ugyanezen vezető (ő legalább őszinte) ezt is mondta egy másik esetben: a feleségem győzött meg, a törvény szükségességéről. Ezek a mondatok sok mindent elárulnak.
Jelenleg tehát nincs törvényhozási rend, a jelenlegi rend, felülről nézve: rendetlenség.
A törvényhozási rend alapvető aspektusai:
1. Kik tesznek javaslatot a törvénymódosításra (megszüntetés, módosítás, új törvény, stb.). És kik fogadják el a végleges verziót.
Mivel a törvényhozó személyek kijelölik az érdekirányt, a szellemiséget, és széleskörűséget (a demokráciát)
A jelenlegi deklarált és egyébként is bizonyíthatóan helyes törvénykezési alapelv, főirány: minden hatalom a népé. Illetve: a törvénykezés célja a népérdek. Semelyik rendezési terv, törvény sem mehet e főiránnyal szemben.
De vannak más, egy szinttel lejjebb levő, de azért alapelvek, főirányok.
(pl. a nyugdíjrendszer főiránya: a rugalmas rendszer, vagy a rugalmatlan rendszer.)
Az aktuálisan legégetőbb legfontosabb problémák
Az alábbi kettő párhuzamosan futhat:
A rendszer nagyobb területeinek reformja
A rossz, hibás konkrét törvények paragrafusok.
Nem párhuzamos rendszer, X törvényt elindítom, addig más törvény nem fut, és befejezem.
Majd jön Y torvény.
Ezzel szemben a párhuzamos rendszerű (futószalag-rendszerű) törvényhozás arról szól, hogy X törvény első szakasza (a javaslat és a kijelölés szakasza) után, a második szakaszba lépés elején (megvitatás) lehet indítani Y törvényt, nem kell megvárni, hogy Y törvényt elfogadják. Ez ésszerűbb az idővel jobban gazdálkodó rendszer. Fontos, hogy ne legyen elkapkodva a törvényhozás.
Néhány rend, rendszer:
1. Választási program, választási győzelem alapján.
A választási program lényegében abból állna, hogy az indulók programja meghatározná, a hatalomra jutás után elsősorban mely rendszer területeket szeretnék átalakítani, milyen alapelvek, főirányok alapján, illetve konkrétan milyen törvénymódosításokra kerül sor, és milyen sorrendben.
Természetesen ez akkor működik, ha a megválasztott programkészítő betartja a programját.
1b. legalább arra lenne képes a vezetés, hogy következő évre kimondaná a törvényhozási sorrendet, és az alapvető koncepciókat, hogy valamennyire fel tudjanak készülni az emberek.
2. Bárki javasolhat, de a nép, a többség választja ki, és fogadja el.
3. Bárki javasolhat, de a nép, a többség választja ki, és fogadja el.
De a politikai jogalkotó vezetés kedvezményezett állapotban van a javaslat, a javaslat kiválasztás vonatkozásában. És az elfogadás vonatkozásában. Ki lehet még kedvezményezett?
Ugyanez megfordítva, más arányokkal: elsősorban a jogalkotó vezetés javasolhat, választhat ki, és fogadhat el, de pl. az ellenzéknek, a szakembereknek, a független tudományos testületeknek, és a népnek is van jelentős érdemi beleszólása. pl mindháromba.
4.Mióta halogatják - szerinti sorrend is, szempont. A régóta halogatott törvények előre kerülnek.
6. Mindennek változni, fejlődni kell, de vannak alig változtatható alapelvek, főirányok alapon.
Minden rendszerterület bizonyos időszakban bizonyos mértékű (minimális) módosításra szorul. Bármely rendszerterület bizonyos időszak alatt legfeljebb csak bizonyos mértékű (maximális) módosítást szenvedhet el.
Az alapelveket, a főirányokat meg kell határozni, (pl. a demokratizálódás, a közvetlen demokrácia főirány) ezek változása minimális lehet. Ha egy rendszerterület pl. öt év alatt nem változott, akkor azon nagyobb valószínűséggel kell változtatni, mint azt amelyik pl. egy évvel ezelőtt változott. És arról is szól, hogy nem szabad rángatni a társadalmat, a gazdaságot, az egyenletes, fejlődés a legjobb.
Ha egy nagyobb területen, vagy egy konkrétabb törvény körül sok a probléma, a panasz, akkor ott valamilyen törvényi probléma is van, akkor azt módosítani szükséges - ez az alapelv.
A statisztikai mérésnek (rendőri, bírói, egyéb panaszügyek, stb.) tehát a fel kell mérni, hogy viszonylagosan hol, mely területeken, mely törvényekkel kapcsolatban van a legtöbb probléma, panasz, stb.. Az elemzés után pedig meglelő törvényt (lehet hogy az eljárás rossz, a szankció rossz, stb.) a megfelelően módosítani szükséges.
Bármilyen rend is van a népnek természetesen ismerni, kell azt a rendet.
Természetesen lehetséges a különböző rendek ötvözése, párhuzamos működése, az ésszerűség keretein belül.
Az 1. és 7. rend, rendszer viszonylag egyszerű, a jelen rendszerből kiépíthető.
Viszont a 2. rend, az a klasszikus – most már elég, tessék itt vannak a nép követelései – amelynek van kényszerítő ereje.
Fel kell tenni a kérdést: eddig miért nem alakult ki valamilyen rend, rendszer, ha a rendetlenség egyébként jelentős károkat okoz? Azért mert a vezetés ezt kvázi hatalomcsökkentésnek érzi (talán részben igaza is van) és egyszerűen nem épített ki semmilyen rendet.
De mi van, ha a vezetés (általában a vezetés, minden vezetés) egyszerűen nem hajlandó semmilyen rendet kiépíteni?
Ha a közvélemény azt gondolja (de ezt meg kell állapítani) hogy ilyen, vagy olyan törvényhozási rendnek kell lenni, akkor ezt az igényét érvényre kell juttatni.
Az viszont biztos, hogyha konkrét intézkedésről, törvényről, kell véleményezni, szavazni akkor meg kell kérdezni: valóban e törvény az időszerű, nincsenek nála sokkal fontosabb elintézetlen ügyek?
Kirajzolódik egyfajta lehetséges törvényhozási sorrend, rendszer.
A törvényhozás három alapvető szintje rajzolódik ki:
Az alapelvek, főirányok szintje.
A nagy szerkezeti átépítések szintje
A kisebb sürgős javítások szintje.
1. Az alapelvek, főirányok szintje.
Optimális esetben minden időben ismertek a nép a többség által elfogadott alapelvek főirányok. Már azért is mert a nagy szerkezeti átépítéseknek, és kisebb sürgős javításoknak ehhez kell igazodni. Ez egy folyamatos vitát, megbeszélést, ill. szavazást feltételez. Ugyanakkor az elvárható, hogy egy-egy alapelv, főirány azért ne változzon havonta, sőt évente se nagyon. Legfeljebb 3-4-5 évente, de inkább 5-10 évente. Ugyanakkor az is elvárható, hogy ezek az alapelvek főirányok bekerüljenek az alkotmányba. Tehát nem ok nélkül, az remélhető, hogy a folyamatos vita megbeszélés, szavazás eredménye általában a megerősítés, és a folyamatos állandó felülvizsgálat ellenére egy lassú változás jön létre.
Ugyanakkor jó lenne, (optimális állapot) ha vezetés alapelvei és főirányai is világosan őszintén kiderülnének. Sajnos a vezetés nem hajlandó ezt világosan kifejteni, általában csak sejthető, és az őszinteség hiányzik.
Ugyanakkor jó lenne (optimális állapot) ha a vezetés kénytelen lenne a nép alapelveit, főirányait, legalábbis nagyobb részt elfogadni. Ez végképp nem valósul meg, a kezdeti feltételek sincsenek meg: nem ismert a nép a többség alapelvei, főirányai és a vezetésé sem.
A törvényhozási rend itt, tehát: a folyamatos világos őszinte vita és szavazás.
Ez olyan mintha egy épületben csőtörés lenne, vagy elromlana a WC, vagy át kell rendezni a szobát, stb. Tehát, bár ezek kisebb problémák, megoldatlanságuk elronthatja az életminőséget.
A nyilvánvalóan hibás törvények módosításáról van itt szó. Ill. a sürgős intézkedésekről van szó. Ugyanakkor ennek természetesen illeszkedni kell az alapelvekhez, főirányokhoz. És illeszkedni kell a nagy szerkezeti átépítésekhez is, mert pl., ha az egész épület fűtés-rendszere átépítésre kerül, akkor nem érdemes bizonyos javításokba belevágni.
A törvényhozási rend itt a legsürgősebb, viszonylag nagyobb (de nem szerkezeti reformokról van szó) problémák kiválasztása.
És mivel ez nem megy a nép nélkül, a többség nélkül ezért természetesen a népet be kell ebbe vonni. Két módón lehet bevonni: a közvetlen megkérdezéssel (törvénymódosítási javaslatok). És a panaszok, stb. statisztikai mérésével.
A nagy egységeket csak egyben, sok részlet összehangolt szinte együttes változtatásával lehet átépíteni. Természetesen ezen átépítésnek is illeszkedni kell az alapelvekhez, főirányokhoz. Egyszerre, ill. párhuzamosan csak egy-két szerkezeti átépítést lehet csinálni, mert a társadalmi rendszer épülete oly hatalmas, hogy egyszerre nem lehet átépíteni. Ugyanakkor egy nagyobb egység szakaszos, elhúzódó átépítése sem szerencsés. (Pl., ha már belevágunk a fűtésrendszer átépítésébe, akkor a kéménytől kezdve, a vízrendszeren, stb. mindent érdemes összehangoltan átépíteni.)
Ugyanakkor a döntéshozó mechanizmus mégis egy kiemelt nagy egység, ennek átépítése inkább folyamatosságot kíván.
A nagy szerkezeti átépítéseknek is vannak alapelvei főirányai. Pl. a nyugdíjrendszert egy nagyobb egységnek tekintve, meg kell határozni: a rugalmas, avagy a rugalmatlan nyugdíjrendszer legyen az alapelv.
A nagy szerkezeti átépítéseket tehát nem lehet úgy kezelni, mint a sürgős hibák kijavítását.
Alapos tervezésre, előkészítésre van szükség. De ha már elkezdték, akkor végig kell csinálni.
A következő rendezettség elképzelhető:
3b Meghatározása annak, hogy mely nagyobb egység, vagy kettő nagyobb egység átépítése a leginkább aktuális, sürgős.
3c A kiválasztás után a nagy szerkezeti átépítés előkészítő szakasza, pl. a hozzátartozó lapelvek, főirányok (pl. rugalmas nyugdíjrendszer) meghatározása. Eddig jó ha a nép is részt vesz benne.
3d Az előkészítő szakasz után pedig a részletes törvények meghozása.
Az előzőek, nagyjából kirajzolnak egyfajta törvényhozási rendezettséget, egy sorrendet.
Pl. a törvényhozó ülésszakok sorrendje: Első hét. 1 (főirányokkal, alapelvekkel való foglalkozás)
Második hét, 2. a sürgős (hibák) a legrosszabb törvények kijavítása, módosítása.
Harmadik hét, 3b melyik nagyobb egységet kell átépíteni. Negyedik hét, 3c a nagy szerkezeti átépítés előkészítő szakasza, ahol már eldőlt, hogy „sürgősen” át kell építeni. Ötödik hét, 3d a részletes törvények meghozatala, ahol már az előkészítő szakasz is lezajlott, világosak az alapelvek, a főirányok, és van egy koncepció, egy kiterjedt terv. Hatodik hét, újra az alapelvek főirányok. Hetedik hét, újra a sürgős hibák kijavítása. És így tovább. Persze a rend akkor jó, ha rugalmas, de mégis rendnek, koncepciónak és nem káosznak kell lenni.
Nagyjából kirajzolódott hol van helye a közvetlen demokráciának, az ügyféli beleszóláson kívül.
A népnek bele kell szólni az alapelvek főirányok meghatározásába.
A népnek bele kell szólni a sürgős hibák kiválasztásába (a sürgős törvénymódosításokba).
A népnek bele kell szólni az aktuálisan leginkább átépítendő nagy egység kiválasztásába.
A nép, jó ha beleszól, a nagy egység átépítésének előkészítő szakaszába, pl. az oda tartozó alapelvek, főirányok meghatározásába.
Az egyik főrovat címe: a vezetés aktuális törvényeinek (törvénymódosításainak) intézkedéseinek értékelése.
Jó lenne, a meghozás előtt értékelni, de ezt a vezetés szinte lehetetlenné teszi.
Majd mindennap hallunk egy törvénymódosításról (a másik feléről nem is hallunk) tehát a nagyságrend miatt is követhetetlen.
Ma pl. ezt hallottam a rádióban: 21 évről felviszik 24 évre a motor, a teherautó jogosítvány megszerzésnek korhatárárát. Ez mire jó? Ja és aki már befizette, az nem kapja vissza a pénzét. Hát ez meg a borzalom kategóriája, ami sajnos nem ritka. Az EU pedig többek között szabályozza a gyerek-kapucnizsinór hosszát.
Szóval szinte naponta jön elő valami hasonló törvény, ki tudja honnan, kinek a fejéből és miért, és szinte lehetetlen reagálni.
Minden propaganda és látszat ellenére nincs komoly társadalmi egyeztetés és ennek a feltételei is hiányoznak. Azért is jó lenne azonnal reagálni, mert működik az „elfelejtés, megszokás, legyintés, ez a törvény” gondolati elfogadás rendszere. Vagyis egy ökörségen felháborodunk, tiltakozunk kb. kettő hétig, viszont a már egy éves és hatályba levő ökörséget, ha legyintve is, de elfogadjuk. Sőt, mi kisemberek és a jogászok szakmai ártalomból hajlamosak vagyunk a meglevő törvényeket szentírásként kezelni, elfelejtve pl. az előzőkben felsorolt problémákat (nincs koncepció, gyakran alkalmatlan emberek, kevés időben átgondolatlanul hoznak törvényeket, stb.).
Remélhetőleg csak a kisebb ökörségekre legyintünk, a nagyobbakra nem, azokat akkor sem fogadjuk el, ha már 100 éve rombolják az életünket. Mi civilek nem tudunk jó közvélemény-kutatási rendszert összeállítani, mert a vezetés ezt tönkreteszi, pl. az előbb említett törvényáradatával, mely részben ökörségáradat. Viszonylag, amennyire lehetséges jót azonban össze tudunk állítani.
Legyen a közvélemény-kutatás egyik alapelve: a jelentős ökörségekbe nem nyugszunk bele.
A kisebb ökörségeket pedig legalább fel kell sorolni. Ez gyakorlatilag is meghatározhatja a közvélemény-kutatás rendjét.
Több cikluson (egy ciklus 75-90 nap) keresztül véleményezendő „új törvények”. (már meghozás után is)
Egy cikluson véleményezendő „új törvények”.
Kisebb jelentőségű törvénymódosítások felsorolása
Esetleges hozzászólások
Esetleges szakmai hozzászólások.
Részbeni értékelés, pl. hogy egyeztetés nélküli.
Amely törvényekkel (beleértve a vezetés aktuális törvényeit) foglalkozni szükséges:
1. Sok embert érintő (milliós nagyságrend) törvények.
2. Kevés embert érintő, de jelentős igazságtalanságot, hibákat sejtető törvények.
Az aktuális vezetés egyfajta értékelése, a hozott törvények alapján.
Ha végigolvassuk eme irományt, és a többi hasonlót, akkor nagyjából összeáll, hogyan lehetne viszonylag jó közvélemény-kutatási rendszert összerakni.
Törvényhozási rend helyett rendetlenség van.
A törvények objektív értékelése helyett káosz uralkodik.
Közvélemény-kutatási rendszerre mindezért szükség van.
A közvetlen demokrácia alapja a közvélemény-kutatási rendszer.
A közüzemi díjak csökkentése – hogyan vélekedjünk erről.
Az egyes törvények, intézkedések, objektív megítélése, értékelése.
Ítélkezési kódex (ajánlott szabályzat).
(főszempontok)
Egy további szempont: a racionális nem pazarló fogyasztás szempontja.
Három további szempont: a) Magyarország és a külföld elosztási viszonylata.
b) A belföldi igazságos arányos elosztás, azaz a szegényréteg, alsó-középréteg, középréteg, felső-közép réteg, gazdag réteg viszonylata.
c) Általában az igazságosabb hasznos munka szerinti elosztás.
Jelentős szempontok: a) igazságosság (létrejön érdemtelen károsodás, másnak ártás)
b) a demokratizálódás ill. a közvetlen demokrácia erősödésének irányába
hat
c) a közbiztonság, létbiztonság, munkabiztonság szempontja.
d) a közegészség szempontja
e) a természetrombolás, környezetvédelem szempontja
f) a köztudás, a közműveltség, a közerkölcs szempontja
Sajnos 5. szempontnak meg lehet nevezni az adósságtörlesztés (államháztartási hiány) szempontját. (Azonban ez a szempont ne mentheti fel az egyébként rossz törvényt)
Egyéb jogi és egyéb negatív minimális értékelési szempontok.
5. Az alapelvekhez, alapvető irányokhoz való illeszkedés.
„Igen, de”, vagyis a pozitív, vagy negatív hatás csökkentése, esetleg erősítése. (al-szempontok)
- igen, de a hosszabb távú hatás. A jövőbeli káros, vagy előnyős következmények (a főszempontok szerinti és egyéb következmények) mérlegelése. Az összes tényező, hatás feltárása.
(ez elméletileg átfordíthatja a jelen hatását).
(Az alábbiak nem fordíthatják át a jelen pozitív, vagy negatív hatását csak csökkenthetik.)
- igen, de mi van a többi intézkedéssel, a többi intézkedésekkel összevont helyzet értékelése.
- igen, de lehetett volna előbb is, előbb kellett volna.
- igen, de nem alkalmas az időpont, később kellene.
- igen, de ezen jelen hatás, ezért, vagy azért részben kompenzálódik.
- igen, de rossz az eszköz, módszer lehetne jobb eszköz, módszer is.
- igen, de a törvénymódosítás elkapkodott
- igen de a törvénymódosítás egyeztetés nélküli, és, vagy tájékoztatás-hiányos (valószínűleg elkapkodott is).
Mindezek 9 pont, az életszínvonal, a termelés, az igazságos elosztás, más társadalmi problémák, szempontjait, mindegyik szempontot módosíthatják.
Mi is a lényeg. Egyfelől a korunkban tapasztalható káosz a zagyvaság elkerülése.
Szóval, ha valami pozitív, akkor azt ne ítéljük meg az „igen de” tényezők miatt negatívan. Felsorolhatjuk a más valóban negatív tényezőket, de az adott intézkedés pozitív hatását meg kell hagyni. Ha pedig valami negatív, akkor az „igen, de” tényezők miatt nem ítéljük meg pozitívan. Felsorolhatjuk a más valóban pozitív tényezőket, de az adott intézkedés negatív hatását meg kell hagyni.
Ha nagyon rossz a hosszabb távú hatás, illetve nagyon rossz az eszköz, módszer, akkor elvileg zéróra is csökkenhet, vagy negatívba átfordulhat a pozitív hatás. Ráadásul az eszközt, módszert sok oldalról lehet megítélni.
Az értékelés nagyjából: a főszempontokat 6 ponttal lehet értékelni. Az egyéb jogi szempontokat 4 ponttal lehet értékelni. Az al-szempontokat 2 ponttal lehet értékelni.
A hatástanulmányok nem mások, mint a szempontok értékelése, lehetőleg statisztikai és más objektív módszerrel. (Általában hiányoznak a hatástanulmányok ill. azok hiányosak.)
Fogasabb kérdés, hogy mely szempont legyen az erősebb, az életszínvonal, a termelés, az igazságos elosztás, az egyéb társadalmi problémák szempontja, ha az adott intézkedés, ellenkező hatásokat vált ki.
Szerintünk négy egyenlő szempontról van szó, egyik sem alábbvaló, mint a másik.
Nyilván a jelenben életszínvonal-esést okozó, de gyorsan megtérülő „beruházás” megéri. De csak a biztosan ilyen „beruházás” éri meg. Nyilván, hogy hosszabb távon, sem életszínvonal, sem termelési szempontból nem lehet jó, ami igazságtalan, ami nem demokratikus, stb..
Egyszóval alapos mérlegelésre van szükség.
Gázár, áramár csökkentés – ezen intézkedés elemzése, mint a fenti „szabályzat” példázata.
(1. főszempont) A termelésre a gázár-csökkentés, áramár-csökkentés első ránézésre nincs értékelhető hatással, mert állítólag a kis és középvállalkozók költsége nem emelkedik, de nem is csökken. (De pl. a felsőoktatási törvény, ha áttételesen is de hatással van a termelésre is.)
(2. főszempont) Kétségtelenül inflációcsökkentő, reáljövedelem-emelő, életszínvonal-emelő, pozitív tényező. Kérdés, hogy az igen, de tényezők (al-szempontok) alapján mennyivel.
Valószínűleg a 10%-ból jó, ha nettó 5 % marad, mert tudjuk kár-áthárítási trükkből nincs hiány. (5. al-szempont)
(2 al-szempont) Igaz, hogy 2013-ban ezzel együtt, más intézkedések miatt, és egyéb okok miatt valószínűleg nem fog emelkedni, sőt csökkeni fog a reáljövedelem és az életszínvonal. Ez az árcsökkentő intézkedés kb. 0,5% (másképpen 10%-ban) pozitív irányban korrigálja a negatív állapotot. Sok mindent meg lehet említeni, de azt nem szabad elfelejteni, hogy adósságot kell törleszteni, az 5. főszempontot figyelembe kell venni.
(3. főszempont) A kormány saját maga, azon célt emelte ki: a külföldi tulajdonosok extra profitja csökkenjen, magyar lakosság előnyére. Áram és gáz ágazatokban kb. 70%-os a külföldi tulajdon aránya, legalábbis mi úgy tudjuk. Mindent összevetve egy nagyon csekély pozitív hatás lesz a hazai-külföld elosztási viszonylatban. Pozitív, mert Magyarország érdekén túl, úgy tartjuk, hogy összességében a magyar-külföldi elosztás a magyar oldalról ráfizetéses. Tehát ha ez a ráfizetés csökken, akkor az pozitív.
Ugyancsak pozitív hatásnak tartanánk, ha szegények, és gazdagok közötti jövedelmi, vagyoni különbség csökkenne. Itt talán egy alig értékelhető pozitív hatás van, mivel a szegények fogyasztói kosarának nagyobb részét teszik ki a rezsi költségek, mint a gazdagokét.
A 2. alpont szerint, viszont e kormány alatt egyértelmű a különbségek növekedésének tendenciája, a negatív tendencia. Ez az intézkedés ezen nem változtat, alig változtat és egyébként sem alkalmasak erre az állami árak, ennek a főeszköze az adó a progresszív jövedelem ill. a progresszív vagyonadó lenne.
Az 1. al-szempont is felmerül itt. Főleg a régi lemez kerülhet elő: a piac csodálatos önszabályzó mechanizmusába beleszólni vétek, hosszabb távon megbosszulja magát.
Érdekes dolog ez a piac csodálatos önszabályzó mechanizmusa. Elméletileg baromi jól összevág a dolog, minden klassz. Csak gyakorlatilag nem jön össze ez az önszabályozó mechanizmus. Valószínűleg, azért mert torz, manipulált piacról van szó.
A 3. al-szempont is felmerül itt. Miért kábítottak minket évtizedekig: de a piaci árhoz kell igazodni, stb., stb.. Főleg a liberál-szocialista garnitúra kábított bennünket, nem eme intézkedést meghozók. Ezért e csökkentő al-szempont, alig csökkenti az intézkedés pozitívumát. Viszont megint ráébredhetünk: már megint, újra és újra átvágnak bennünket. Mi, a nép nem hihetünk senkinek csak magunknak.
Felmerül még 6 al-szempont. Ez a kormány többek között meglehetősen kapkodó rángató, ami rossz módszer. Itt is felmerül, elég lett volna talán befagyasztani az árakat, és pl. a tranzakciós adót elfelejteni.
A többi főszempont al-szempont nem nagyon érintett ezen intézkedés által.
Eme intézkedés összességében pozitív, ami eme vezetés és általában magyar viszonylatban eléggé kivételes. Talán nem pozitív eredmény jön ki, ha a felsőoktatási, nyugdíj, stb. intézkedésekről kellene ítélkezni.
A lényeg hogy a leirt ítélkezési szabályzat, kódex által nagyjából minden intézkedést, törvényt objektívan meg lehet ítélni.
Az elkerülendő ill. a másodlagos értékelések.
Amennyiben objektívan akarunk értékelni (márpedig csak ennek van értelme) lehetőleg az intézkedést, törvényt kell értékelni, a mögöttük levő embereket, pártokat lehetőleg el kell felejteni.
Az alábbihoz hasonló elfogult értékeléseket pedig pláne el kell felejteni.
Nekem személy szerint szimpatikus, amazt meg utálom. Vagy, ö szocialista (vagy konzervatív, stb.) én szocialista vagyok, az apám is szocialista volt, tehát egyetértek vele. Amazt meg utálom, mert jobboldali, akármit mond nem értek egyet vele.
Általában az indoklás nélküli értékeléseket - az egy hatalommániás ember, stb.- jó lenne elfelejteni.
Valószínűleg elfogult értékelésről van szó, ha valakiről, valakikről, csak negatív véleményünk van.
Vannak azonban másodlagos szempontú értékelések, ezek azért nem teljesen eldobandóak, de erősen csökkentett értékűek.
Egy ügyet, intézkedést, törvényt nem lehet objektívan értékelni, aszerint, hogy mások értékelése, mennyiben hibás. Egyrészt, száz véleményt nem lehet végig elemezni. Másrészt addig eljuthatunk, hogy más véleménye miért hibás, ebből némi következtetést esetleg levonhatunk a törvényre vonatkozóan, de ez nem egy teljes, magára törvényre vonatkozó elemzés. Vagyis az adott ügyet, intézkedést, törvényt mások véleményétől függetlenül, célzottan is értékelni szükséges.
A másik, hogy a jogalkotó mit csinált a múltban. Valójában ez nem objektív szempont (ha száz dolgot elrontott, ezt is biztosan elrontja), legfeljebb erősödhet gyanakvásunk, ami alaposabb elemzésre késztethet minket. Magát az embert, a társaságot értékelhetjük minden múltbeli cselekvése alapján, csakhogy nem embereket kell értékelni, hanem pl. törvényeket.
A harmadik, pedig a közvetlen és a közvetett érdek vizsgálatából eredő értékelés.
Ez az értékelés abból indul ki, hogy amennyiben a jogalkotó és a törvény között valamilyen közvetett (pl. hatalmi érdek), vagy közvetlen érdek fedezhető fel akkor a törvény rossz, mivel nem a népérdek volt a kiindulópont, hanem az önös érdek. Pl. F politikai erő azért ragaszkodik az egykulcsos adóhoz, mert számukra ez személy szerint is előnyős, több pénzük marad, mint pl. a progresszív adó esetén. Önmagában ez a tény nem bizonyítja, hogy az egykulcsos adó rossz, igazságtalan, népérdekkel ellentétes, de kétségtelenül gyanakvásra okot adó körülmény. Vagy másképpen megvan a károkozás indítéka, akkor ez is egyfajta gyenge bizonyíték.
Nevezzük ezeket: nem bizonyító erejű, csak másodlagos ráerősítő tényezőknek, úgy, mint:
Az objektív értékelőnek (adott esetben moderátornak) nem árt ezeket felsorolni, de ki kell emelni ezek nem bizonyító erejű tényezők. Ugyanakkor az objektív moderátornak (az objektív értékelőnek) el kell marasztalni azon vitázót, aki ezeket a másodlagos tényezőket bizonyító erejű tényezőknek állítja be. És persze a személyeskedő elfogult vitázót is el kell marasztalni.
De mostanában már mindent a közvetlen demokrácia szemüvegén nézünk. Hogyan működhetne – ez már a fő kérdés.
Mi az amit mi a nép megmondhatunk ebben a kaotikus, zavaros, a lényegtől eltérő törvényhozási rendetlenségben?
Először is megmondhatjuk, hogy szerintünk ez, meg az, aktuálisan fontos, tehát nem amaz meg emez. Pl., ha a mi fontossági sorrendünkben csak ötvenedik helyen van a nyugdíjrendszer átalakítása, akkor nehezményezhetjük, hogy miért azzal, és miért nem az általunk fontosnak tartott problémával foglalkozik a vezetés. De jó mondjuk, elfogadjuk, azaz meghagyjuk a vezetés azon szabadságát, hogy ő határozza meg, még ha zavarosan, logikátlanul is, az átalakítási sorrendet. De akkor legalább engedtessék meg nekünk, hogy az alapelveket meghatározzuk. Pl. a nyugdíjrendszert a rugalmas nyugdíjrendszer irányába, kell átalakítani – ez a nép által meghatározott alapelv. Akkor nem engedheti meg a vezetés, hogy pont az ellenkező irányba menjen. Ha a vezetés le sem sza……ja a népet, akkor tiltakozhatunk, követelhetünk. És végül, ha a vezetés mégis saját fontossági sorrendje (ez inkább hasraütés) alapján és saját alapelvei (sokszor nem létező elvei) mentén törvénykezik, akkor legalább a fenti ítélkezési kódex alapján kimondhatjuk, egyetértünk egy törvénnyel, intézkedéssel, vagy sem.
Jó lenne, ha minden szavazó, véleményező, valamilyen ehhez hasonló objektív rendszer alapján ítélkezne. Mert a vélemények természetesen eltérők és szubjektívek, és ez így van jól, de azért az nem árt, ha valamennyire objektívak is.
Ugyanakkor kérdés, hogy a közvetlen demokráciában lehet e, egy problémafelvezető, egy koordinátor, moderátor, aki objektívan felvezeti a problémát, pl. a fenti kódex alapján. Talán lehet, talán ez koordinátor, moderátor nem szünteti meg a véleményezők önálló véleményét.
A vezetés aktuális intézkedései rovatba tehát az éppen hozandó, vagy éppen meghozott intézkedéseket, törvényeket értékelik a véleményezők.
Viszont fontos szabály: több ok miatt, sokkal előnyösebb, egy törvényt a beiktatása hatályba lépése előtt módosítani, mint utána.
Az első kérdések egyike: az ügynél lett volna fontosabb (és mennyi), avagy sem. Szóval, hogy mással kellene foglalkozni vagy sem.
A második, harmadik, stb. kérdések pedig az alapelvekre vonatkoznának, ha ezek még nem lettek tisztázva. Viszont a jó közvélemény-kutatási rendszerben az alapelvek folyamatosan tisztázottak.
Az alábbiak miatt ezen fontos szabály is kijelenthető: az objektív moderátornak, a vita azaz a közvélemény-kutatás során fel kell sorolnia a nép által elfogadott alapelveket, mint kiindulópontokat.
Bár a kijelentéseket, közléseket is illő lenne értékelni, de a törvények és esetleg a programok értékelése miatt erre nincs idő hely.
A közvetlen demokráciában mi legyen az alapelvekkel.
De hogy ne lógjon a levegőben ez alapelv fogalma, három alapelv példaként:
A közvetlen demokrácia jegyében azonban legalább két alternatívát (választ) kell felállítani.
Tehát a másik alternatíva.
1b A jelenlegi jövedelemi vagyoni különbségek nagyjából rendben vannak, nincs szükség általános társadalmi méretű változásra.
2b A jelenlegi kapitalista rendszer (a nyugati demokrácia, a fejlett országokban, USA, nyugat-Európa, stb. levő gazdasági, politikai, társadalmi rendszer) nagyjából rendben van, nincs szükség alapvető és kiterjedt változásra.
3. Amely társadalmi, állami területen, vagy egy törvény körül sok a probléma, a panasz, az elintézetlen ügy, ott, és, vagy törvénymódosításra van szükség, és, vagy, a vezetésszankcióra, vezetéscserére van szükség.
3b Nem értek egyet az előzővel.
A kiindulás, hogy van vagy 15-30-50-80 kiemelt álláspont, kiindulópont, főirány-meghatározó, ezen három is közéjük tartozik, mely alapelvnek tekinthető.
A közvetlen demokrácia nem korlátozza a vélemény és világnézeti szabadságot, sőt inkább felszabadítja.
Pontosabban, a közvetlen demokráciában egy fokkal szabadabb a véleménynyilvánítás és főleg az érvényesülés, mint vezetés irányította törvényhozásban. Ugyanakkor abszolút szabadság (az történhet, amit akarok) nem lehetséges.
Mindenki elmondhatja, közölheti a véleményét az alapelveit, a világnézetét ez rendben van. A szabadság a jelenlegi rendszerben, a vezetés (egy szűk réteg, melyet nevezhetünk képviselőnek is) irányított rendszerben itt véget ér, mert a vezetés (a törvényhozás) nem köteles a véleményeket figyelembe venni. A közvetlen demokráciában köteles valamennyire figyelembe venni, tehát egy fokkal nagyobb lesz a véleményérvényesítési szabadság. Valamennyire, ami nem jelenti azt, hogy mindenki véleménye (többek között alapelve) megvalósul. Azt jelenti, hogy egy fokkal erősebben érvényesül (valamennyire beépül a törvényhozásba) a véleménye. Azoknak is minimálisan beépül, akik nem értenek egyet a többséggel, akik nem értenek egyet a meghozott törvénnyel.
A lényeg, hogy két lehetséges verzió közül melyikben érvényesül erősebb általában az emberek véleménye. Egyértelmű, a közvetlen demokráciában erősebben érvényesül, mint a vezetés irányította rendszerben.
Ugyanis az alapkérdés: meg lehet határozni e egy közös alapelv gyűjteményt, kvázi egy közös világnézetet (a többség véleményén keresztül), úgy mint egy a betartását illetően mindenkire kötelező alaptörvényt? Vagy mint egy szinte kötelező kiindulópont gyűjteményt? Mert a törvénykezésre az a jellemző, hogy mindenkinek a törvénybe meghatározott módón kell cselekednie, amúgy pedig azt gondol (és mond) amit akar.
Az egyik ellenérv: nem, mert sérül a világnézeti szabadság.
Az előzőkben éppen azt fejtegettük, hogy nincs abszolút szabadság, a jelenlegi irányított rendszerben ahol a szűk vezetés határozza meg az alapelveket is, még jobban sérül a világnézeti szabadság. Ugyanakkor azon szempontból változatlan a helyzet, hogy mindenki, személy szerint, azt gondol (és részben mond) amit akar. Ezen ellenérv tehát hamis.
Gyakorlatilag két dologról lehet szó: az egyik az alkotmány, mint részben az alapelvek gyűjteménye. Bár éppen e kezdeti példákból kiindulva láthatjuk, hogy a jelenlegi alkotmány erősen hiányos alapelv-gyűjtemény. Hiszen ezen kettő alapelv, vagy ezekhez hasonló alapelv sem szerepel az alkotmányban. A kérdés mégis az, hogy az alkotmány csak akkor „érvényes igazából”, ha népszavazással van szentesítve? Vagy népszavazás nélkül is „érvényes igazából” az alkotmány?
A másik gyakorlati oldal, pedig az, hogy egy-egy alapelv népszavazással szentesíthető, mint olyan alapelv, amit kötelező figyelembe venni. Mert a törvények népszavazással szentesíthetők, de azok a cselekvésre irányulnak. Viszont az alapelvek, pl. az alkotmány a törvényeknek is kiindulópontjai. De mégis részben gondolatok is.
Sok országban a népszavazás intézménye elsősorban arról szól, hogy az alkotmányt szentesítse. Ez a népszavazás elsődleges szerepe ezekben az országokban.
Más országokban és hazánkban is, pedig éppen tiltva van az alkotmányról szóló népszavazás. Csak konkrét törvényekről, ill. azok egy meghatározott részéről, vagy azokhoz kapcsolódó kérdésekről lehet népszavazást tartani.
Ez a második felfogás a nagyobb esztelenség.
A mi álláspontunk szerint minden lényeges kérdésről, beleértve az alkotmányt is, lehet, sőt lehetőleg szükséges népszavazást tartani.
Az nem lehet vitás, hogy az alapelvekről érdemes népszavazást, (gyakorlatilag inkább közvélemény-kutatásról van szó), tartani
- Egyrészt a társadalom, egyszerűbben az emberek, önismerete, és társadalomismerete is, fontos dolgokkal gyarapodik.
- Másrészt kiderülnek az arányok. És kiderül, a többség hogyan vélekedik, kvázi mi a többség igénye.
E kettő miatt már érdemes.
Ugyanakkor kérdés, hogy a nyerő alapelvek bekerülhetnek az alkotmányba, mint a törvénykezés kiindulópontjai. Szerintünk igen. Ezen felül, szerintünk az alkotmányt csak népszavazás szentesítheti.
És kérdés hogy a nyerő alapelveket minden komolyabb társadalmi vitában elő kell hozni, mint kiindulópontokat. Szerintünk, igen, legyen etikailag kötelező: a népszavazás által nyert alapelvek megemlítése figyelembevétele, minden komolyabb társadalmi, politikai, társadalmi vita kiindulópontjaként kell figyelembe venni.
Az alapelvek gyűjteményébe ezek is beletartoznak.
- Az alkotmányt (alaptörvényeket) csak népszavazás szentesítheti.
3b Az alkotmányt (alaptörvényeket) nem kell népszavazással jóváhagyatni.
- A népszavazás által elfogadott alapelvek, etikailag kötelezően jelenjenek meg, mint kiindulópontok, minden komolyabb társadalmi, politikai, nemzetgazdasági vita során.
A nép által elfogadott alapelvek, lehetőleg kerüljenek be az alkotmányba, az alaptörvényekbe.
4b Nincs szükség, hogy bármely vita során, bármilyen kiindulópont megjelenjen.
Nem kell bekerülni az alkotmányba a nép által elfogadott alapelveknek.
Ugyanakkor az is megállapítható, hogy alapelveket, főirányokat, világnézeteket firtató közvélemény-kutatásra állandóan szükség van.
A törvényhozási rend.
A jelenlegi rend, mármint a sorrend, a törvényhozási tervezettség rendje, nem más, mint a rendetlenség, vagyis nem lehet megállapítani rendet, tervet, koncepciót.
Jelenleg az a helyzet hogy teljesen idióta törvények vannak hatályba, pl. az albérlő, kifoszthatja a főbérlőjét. Vagy csak az tud perelni, akinek 28 000 Ft-nál alacsonyabb a jövedelme, kvázi aki éhhalál küszöbén van, az perelhet. Vagy lehetségesen vannak olyan rendeletek törvények, tervek melyek soha nem valósulnak meg, és általuk tízezrek károsodnak. És akkor mindenféle törvény születik, adótörvény félévente, alkotmány, nyugdíj, stb.. De ha úgy gondolkodunk, hogy először nagy területeket kell reformálni, akkor is furcsa dolgokkal találkozunk. Mert az állam racionalizálása területén alig történik valami.
Azt nem kell taglalni, hogy ez a rendetlenség, a lényeges intézkedések elfelejtése, baromi káros az országnak.
Ugyanakkor a jelenlegi rendszerben a nyilvánvaló dolgokat is felettébb nehéz, bizonyítani, mert zavarosságon kívül, látszataknákkal van teleszórva minden.
Nehéz bizonyítani pl. azt is, hogy törvényhozási rendetlenség van és azt is, hogy a népnek szinte nincs beleszólása a törvényhozásba. Vannak ugyanis olyan látszattörvények (látszataknák) melyekre mindig hivatkozhat, aki cáfolni akarja a kritikát.
Kettő adatból azonban kiindulhatunk: az országgyűlés évente átlagosan 130 törvényt hoz. (de van olyan év amikor ez pl. 210) És a törvények 90%-át (valójában inkább 95%-át) a kormányzat, ill. a kormányzó párt, pártok hozzák.
Ha megnézzük a jelenlegi törvényhozás menetét, abból is az derül ki, hogy kb. 200-300 kormánypárti frakciótag és kb. ugyanannyi kormánytag hozza (elvileg hozza) az ország összes törvényét, de sajnos ez egy társaság, egy szűk meghatározó vezetéssel. Tehát kb. 500 ember (kiváló ember, de ez sem teljesül) munkamegosztásban elég is lenne az évi 130 törvény meghozatalára. De nincs munkamegosztás, mert gyakorlatilag a 10-20-30 emberből álló „elit csoport” hozza a törvényeket. Egy törvény minősítéséhez minimum 30 kiváló szakértő ember szükséges, és akkor kb. ezen emberek évi 12-13 törvényt hozhatnának amennyiben zsenik lennének. Mert azért egy átlagos törvényt (van bennük kicsi, nagy, de ezért kell átlagot számolni) nemcsak átolvasni, de alaposan átgondolni is szükséges. Ja egyébként pedig roppant elfoglalt emberekről van szó, polgármesterség és ki tudja milyen funkciók halmazával. Szóval 13 helyett 130 törvényt hoznak (kb. háromnaponta egyet) nyilvánvalóan bármekkora zsenik is ők, még átolvasni sem tudják ezeket a törvényeket, nemhogy alaposan átgondolni.
Azt hozzá kell tenni, hogy a választók átverése, ha pl. 200-300-500 képviselő helyett 10-20-30 hozza a törvényeket. És az is átverés, ha megválasztottak helyett bizonyos szakértők, titkárok, egyéb emberkék hozzák a törvényeket.
Ha még az ellenzéknek és a köztársasági elnöknek sincs gyakorlatilag törvényhozási lehetősége, (pedig nekik elméletileg lehetne), akkor mekkora gyakorlati lehetősége van az egyszeri embernek, a népnek, a többségnek? Semekkora.
Azt is hozzá kell tenni hogy az elkapkodott, koncepció nélküli rossz törvényeket állandóan módosítani szükséges, tehát ez nagyszámú új törvény (130 országos és akkor a többiről nem is beszéltünk) jelentős része felesleges, és ami felesleges, az káros. Sokkal kevesebb törvény kellene, ha átgondoltabb tervesettebb lenne a törvényhozás.
És akkor a négyévente forduló „a múltat végkép elörüljük, mindent átrendezünk” mizériáról nem is beszéltünk.
Elméletileg, még ha az ellenzéket és más lehetséges törvényhozókat nem számítjuk, lehetne még párszáz vagy párezer ember, ezek a kormánypárti képviselők, vezetők, aki érdemben törvényt hozhatna, akár a javaslat, akár az elfogadás szintjén. Gyakorlatilag azonban ők sem szólnak bele. Ennek oka egyrészt, hogy a szűk „zsarnoki” kör önmagát zseninek tartva nem alakít ki valóságos munkamegosztást. Látszat – munkamegosztás van. A másik ok: „a pattogásba, a kezdeményezésbe könnyen bele lehet bukni, jobb békés szolgának maradni” elv érvényesül. Felfelé nyalni, oldalra könyökölni, lefelé taposni – ez a karrierizmus alapszabálya. Vagyis ez a párszáz, párezer ember nem is nagyon kekeckedik azért, hogy ő érdemi törvényhozó legyen. Valószínűleg a kekeckedők, az eltávolítás mezejére lépnek. Szóval ők egyszerűsítve: szavazógépek.
Érdemes lenne elgondolkodni ezen emberek lelkiismeretén, ha lenne nekik. A népnek ártó szolgavezetők, és a népnek ártó zsarnoki vezetők lelkiismerete nagyon is hasonló és egyszerű. Az öncsalás, önhazugság legmagasabb szintjén állnak: meg sem fordul a fejükben, hogy ők ártanak, saját magukat jótevőnek képzelik. Saját maguknak sok-sok érvvel megmagyarázzák (de valójában hazudnak maguknak), hogy ők végső soron jótevők. És az ilyen emberről a külső érvek, lehetnek azok maguk a bizonyítható tények is, egyszerűen lepattognak. A zsarnoki, fél-zsarnoki vezető pedig nem direkt módón tartja magát zseninek, hanem e meggyőződés által: én végső soron jótevő vagyok.
Tehát jelenleg van 10-20-30 ember, aki ötletelhet, kigondolhat törvényt, törvényt hozhat. És bár nyilván ezen embereket is vezeti valamilyen logika, a problémákat ők is felmérik csak nem eléggé magas szinten és nem eléggé széles körben. Valószínűleg személyes vagy ismerősi, rokoni, stb. érintettség alapján jönnek az ötletek.
A népnek ártó rossz törvényhozáshoz elegendő kettő dolog: a törvényhozó nem feltétlen látja a legsúlyosabb problémákat. (A legsúlyosabb legsürgősebb problémák kiválasztása a helyes sorrendet határozza meg.)
A törvényhozó bármely okból (pl. időhiány miatt képtelen) nem gondolja át megfelelően (pl. 150 órában, sok-sok információt, véleményt összegezve) a meghozott törvényt.
Márpedig ez a kettő jellemzi a jelenlegi törvényhozást.
Nincs munkamegosztás, ezért nincs elegendő idő a törvényhozásra: ezt leginkább nagy szerkezeti átépítések reformok sínylik meg. Ugyanis ezek a bonyolultságuknál fogva, még több időt, átgondoltságot igényelnének. Ráadásul a döntéshozó mechanizmus és törvényhozási rend alapvető átépítésétől, főleg a demokrácia irányába eleve irtózik a vezetés, abban hatalomvesztési rizikót lát.
Gyakorlatilag is kibukik a törvényhozás zavarossága. Pl. a több tíz, vagy százon felüli módosító indítvány, önmagában is jelzi zavarosságot. És az is hogy ennek megtárgyalására van egy-két nap. Pl., gyakran előfordul: ja ez a törvény nem volt jó, akkor majd megváltoztatjuk. Egy mindenható „zseni” vezető, aki beletartozik a kiváltságos 30-ba, így nyilatkozott, egy törvény kapcsán: ja én nem is gondoltam ezen következményre. Nem ilyen szándékkal terjesztettem elő a törvényt, amit elfogadtunk. Esetleg meg lehet változtatni. Ugyanezen vezető (ő legalább őszinte) ezt is mondta egy másik esetben: a feleségem győzött meg, a törvény szükségességéről. Ezek a mondatok sok mindent elárulnak.
Jelenleg tehát nincs törvényhozási rend, a jelenlegi rend, felülről nézve: rendetlenség.
A törvényhozási rend alapvető aspektusai:
1. Kik tesznek javaslatot a törvénymódosításra (megszüntetés, módosítás, új törvény, stb.). És kik fogadják el a végleges verziót.
Mivel a törvényhozó személyek kijelölik az érdekirányt, a szellemiséget, és széleskörűséget (a demokráciát)
A jelenlegi deklarált és egyébként is bizonyíthatóan helyes törvénykezési alapelv, főirány: minden hatalom a népé. Illetve: a törvénykezés célja a népérdek. Semelyik rendezési terv, törvény sem mehet e főiránnyal szemben.
De vannak más, egy szinttel lejjebb levő, de azért alapelvek, főirányok.
(pl. a nyugdíjrendszer főiránya: a rugalmas rendszer, vagy a rugalmatlan rendszer.)
Az aktuálisan legégetőbb legfontosabb problémák
Az alábbi kettő párhuzamosan futhat:
A rendszer nagyobb területeinek reformja
A rossz, hibás konkrét törvények paragrafusok.
Nem párhuzamos rendszer, X törvényt elindítom, addig más törvény nem fut, és befejezem.
Majd jön Y torvény.
Ezzel szemben a párhuzamos rendszerű (futószalag-rendszerű) törvényhozás arról szól, hogy X törvény első szakasza (a javaslat és a kijelölés szakasza) után, a második szakaszba lépés elején (megvitatás) lehet indítani Y törvényt, nem kell megvárni, hogy Y törvényt elfogadják. Ez ésszerűbb az idővel jobban gazdálkodó rendszer. Fontos, hogy ne legyen elkapkodva a törvényhozás.
Néhány rend, rendszer:
1. Választási program, választási győzelem alapján.
A választási program lényegében abból állna, hogy az indulók programja meghatározná, a hatalomra jutás után elsősorban mely rendszer területeket szeretnék átalakítani, milyen alapelvek, főirányok alapján, illetve konkrétan milyen törvénymódosításokra kerül sor, és milyen sorrendben.
Természetesen ez akkor működik, ha a megválasztott programkészítő betartja a programját.
1b. legalább arra lenne képes a vezetés, hogy következő évre kimondaná a törvényhozási sorrendet, és az alapvető koncepciókat, hogy valamennyire fel tudjanak készülni az emberek.
2. Bárki javasolhat, de a nép, a többség választja ki, és fogadja el.
3. Bárki javasolhat, de a nép, a többség választja ki, és fogadja el.
De a politikai jogalkotó vezetés kedvezményezett állapotban van a javaslat, a javaslat kiválasztás vonatkozásában. És az elfogadás vonatkozásában. Ki lehet még kedvezményezett?
Ugyanez megfordítva, más arányokkal: elsősorban a jogalkotó vezetés javasolhat, választhat ki, és fogadhat el, de pl. az ellenzéknek, a szakembereknek, a független tudományos testületeknek, és a népnek is van jelentős érdemi beleszólása. pl mindháromba.
4.Mióta halogatják - szerinti sorrend is, szempont. A régóta halogatott törvények előre kerülnek.
6. Mindennek változni, fejlődni kell, de vannak alig változtatható alapelvek, főirányok alapon.
Minden rendszerterület bizonyos időszakban bizonyos mértékű (minimális) módosításra szorul. Bármely rendszerterület bizonyos időszak alatt legfeljebb csak bizonyos mértékű (maximális) módosítást szenvedhet el.
Az alapelveket, a főirányokat meg kell határozni, (pl. a demokratizálódás, a közvetlen demokrácia főirány) ezek változása minimális lehet. Ha egy rendszerterület pl. öt év alatt nem változott, akkor azon nagyobb valószínűséggel kell változtatni, mint azt amelyik pl. egy évvel ezelőtt változott. És arról is szól, hogy nem szabad rángatni a társadalmat, a gazdaságot, az egyenletes, fejlődés a legjobb.
Ha egy nagyobb területen, vagy egy konkrétabb törvény körül sok a probléma, a panasz, akkor ott valamilyen törvényi probléma is van, akkor azt módosítani szükséges - ez az alapelv.
A statisztikai mérésnek (rendőri, bírói, egyéb panaszügyek, stb.) tehát a fel kell mérni, hogy viszonylagosan hol, mely területeken, mely törvényekkel kapcsolatban van a legtöbb probléma, panasz, stb.. Az elemzés után pedig meglelő törvényt (lehet hogy az eljárás rossz, a szankció rossz, stb.) a megfelelően módosítani szükséges.
Bármilyen rend is van a népnek természetesen ismerni, kell azt a rendet.
Természetesen lehetséges a különböző rendek ötvözése, párhuzamos működése, az ésszerűség keretein belül.
Az 1. és 7. rend, rendszer viszonylag egyszerű, a jelen rendszerből kiépíthető.
Viszont a 2. rend, az a klasszikus – most már elég, tessék itt vannak a nép követelései – amelynek van kényszerítő ereje.
Fel kell tenni a kérdést: eddig miért nem alakult ki valamilyen rend, rendszer, ha a rendetlenség egyébként jelentős károkat okoz? Azért mert a vezetés ezt kvázi hatalomcsökkentésnek érzi (talán részben igaza is van) és egyszerűen nem épített ki semmilyen rendet.
De mi van, ha a vezetés (általában a vezetés, minden vezetés) egyszerűen nem hajlandó semmilyen rendet kiépíteni?
Ha a közvélemény azt gondolja (de ezt meg kell állapítani) hogy ilyen, vagy olyan törvényhozási rendnek kell lenni, akkor ezt az igényét érvényre kell juttatni.
Az viszont biztos, hogyha konkrét intézkedésről, törvényről, kell véleményezni, szavazni akkor meg kell kérdezni: valóban e törvény az időszerű, nincsenek nála sokkal fontosabb elintézetlen ügyek?
Kirajzolódik egyfajta lehetséges törvényhozási sorrend, rendszer.
A törvényhozás három alapvető szintje rajzolódik ki:
Az alapelvek, főirányok szintje.
A nagy szerkezeti átépítések szintje
A kisebb sürgős javítások szintje.
1. Az alapelvek, főirányok szintje.
Optimális esetben minden időben ismertek a nép a többség által elfogadott alapelvek főirányok. Már azért is mert a nagy szerkezeti átépítéseknek, és kisebb sürgős javításoknak ehhez kell igazodni. Ez egy folyamatos vitát, megbeszélést, ill. szavazást feltételez. Ugyanakkor az elvárható, hogy egy-egy alapelv, főirány azért ne változzon havonta, sőt évente se nagyon. Legfeljebb 3-4-5 évente, de inkább 5-10 évente. Ugyanakkor az is elvárható, hogy ezek az alapelvek főirányok bekerüljenek az alkotmányba. Tehát nem ok nélkül, az remélhető, hogy a folyamatos vita megbeszélés, szavazás eredménye általában a megerősítés, és a folyamatos állandó felülvizsgálat ellenére egy lassú változás jön létre.
Ugyanakkor jó lenne, (optimális állapot) ha vezetés alapelvei és főirányai is világosan őszintén kiderülnének. Sajnos a vezetés nem hajlandó ezt világosan kifejteni, általában csak sejthető, és az őszinteség hiányzik.
Ugyanakkor jó lenne (optimális állapot) ha a vezetés kénytelen lenne a nép alapelveit, főirányait, legalábbis nagyobb részt elfogadni. Ez végképp nem valósul meg, a kezdeti feltételek sincsenek meg: nem ismert a nép a többség alapelvei, főirányai és a vezetésé sem.
A törvényhozási rend itt, tehát: a folyamatos világos őszinte vita és szavazás.
Ez olyan mintha egy épületben csőtörés lenne, vagy elromlana a WC, vagy át kell rendezni a szobát, stb. Tehát, bár ezek kisebb problémák, megoldatlanságuk elronthatja az életminőséget.
A nyilvánvalóan hibás törvények módosításáról van itt szó. Ill. a sürgős intézkedésekről van szó. Ugyanakkor ennek természetesen illeszkedni kell az alapelvekhez, főirányokhoz. És illeszkedni kell a nagy szerkezeti átépítésekhez is, mert pl., ha az egész épület fűtés-rendszere átépítésre kerül, akkor nem érdemes bizonyos javításokba belevágni.
A törvényhozási rend itt a legsürgősebb, viszonylag nagyobb (de nem szerkezeti reformokról van szó) problémák kiválasztása.
És mivel ez nem megy a nép nélkül, a többség nélkül ezért természetesen a népet be kell ebbe vonni. Két módón lehet bevonni: a közvetlen megkérdezéssel (törvénymódosítási javaslatok). És a panaszok, stb. statisztikai mérésével.
A nagy egységeket csak egyben, sok részlet összehangolt szinte együttes változtatásával lehet átépíteni. Természetesen ezen átépítésnek is illeszkedni kell az alapelvekhez, főirányokhoz. Egyszerre, ill. párhuzamosan csak egy-két szerkezeti átépítést lehet csinálni, mert a társadalmi rendszer épülete oly hatalmas, hogy egyszerre nem lehet átépíteni. Ugyanakkor egy nagyobb egység szakaszos, elhúzódó átépítése sem szerencsés. (Pl., ha már belevágunk a fűtésrendszer átépítésébe, akkor a kéménytől kezdve, a vízrendszeren, stb. mindent érdemes összehangoltan átépíteni.)
Ugyanakkor a döntéshozó mechanizmus mégis egy kiemelt nagy egység, ennek átépítése inkább folyamatosságot kíván.
A nagy szerkezeti átépítéseknek is vannak alapelvei főirányai. Pl. a nyugdíjrendszert egy nagyobb egységnek tekintve, meg kell határozni: a rugalmas, avagy a rugalmatlan nyugdíjrendszer legyen az alapelv.
A nagy szerkezeti átépítéseket tehát nem lehet úgy kezelni, mint a sürgős hibák kijavítását.
Alapos tervezésre, előkészítésre van szükség. De ha már elkezdték, akkor végig kell csinálni.
A következő rendezettség elképzelhető:
3b Meghatározása annak, hogy mely nagyobb egység, vagy kettő nagyobb egység átépítése a leginkább aktuális, sürgős.
3c A kiválasztás után a nagy szerkezeti átépítés előkészítő szakasza, pl. a hozzátartozó lapelvek, főirányok (pl. rugalmas nyugdíjrendszer) meghatározása. Eddig jó ha a nép is részt vesz benne.
3d Az előkészítő szakasz után pedig a részletes törvények meghozása.
Az előzőek, nagyjából kirajzolnak egyfajta törvényhozási rendezettséget, egy sorrendet.
Pl. a törvényhozó ülésszakok sorrendje: Első hét. 1 (főirányokkal, alapelvekkel való foglalkozás)
Második hét, 2. a sürgős (hibák) a legrosszabb törvények kijavítása, módosítása.
Harmadik hét, 3b melyik nagyobb egységet kell átépíteni. Negyedik hét, 3c a nagy szerkezeti átépítés előkészítő szakasza, ahol már eldőlt, hogy „sürgősen” át kell építeni. Ötödik hét, 3d a részletes törvények meghozatala, ahol már az előkészítő szakasz is lezajlott, világosak az alapelvek, a főirányok, és van egy koncepció, egy kiterjedt terv. Hatodik hét, újra az alapelvek főirányok. Hetedik hét, újra a sürgős hibák kijavítása. És így tovább. Persze a rend akkor jó, ha rugalmas, de mégis rendnek, koncepciónak és nem káosznak kell lenni.
Nagyjából kirajzolódott hol van helye a közvetlen demokráciának, az ügyféli beleszóláson kívül.
A népnek bele kell szólni az alapelvek főirányok meghatározásába.
A népnek bele kell szólni a sürgős hibák kiválasztásába (a sürgős törvénymódosításokba).
A népnek bele kell szólni az aktuálisan leginkább átépítendő nagy egység kiválasztásába.
A nép, jó ha beleszól, a nagy egység átépítésének előkészítő szakaszába, pl. az oda tartozó alapelvek, főirányok meghatározásába.
Az egyik főrovat címe: a vezetés aktuális törvényeinek (törvénymódosításainak) intézkedéseinek értékelése.
Jó lenne, a meghozás előtt értékelni, de ezt a vezetés szinte lehetetlenné teszi.
Majd mindennap hallunk egy törvénymódosításról (a másik feléről nem is hallunk) tehát a nagyságrend miatt is követhetetlen.
Ma pl. ezt hallottam a rádióban: 21 évről felviszik 24 évre a motor, a teherautó jogosítvány megszerzésnek korhatárárát. Ez mire jó? Ja és aki már befizette, az nem kapja vissza a pénzét. Hát ez meg a borzalom kategóriája, ami sajnos nem ritka. Az EU pedig többek között szabályozza a gyerek-kapucnizsinór hosszát.
Szóval szinte naponta jön elő valami hasonló törvény, ki tudja honnan, kinek a fejéből és miért, és szinte lehetetlen reagálni.
Minden propaganda és látszat ellenére nincs komoly társadalmi egyeztetés és ennek a feltételei is hiányoznak. Azért is jó lenne azonnal reagálni, mert működik az „elfelejtés, megszokás, legyintés, ez a törvény” gondolati elfogadás rendszere. Vagyis egy ökörségen felháborodunk, tiltakozunk kb. kettő hétig, viszont a már egy éves és hatályba levő ökörséget, ha legyintve is, de elfogadjuk. Sőt, mi kisemberek és a jogászok szakmai ártalomból hajlamosak vagyunk a meglevő törvényeket szentírásként kezelni, elfelejtve pl. az előzőkben felsorolt problémákat (nincs koncepció, gyakran alkalmatlan emberek, kevés időben átgondolatlanul hoznak törvényeket, stb.).
Remélhetőleg csak a kisebb ökörségekre legyintünk, a nagyobbakra nem, azokat akkor sem fogadjuk el, ha már 100 éve rombolják az életünket. Mi civilek nem tudunk jó közvélemény-kutatási rendszert összeállítani, mert a vezetés ezt tönkreteszi, pl. az előbb említett törvényáradatával, mely részben ökörségáradat. Viszonylag, amennyire lehetséges jót azonban össze tudunk állítani.
Legyen a közvélemény-kutatás egyik alapelve: a jelentős ökörségekbe nem nyugszunk bele.
A kisebb ökörségeket pedig legalább fel kell sorolni. Ez gyakorlatilag is meghatározhatja a közvélemény-kutatás rendjét.
Több cikluson (egy ciklus 75-90 nap) keresztül véleményezendő „új törvények”. (már meghozás után is)
Egy cikluson véleményezendő „új törvények”.
Kisebb jelentőségű törvénymódosítások felsorolása
Esetleges hozzászólások
Esetleges szakmai hozzászólások.
Részbeni értékelés, pl. hogy egyeztetés nélküli.
Amely törvényekkel (beleértve a vezetés aktuális törvényeit) foglalkozni szükséges:
1. Sok embert érintő (milliós nagyságrend) törvények.
2. Kevés embert érintő, de jelentős igazságtalanságot, hibákat sejtető törvények.
Az aktuális vezetés egyfajta értékelése, a hozott törvények alapján.
Ha végigolvassuk eme irományt, és a többi hasonlót, akkor nagyjából összeáll, hogyan lehetne viszonylag jó közvélemény-kutatási rendszert összerakni.
Törvényhozási rend helyett rendetlenség van.
A törvények objektív értékelése helyett káosz uralkodik.
Közvélemény-kutatási rendszerre mindezért szükség van.
A közvetlen demokrácia alapja a közvélemény-kutatási rendszer.
A közüzemi díjak csökkentése – hogyan vélekedjünk erről.
Az egyes törvények, intézkedések, objektív megítélése, értékelése.
Ítélkezési kódex (ajánlott szabályzat).
(főszempontok)
Egy további szempont: a racionális nem pazarló fogyasztás szempontja.
Három további szempont: a) Magyarország és a külföld elosztási viszonylata.
b) A belföldi igazságos arányos elosztás, azaz a szegényréteg, alsó-középréteg, középréteg, felső-közép réteg, gazdag réteg viszonylata.
c) Általában az igazságosabb hasznos munka szerinti elosztás.
Jelentős szempontok: a) igazságosság (létrejön érdemtelen károsodás, másnak ártás)
b) a demokratizálódás ill. a közvetlen demokrácia erősödésének irányába
hat
c) a közbiztonság, létbiztonság, munkabiztonság szempontja.
d) a közegészség szempontja
e) a természetrombolás, környezetvédelem szempontja
f) a köztudás, a közműveltség, a közerkölcs szempontja
Sajnos 5. szempontnak meg lehet nevezni az adósságtörlesztés (államháztartási hiány) szempontját. (Azonban ez a szempont ne mentheti fel az egyébként rossz törvényt)
Egyéb jogi és egyéb negatív minimális értékelési szempontok.
5. Az alapelvekhez, alapvető irányokhoz való illeszkedés.
„Igen, de”, vagyis a pozitív, vagy negatív hatás csökkentése, esetleg erősítése. (al-szempontok)
- igen, de a hosszabb távú hatás. A jövőbeli káros, vagy előnyős következmények (a főszempontok szerinti és egyéb következmények) mérlegelése. Az összes tényező, hatás feltárása.
(ez elméletileg átfordíthatja a jelen hatását).
(Az alábbiak nem fordíthatják át a jelen pozitív, vagy negatív hatását csak csökkenthetik.)
- igen, de mi van a többi intézkedéssel, a többi intézkedésekkel összevont helyzet értékelése.
- igen, de lehetett volna előbb is, előbb kellett volna.
- igen, de nem alkalmas az időpont, később kellene.
- igen, de ezen jelen hatás, ezért, vagy azért részben kompenzálódik.
- igen, de rossz az eszköz, módszer lehetne jobb eszköz, módszer is.
- igen, de a törvénymódosítás elkapkodott
- igen de a törvénymódosítás egyeztetés nélküli, és, vagy tájékoztatás-hiányos (valószínűleg elkapkodott is).
Mindezek 9 pont, az életszínvonal, a termelés, az igazságos elosztás, más társadalmi problémák, szempontjait, mindegyik szempontot módosíthatják.
Mi is a lényeg. Egyfelől a korunkban tapasztalható káosz a zagyvaság elkerülése.
Szóval, ha valami pozitív, akkor azt ne ítéljük meg az „igen de” tényezők miatt negatívan. Felsorolhatjuk a más valóban negatív tényezőket, de az adott intézkedés pozitív hatását meg kell hagyni. Ha pedig valami negatív, akkor az „igen, de” tényezők miatt nem ítéljük meg pozitívan. Felsorolhatjuk a más valóban pozitív tényezőket, de az adott intézkedés negatív hatását meg kell hagyni.
Ha nagyon rossz a hosszabb távú hatás, illetve nagyon rossz az eszköz, módszer, akkor elvileg zéróra is csökkenhet, vagy negatívba átfordulhat a pozitív hatás. Ráadásul az eszközt, módszert sok oldalról lehet megítélni.
Az értékelés nagyjából: a főszempontokat 6 ponttal lehet értékelni. Az egyéb jogi szempontokat 4 ponttal lehet értékelni. Az al-szempontokat 2 ponttal lehet értékelni.
A hatástanulmányok nem mások, mint a szempontok értékelése, lehetőleg statisztikai és más objektív módszerrel. (Általában hiányoznak a hatástanulmányok ill. azok hiányosak.)
Fogasabb kérdés, hogy mely szempont legyen az erősebb, az életszínvonal, a termelés, az igazságos elosztás, az egyéb társadalmi problémák szempontja, ha az adott intézkedés, ellenkező hatásokat vált ki.
Szerintünk négy egyenlő szempontról van szó, egyik sem alábbvaló, mint a másik.
Nyilván a jelenben életszínvonal-esést okozó, de gyorsan megtérülő „beruházás” megéri. De csak a biztosan ilyen „beruházás” éri meg. Nyilván, hogy hosszabb távon, sem életszínvonal, sem termelési szempontból nem lehet jó, ami igazságtalan, ami nem demokratikus, stb..
Egyszóval alapos mérlegelésre van szükség.
Gázár, áramár csökkentés – ezen intézkedés elemzése, mint a fenti „szabályzat” példázata.
(1. főszempont) A termelésre a gázár-csökkentés, áramár-csökkentés első ránézésre nincs értékelhető hatással, mert állítólag a kis és középvállalkozók költsége nem emelkedik, de nem is csökken. (De pl. a felsőoktatási törvény, ha áttételesen is de hatással van a termelésre is.)
(2. főszempont) Kétségtelenül inflációcsökkentő, reáljövedelem-emelő, életszínvonal-emelő, pozitív tényező. Kérdés, hogy az igen, de tényezők (al-szempontok) alapján mennyivel.
Valószínűleg a 10%-ból jó, ha nettó 5 % marad, mert tudjuk kár-áthárítási trükkből nincs hiány. (5. al-szempont)
(2 al-szempont) Igaz, hogy 2013-ban ezzel együtt, más intézkedések miatt, és egyéb okok miatt valószínűleg nem fog emelkedni, sőt csökkeni fog a reáljövedelem és az életszínvonal. Ez az árcsökkentő intézkedés kb. 0,5% (másképpen 10%-ban) pozitív irányban korrigálja a negatív állapotot. Sok mindent meg lehet említeni, de azt nem szabad elfelejteni, hogy adósságot kell törleszteni, az 5. főszempontot figyelembe kell venni.
(3. főszempont) A kormány saját maga, azon célt emelte ki: a külföldi tulajdonosok extra profitja csökkenjen, magyar lakosság előnyére. Áram és gáz ágazatokban kb. 70%-os a külföldi tulajdon aránya, legalábbis mi úgy tudjuk. Mindent összevetve egy nagyon csekély pozitív hatás lesz a hazai-külföld elosztási viszonylatban. Pozitív, mert Magyarország érdekén túl, úgy tartjuk, hogy összességében a magyar-külföldi elosztás a magyar oldalról ráfizetéses. Tehát ha ez a ráfizetés csökken, akkor az pozitív.
Ugyancsak pozitív hatásnak tartanánk, ha szegények, és gazdagok közötti jövedelmi, vagyoni különbség csökkenne. Itt talán egy alig értékelhető pozitív hatás van, mivel a szegények fogyasztói kosarának nagyobb részét teszik ki a rezsi költségek, mint a gazdagokét.
A 2. alpont szerint, viszont e kormány alatt egyértelmű a különbségek növekedésének tendenciája, a negatív tendencia. Ez az intézkedés ezen nem változtat, alig változtat és egyébként sem alkalmasak erre az állami árak, ennek a főeszköze az adó a progresszív jövedelem ill. a progresszív vagyonadó lenne.
Az 1. al-szempont is felmerül itt. Főleg a régi lemez kerülhet elő: a piac csodálatos önszabályzó mechanizmusába beleszólni vétek, hosszabb távon megbosszulja magát.
Érdekes dolog ez a piac csodálatos önszabályzó mechanizmusa. Elméletileg baromi jól összevág a dolog, minden klassz. Csak gyakorlatilag nem jön össze ez az önszabályozó mechanizmus. Valószínűleg, azért mert torz, manipulált piacról van szó.
A 3. al-szempont is felmerül itt. Miért kábítottak minket évtizedekig: de a piaci árhoz kell igazodni, stb., stb.. Főleg a liberál-szocialista garnitúra kábított bennünket, nem eme intézkedést meghozók. Ezért e csökkentő al-szempont, alig csökkenti az intézkedés pozitívumát. Viszont megint ráébredhetünk: már megint, újra és újra átvágnak bennünket. Mi, a nép nem hihetünk senkinek csak magunknak.
Felmerül még 6 al-szempont. Ez a kormány többek között meglehetősen kapkodó rángató, ami rossz módszer. Itt is felmerül, elég lett volna talán befagyasztani az árakat, és pl. a tranzakciós adót elfelejteni.
A többi főszempont al-szempont nem nagyon érintett ezen intézkedés által.
Eme intézkedés összességében pozitív, ami eme vezetés és általában magyar viszonylatban eléggé kivételes. Talán nem pozitív eredmény jön ki, ha a felsőoktatási, nyugdíj, stb. intézkedésekről kellene ítélkezni.
A lényeg hogy a leirt ítélkezési szabályzat, kódex által nagyjából minden intézkedést, törvényt objektívan meg lehet ítélni.
Az elkerülendő ill. a másodlagos értékelések.
Amennyiben objektívan akarunk értékelni (márpedig csak ennek van értelme) lehetőleg az intézkedést, törvényt kell értékelni, a mögöttük levő embereket, pártokat lehetőleg el kell felejteni.
Az alábbihoz hasonló elfogult értékeléseket pedig pláne el kell felejteni.
Nekem személy szerint szimpatikus, amazt meg utálom. Vagy, ö szocialista (vagy konzervatív, stb.) én szocialista vagyok, az apám is szocialista volt, tehát egyetértek vele. Amazt meg utálom, mert jobboldali, akármit mond nem értek egyet vele.
Általában az indoklás nélküli értékeléseket - az egy hatalommániás ember, stb.- jó lenne elfelejteni.
Valószínűleg elfogult értékelésről van szó, ha valakiről, valakikről, csak negatív véleményünk van.
Vannak azonban másodlagos szempontú értékelések, ezek azért nem teljesen eldobandóak, de erősen csökkentett értékűek.
Egy ügyet, intézkedést, törvényt nem lehet objektívan értékelni, aszerint, hogy mások értékelése, mennyiben hibás. Egyrészt, száz véleményt nem lehet végig elemezni. Másrészt addig eljuthatunk, hogy más véleménye miért hibás, ebből némi következtetést esetleg levonhatunk a törvényre vonatkozóan, de ez nem egy teljes, magára törvényre vonatkozó elemzés. Vagyis az adott ügyet, intézkedést, törvényt mások véleményétől függetlenül, célzottan is értékelni szükséges.
A másik, hogy a jogalkotó mit csinált a múltban. Valójában ez nem objektív szempont (ha száz dolgot elrontott, ezt is biztosan elrontja), legfeljebb erősödhet gyanakvásunk, ami alaposabb elemzésre késztethet minket. Magát az embert, a társaságot értékelhetjük minden múltbeli cselekvése alapján, csakhogy nem embereket kell értékelni, hanem pl. törvényeket.
A harmadik, pedig a közvetlen és a közvetett érdek vizsgálatából eredő értékelés.
Ez az értékelés abból indul ki, hogy amennyiben a jogalkotó és a törvény között valamilyen közvetett (pl. hatalmi érdek), vagy közvetlen érdek fedezhető fel akkor a törvény rossz, mivel nem a népérdek volt a kiindulópont, hanem az önös érdek. Pl. F politikai erő azért ragaszkodik az egykulcsos adóhoz, mert számukra ez személy szerint is előnyős, több pénzük marad, mint pl. a progresszív adó esetén. Önmagában ez a tény nem bizonyítja, hogy az egykulcsos adó rossz, igazságtalan, népérdekkel ellentétes, de kétségtelenül gyanakvásra okot adó körülmény. Vagy másképpen megvan a károkozás indítéka, akkor ez is egyfajta gyenge bizonyíték.
Nevezzük ezeket: nem bizonyító erejű, csak másodlagos ráerősítő tényezőknek, úgy, mint:
Az objektív értékelőnek (adott esetben moderátornak) nem árt ezeket felsorolni, de ki kell emelni ezek nem bizonyító erejű tényezők. Ugyanakkor az objektív moderátornak (az objektív értékelőnek) el kell marasztalni azon vitázót, aki ezeket a másodlagos tényezőket bizonyító erejű tényezőknek állítja be. És persze a személyeskedő elfogult vitázót is el kell marasztalni.
De mostanában már mindent a közvetlen demokrácia szemüvegén nézünk. Hogyan működhetne – ez már a fő kérdés.
Mi az amit mi a nép megmondhatunk ebben a kaotikus, zavaros, a lényegtől eltérő törvényhozási rendetlenségben?
Először is megmondhatjuk, hogy szerintünk ez, meg az, aktuálisan fontos, tehát nem amaz meg emez. Pl., ha a mi fontossági sorrendünkben csak ötvenedik helyen van a nyugdíjrendszer átalakítása, akkor nehezményezhetjük, hogy miért azzal, és miért nem az általunk fontosnak tartott problémával foglalkozik a vezetés. De jó mondjuk, elfogadjuk, azaz meghagyjuk a vezetés azon szabadságát, hogy ő határozza meg, még ha zavarosan, logikátlanul is, az átalakítási sorrendet. De akkor legalább engedtessék meg nekünk, hogy az alapelveket meghatározzuk. Pl. a nyugdíjrendszert a rugalmas nyugdíjrendszer irányába, kell átalakítani – ez a nép által meghatározott alapelv. Akkor nem engedheti meg a vezetés, hogy pont az ellenkező irányba menjen. Ha a vezetés le sem sza……ja a népet, akkor tiltakozhatunk, követelhetünk. És végül, ha a vezetés mégis saját fontossági sorrendje (ez inkább hasraütés) alapján és saját alapelvei (sokszor nem létező elvei) mentén törvénykezik, akkor legalább a fenti ítélkezési kódex alapján kimondhatjuk, egyetértünk egy törvénnyel, intézkedéssel, vagy sem.
Jó lenne, ha minden szavazó, véleményező, valamilyen ehhez hasonló objektív rendszer alapján ítélkezne. Mert a vélemények természetesen eltérők és szubjektívek, és ez így van jól, de azért az nem árt, ha valamennyire objektívak is.
Ugyanakkor kérdés, hogy a közvetlen demokráciában lehet e, egy problémafelvezető, egy koordinátor, moderátor, aki objektívan felvezeti a problémát, pl. a fenti kódex alapján. Talán lehet, talán ez koordinátor, moderátor nem szünteti meg a véleményezők önálló véleményét.
A vezetés aktuális intézkedései rovatba tehát az éppen hozandó, vagy éppen meghozott intézkedéseket, törvényeket értékelik a véleményezők.
Viszont fontos szabály: több ok miatt, sokkal előnyösebb, egy törvényt a beiktatása hatályba lépése előtt módosítani, mint utána.
Az első kérdések egyike: az ügynél lett volna fontosabb (és mennyi), avagy sem. Szóval, hogy mással kellene foglalkozni vagy sem.
A második, harmadik, stb. kérdések pedig az alapelvekre vonatkoznának, ha ezek még nem lettek tisztázva. Viszont a jó közvélemény-kutatási rendszerben az alapelvek folyamatosan tisztázottak.
Az alábbiak miatt ezen fontos szabály is kijelenthető: az objektív moderátornak, a vita azaz a közvélemény-kutatás során fel kell sorolnia a nép által elfogadott alapelveket, mint kiindulópontokat.
Bár a kijelentéseket, közléseket is illő lenne értékelni, de a törvények és esetleg a programok értékelése miatt erre nincs idő hely.
A közvetlen demokráciában mi legyen az alapelvekkel.
De hogy ne lógjon a levegőben ez alapelv fogalma, három alapelv példaként:
A közvetlen demokrácia jegyében azonban legalább két alternatívát (választ) kell felállítani.
Tehát a másik alternatíva.
1b A jelenlegi jövedelemi vagyoni különbségek nagyjából rendben vannak, nincs szükség általános társadalmi méretű változásra.
2b A jelenlegi kapitalista rendszer (a nyugati demokrácia, a fejlett országokban, USA, nyugat-Európa, stb. levő gazdasági, politikai, társadalmi rendszer) nagyjából rendben van, nincs szükség alapvető és kiterjedt változásra.
3. Amely társadalmi, állami területen, vagy egy törvény körül sok a probléma, a panasz, az elintézetlen ügy, ott, és, vagy törvénymódosításra van szükség, és, vagy, a vezetésszankcióra, vezetéscserére van szükség.
3b Nem értek egyet az előzővel.
A kiindulás, hogy van vagy 15-30-50-80 kiemelt álláspont, kiindulópont, főirány-meghatározó, ezen három is közéjük tartozik, mely alapelvnek tekinthető.
A közvetlen demokrácia nem korlátozza a vélemény és világnézeti szabadságot, sőt inkább felszabadítja.
Pontosabban, a közvetlen demokráciában egy fokkal szabadabb a véleménynyilvánítás és főleg az érvényesülés, mint vezetés irányította törvényhozásban. Ugyanakkor abszolút szabadság (az történhet, amit akarok) nem lehetséges.
Mindenki elmondhatja, közölheti a véleményét az alapelveit, a világnézetét ez rendben van. A szabadság a jelenlegi rendszerben, a vezetés (egy szűk réteg, melyet nevezhetünk képviselőnek is) irányított rendszerben itt véget ér, mert a vezetés (a törvényhozás) nem köteles a véleményeket figyelembe venni. A közvetlen demokráciában köteles valamennyire figyelembe venni, tehát egy fokkal nagyobb lesz a véleményérvényesítési szabadság. Valamennyire, ami nem jelenti azt, hogy mindenki véleménye (többek között alapelve) megvalósul. Azt jelenti, hogy egy fokkal erősebben érvényesül (valamennyire beépül a törvényhozásba) a véleménye. Azoknak is minimálisan beépül, akik nem értenek egyet a többséggel, akik nem értenek egyet a meghozott törvénnyel.
A lényeg, hogy két lehetséges verzió közül melyikben érvényesül erősebb általában az emberek véleménye. Egyértelmű, a közvetlen demokráciában erősebben érvényesül, mint a vezetés irányította rendszerben.
Ugyanis az alapkérdés: meg lehet határozni e egy közös alapelv gyűjteményt, kvázi egy közös világnézetet (a többség véleményén keresztül), úgy mint egy a betartását illetően mindenkire kötelező alaptörvényt? Vagy mint egy szinte kötelező kiindulópont gyűjteményt? Mert a törvénykezésre az a jellemző, hogy mindenkinek a törvénybe meghatározott módón kell cselekednie, amúgy pedig azt gondol (és mond) amit akar.
Az egyik ellenérv: nem, mert sérül a világnézeti szabadság.
Az előzőkben éppen azt fejtegettük, hogy nincs abszolút szabadság, a jelenlegi irányított rendszerben ahol a szűk vezetés határozza meg az alapelveket is, még jobban sérül a világnézeti szabadság. Ugyanakkor azon szempontból változatlan a helyzet, hogy mindenki, személy szerint, azt gondol (és részben mond) amit akar. Ezen ellenérv tehát hamis.
Gyakorlatilag két dologról lehet szó: az egyik az alkotmány, mint részben az alapelvek gyűjteménye. Bár éppen e kezdeti példákból kiindulva láthatjuk, hogy a jelenlegi alkotmány erősen hiányos alapelv-gyűjtemény. Hiszen ezen kettő alapelv, vagy ezekhez hasonló alapelv sem szerepel az alkotmányban. A kérdés mégis az, hogy az alkotmány csak akkor „érvényes igazából”, ha népszavazással van szentesítve? Vagy népszavazás nélkül is „érvényes igazából” az alkotmány?
A másik gyakorlati oldal, pedig az, hogy egy-egy alapelv népszavazással szentesíthető, mint olyan alapelv, amit kötelező figyelembe venni. Mert a törvények népszavazással szentesíthetők, de azok a cselekvésre irányulnak. Viszont az alapelvek, pl. az alkotmány a törvényeknek is kiindulópontjai. De mégis részben gondolatok is.
Sok országban a népszavazás intézménye elsősorban arról szól, hogy az alkotmányt szentesítse. Ez a népszavazás elsődleges szerepe ezekben az országokban.
Más országokban és hazánkban is, pedig éppen tiltva van az alkotmányról szóló népszavazás. Csak konkrét törvényekről, ill. azok egy meghatározott részéről, vagy azokhoz kapcsolódó kérdésekről lehet népszavazást tartani.
Ez a második felfogás a nagyobb esztelenség.
A mi álláspontunk szerint minden lényeges kérdésről, beleértve az alkotmányt is, lehet, sőt lehetőleg szükséges népszavazást tartani.
Az nem lehet vitás, hogy az alapelvekről érdemes népszavazást, (gyakorlatilag inkább közvélemény-kutatásról van szó), tartani
- Egyrészt a társadalom, egyszerűbben az emberek, önismerete, és társadalomismerete is, fontos dolgokkal gyarapodik.
- Másrészt kiderülnek az arányok. És kiderül, a többség hogyan vélekedik, kvázi mi a többség igénye.
E kettő miatt már érdemes.
Ugyanakkor kérdés, hogy a nyerő alapelvek bekerülhetnek az alkotmányba, mint a törvénykezés kiindulópontjai. Szerintünk igen. Ezen felül, szerintünk az alkotmányt csak népszavazás szentesítheti.
És kérdés hogy a nyerő alapelveket minden komolyabb társadalmi vitában elő kell hozni, mint kiindulópontokat. Szerintünk, igen, legyen etikailag kötelező: a népszavazás által nyert alapelvek megemlítése figyelembevétele, minden komolyabb társadalmi, politikai, társadalmi vita kiindulópontjaként kell figyelembe venni.
Az alapelvek gyűjteményébe ezek is beletartoznak.
- Az alkotmányt (alaptörvényeket) csak népszavazás szentesítheti.
3b Az alkotmányt (alaptörvényeket) nem kell népszavazással jóváhagyatni.
- A népszavazás által elfogadott alapelvek, etikailag kötelezően jelenjenek meg, mint kiindulópontok, minden komolyabb társadalmi, politikai, nemzetgazdasági vita során.
A nép által elfogadott alapelvek, lehetőleg kerüljenek be az alkotmányba, az alaptörvényekbe.
4b Nincs szükség, hogy bármely vita során, bármilyen kiindulópont megjelenjen.
Nem kell bekerülni az alkotmányba a nép által elfogadott alapelveknek.
Ugyanakkor az is megállapítható, hogy alapelveket, főirányokat, világnézeteket firtató közvélemény-kutatásra állandóan szükség van.
A törvényhozási rend.
A jelenlegi rend, mármint a sorrend, a törvényhozási tervezettség rendje, nem más, mint a rendetlenség, vagyis nem lehet megállapítani rendet, tervet, koncepciót.
Jelenleg az a helyzet hogy teljesen idióta törvények vannak hatályba, pl. az albérlő, kifoszthatja a főbérlőjét. Vagy csak az tud perelni, akinek 28 000 Ft-nál alacsonyabb a jövedelme, kvázi aki éhhalál küszöbén van, az perelhet. Vagy lehetségesen vannak olyan rendeletek törvények, tervek melyek soha nem valósulnak meg, és általuk tízezrek károsodnak. És akkor mindenféle törvény születik, adótörvény félévente, alkotmány, nyugdíj, stb.. De ha úgy gondolkodunk, hogy először nagy területeket kell reformálni, akkor is furcsa dolgokkal találkozunk. Mert az állam racionalizálása területén alig történik valami.
Azt nem kell taglalni, hogy ez a rendetlenség, a lényeges intézkedések elfelejtése, baromi káros az országnak.
Ugyanakkor a jelenlegi rendszerben a nyilvánvaló dolgokat is felettébb nehéz, bizonyítani, mert zavarosságon kívül, látszataknákkal van teleszórva minden.
Nehéz bizonyítani pl. azt is, hogy törvényhozási rendetlenség van és azt is, hogy a népnek szinte nincs beleszólása a törvényhozásba. Vannak ugyanis olyan látszattörvények (látszataknák) melyekre mindig hivatkozhat, aki cáfolni akarja a kritikát.
Kettő adatból azonban kiindulhatunk: az országgyűlés évente átlagosan 130 törvényt hoz. (de van olyan év amikor ez pl. 210) És a törvények 90%-át (valójában inkább 95%-át) a kormányzat, ill. a kormányzó párt, pártok hozzák.
Ha megnézzük a jelenlegi törvényhozás menetét, abból is az derül ki, hogy kb. 200-300 kormánypárti frakciótag és kb. ugyanannyi kormánytag hozza (elvileg hozza) az ország összes törvényét, de sajnos ez egy társaság, egy szűk meghatározó vezetéssel. Tehát kb. 500 ember (kiváló ember, de ez sem teljesül) munkamegosztásban elég is lenne az évi 130 törvény meghozatalára. De nincs munkamegosztás, mert gyakorlatilag a 10-20-30 emberből álló „elit csoport” hozza a törvényeket. Egy törvény minősítéséhez minimum 30 kiváló szakértő ember szükséges, és akkor kb. ezen emberek évi 12-13 törvényt hozhatnának amennyiben zsenik lennének. Mert azért egy átlagos törvényt (van bennük kicsi, nagy, de ezért kell átlagot számolni) nemcsak átolvasni, de alaposan átgondolni is szükséges. Ja egyébként pedig roppant elfoglalt emberekről van szó, polgármesterség és ki tudja milyen funkciók halmazával. Szóval 13 helyett 130 törvényt hoznak (kb. háromnaponta egyet) nyilvánvalóan bármekkora zsenik is ők, még átolvasni sem tudják ezeket a törvényeket, nemhogy alaposan átgondolni.
Azt hozzá kell tenni, hogy a választók átverése, ha pl. 200-300-500 képviselő helyett 10-20-30 hozza a törvényeket. És az is átverés, ha megválasztottak helyett bizonyos szakértők, titkárok, egyéb emberkék hozzák a törvényeket.
Ha még az ellenzéknek és a köztársasági elnöknek sincs gyakorlatilag törvényhozási lehetősége, (pedig nekik elméletileg lehetne), akkor mekkora gyakorlati lehetősége van az egyszeri embernek, a népnek, a többségnek? Semekkora.
Azt is hozzá kell tenni hogy az elkapkodott, koncepció nélküli rossz törvényeket állandóan módosítani szükséges, tehát ez nagyszámú új törvény (130 országos és akkor a többiről nem is beszéltünk) jelentős része felesleges, és ami felesleges, az káros. Sokkal kevesebb törvény kellene, ha átgondoltabb tervesettebb lenne a törvényhozás.
És akkor a négyévente forduló „a múltat végkép elörüljük, mindent átrendezünk” mizériáról nem is beszéltünk.
Elméletileg, még ha az ellenzéket és más lehetséges törvényhozókat nem számítjuk, lehetne még párszáz vagy párezer ember, ezek a kormánypárti képviselők, vezetők, aki érdemben törvényt hozhatna, akár a javaslat, akár az elfogadás szintjén. Gyakorlatilag azonban ők sem szólnak bele. Ennek oka egyrészt, hogy a szűk „zsarnoki” kör önmagát zseninek tartva nem alakít ki valóságos munkamegosztást. Látszat – munkamegosztás van. A másik ok: „a pattogásba, a kezdeményezésbe könnyen bele lehet bukni, jobb békés szolgának maradni” elv érvényesül. Felfelé nyalni, oldalra könyökölni, lefelé taposni – ez a karrierizmus alapszabálya. Vagyis ez a párszáz, párezer ember nem is nagyon kekeckedik azért, hogy ő érdemi törvényhozó legyen. Valószínűleg a kekeckedők, az eltávolítás mezejére lépnek. Szóval ők egyszerűsítve: szavazógépek.
Érdemes lenne elgondolkodni ezen emberek lelkiismeretén, ha lenne nekik. A népnek ártó szolgavezetők, és a népnek ártó zsarnoki vezetők lelkiismerete nagyon is hasonló és egyszerű. Az öncsalás, önhazugság legmagasabb szintjén állnak: meg sem fordul a fejükben, hogy ők ártanak, saját magukat jótevőnek képzelik. Saját maguknak sok-sok érvvel megmagyarázzák (de valójában hazudnak maguknak), hogy ők végső soron jótevők. És az ilyen emberről a külső érvek, lehetnek azok maguk a bizonyítható tények is, egyszerűen lepattognak. A zsarnoki, fél-zsarnoki vezető pedig nem direkt módón tartja magát zseninek, hanem e meggyőződés által: én végső soron jótevő vagyok.
Tehát jelenleg van 10-20-30 ember, aki ötletelhet, kigondolhat törvényt, törvényt hozhat. És bár nyilván ezen embereket is vezeti valamilyen logika, a problémákat ők is felmérik csak nem eléggé magas szinten és nem eléggé széles körben. Valószínűleg személyes vagy ismerősi, rokoni, stb. érintettség alapján jönnek az ötletek.
A népnek ártó rossz törvényhozáshoz elegendő kettő dolog: a törvényhozó nem feltétlen látja a legsúlyosabb problémákat. (A legsúlyosabb legsürgősebb problémák kiválasztása a helyes sorrendet határozza meg.)
A törvényhozó bármely okból (pl. időhiány miatt képtelen) nem gondolja át megfelelően (pl. 150 órában, sok-sok információt, véleményt összegezve) a meghozott törvényt.
Márpedig ez a kettő jellemzi a jelenlegi törvényhozást.
Nincs munkamegosztás, ezért nincs elegendő idő a törvényhozásra: ezt leginkább nagy szerkezeti átépítések reformok sínylik meg. Ugyanis ezek a bonyolultságuknál fogva, még több időt, átgondoltságot igényelnének. Ráadásul a döntéshozó mechanizmus és törvényhozási rend alapvető átépítésétől, főleg a demokrácia irányába eleve irtózik a vezetés, abban hatalomvesztési rizikót lát.
Gyakorlatilag is kibukik a törvényhozás zavarossága. Pl. a több tíz, vagy százon felüli módosító indítvány, önmagában is jelzi zavarosságot. És az is hogy ennek megtárgyalására van egy-két nap. Pl., gyakran előfordul: ja ez a törvény nem volt jó, akkor majd megváltoztatjuk. Egy mindenható „zseni” vezető, aki beletartozik a kiváltságos 30-ba, így nyilatkozott, egy törvény kapcsán: ja én nem is gondoltam ezen következményre. Nem ilyen szándékkal terjesztettem elő a törvényt, amit elfogadtunk. Esetleg meg lehet változtatni. Ugyanezen vezető (ő legalább őszinte) ezt is mondta egy másik esetben: a feleségem győzött meg, a törvény szükségességéről. Ezek a mondatok sok mindent elárulnak.
Jelenleg tehát nincs törvényhozási rend, a jelenlegi rend, felülről nézve: rendetlenség.
A törvényhozási rend alapvető aspektusai:
1. Kik tesznek javaslatot a törvénymódosításra (megszüntetés, módosítás, új törvény, stb.). És kik fogadják el a végleges verziót.
Mivel a törvényhozó személyek kijelölik az érdekirányt, a szellemiséget, és széleskörűséget (a demokráciát)
A jelenlegi deklarált és egyébként is bizonyíthatóan helyes törvénykezési alapelv, főirány: minden hatalom a népé. Illetve: a törvénykezés célja a népérdek. Semelyik rendezési terv, törvény sem mehet e főiránnyal szemben.
De vannak más, egy szinttel lejjebb levő, de azért alapelvek, főirányok.
(pl. a nyugdíjrendszer főiránya: a rugalmas rendszer, vagy a rugalmatlan rendszer.)
Az aktuálisan legégetőbb legfontosabb problémák
Az alábbi kettő párhuzamosan futhat:
A rendszer nagyobb területeinek reformja
A rossz, hibás konkrét törvények paragrafusok.
Nem párhuzamos rendszer, X törvényt elindítom, addig más törvény nem fut, és befejezem.
Majd jön Y torvény.
Ezzel szemben a párhuzamos rendszerű (futószalag-rendszerű) törvényhozás arról szól, hogy X törvény első szakasza (a javaslat és a kijelölés szakasza) után, a második szakaszba lépés elején (megvitatás) lehet indítani Y törvényt, nem kell megvárni, hogy Y törvényt elfogadják. Ez ésszerűbb az idővel jobban gazdálkodó rendszer. Fontos, hogy ne legyen elkapkodva a törvényhozás.
Néhány rend, rendszer:
1. Választási program, választási győzelem alapján.
A választási program lényegében abból állna, hogy az indulók programja meghatározná, a hatalomra jutás után elsősorban mely rendszer területeket szeretnék átalakítani, milyen alapelvek, főirányok alapján, illetve konkrétan milyen törvénymódosításokra kerül sor, és milyen sorrendben.
Természetesen ez akkor működik, ha a megválasztott programkészítő betartja a programját.
1b. legalább arra lenne képes a vezetés, hogy következő évre kimondaná a törvényhozási sorrendet, és az alapvető koncepciókat, hogy valamennyire fel tudjanak készülni az emberek.
2. Bárki javasolhat, de a nép, a többség választja ki, és fogadja el.
3. Bárki javasolhat, de a nép, a többség választja ki, és fogadja el.
De a politikai jogalkotó vezetés kedvezményezett állapotban van a javaslat, a javaslat kiválasztás vonatkozásában. És az elfogadás vonatkozásában. Ki lehet még kedvezményezett?
Ugyanez megfordítva, más arányokkal: elsősorban a jogalkotó vezetés javasolhat, választhat ki, és fogadhat el, de pl. az ellenzéknek, a szakembereknek, a független tudományos testületeknek, és a népnek is van jelentős érdemi beleszólása. pl mindháromba.
4.Mióta halogatják - szerinti sorrend is, szempont. A régóta halogatott törvények előre kerülnek.
6. Mindennek változni, fejlődni kell, de vannak alig változtatható alapelvek, főirányok alapon.
Minden rendszerterület bizonyos időszakban bizonyos mértékű (minimális) módosításra szorul. Bármely rendszerterület bizonyos időszak alatt legfeljebb csak bizonyos mértékű (maximális) módosítást szenvedhet el.
Az alapelveket, a főirányokat meg kell határozni, (pl. a demokratizálódás, a közvetlen demokrácia főirány) ezek változása minimális lehet. Ha egy rendszerterület pl. öt év alatt nem változott, akkor azon nagyobb valószínűséggel kell változtatni, mint azt amelyik pl. egy évvel ezelőtt változott. És arról is szól, hogy nem szabad rángatni a társadalmat, a gazdaságot, az egyenletes, fejlődés a legjobb.
Ha egy nagyobb területen, vagy egy konkrétabb törvény körül sok a probléma, a panasz, akkor ott valamilyen törvényi probléma is van, akkor azt módosítani szükséges - ez az alapelv.
A statisztikai mérésnek (rendőri, bírói, egyéb panaszügyek, stb.) tehát a fel kell mérni, hogy viszonylagosan hol, mely területeken, mely törvényekkel kapcsolatban van a legtöbb probléma, panasz, stb.. Az elemzés után pedig meglelő törvényt (lehet hogy az eljárás rossz, a szankció rossz, stb.) a megfelelően módosítani szükséges.
Bármilyen rend is van a népnek természetesen ismerni, kell azt a rendet.
Természetesen lehetséges a különböző rendek ötvözése, párhuzamos működése, az ésszerűség keretein belül.
Az 1. és 7. rend, rendszer viszonylag egyszerű, a jelen rendszerből kiépíthető.
Viszont a 2. rend, az a klasszikus – most már elég, tessék itt vannak a nép követelései – amelynek van kényszerítő ereje.
Fel kell tenni a kérdést: eddig miért nem alakult ki valamilyen rend, rendszer, ha a rendetlenség egyébként jelentős károkat okoz? Azért mert a vezetés ezt kvázi hatalomcsökkentésnek érzi (talán részben igaza is van) és egyszerűen nem épített ki semmilyen rendet.
De mi van, ha a vezetés (általában a vezetés, minden vezetés) egyszerűen nem hajlandó semmilyen rendet kiépíteni?
Ha a közvélemény azt gondolja (de ezt meg kell állapítani) hogy ilyen, vagy olyan törvényhozási rendnek kell lenni, akkor ezt az igényét érvényre kell juttatni.
Az viszont biztos, hogyha konkrét intézkedésről, törvényről, kell véleményezni, szavazni akkor meg kell kérdezni: valóban e törvény az időszerű, nincsenek nála sokkal fontosabb elintézetlen ügyek?
Kirajzolódik egyfajta lehetséges törvényhozási sorrend, rendszer.
A törvényhozás három alapvető szintje rajzolódik ki:
Az alapelvek, főirányok szintje.
A nagy szerkezeti átépítések szintje
A kisebb sürgős javítások szintje.
1. Az alapelvek, főirányok szintje.
Optimális esetben minden időben ismertek a nép a többség által elfogadott alapelvek főirányok. Már azért is mert a nagy szerkezeti átépítéseknek, és kisebb sürgős javításoknak ehhez kell igazodni. Ez egy folyamatos vitát, megbeszélést, ill. szavazást feltételez. Ugyanakkor az elvárható, hogy egy-egy alapelv, főirány azért ne változzon havonta, sőt évente se nagyon. Legfeljebb 3-4-5 évente, de inkább 5-10 évente. Ugyanakkor az is elvárható, hogy ezek az alapelvek főirányok bekerüljenek az alkotmányba. Tehát nem ok nélkül, az remélhető, hogy a folyamatos vita megbeszélés, szavazás eredménye általában a megerősítés, és a folyamatos állandó felülvizsgálat ellenére egy lassú változás jön létre.
Ugyanakkor jó lenne, (optimális állapot) ha vezetés alapelvei és főirányai is világosan őszintén kiderülnének. Sajnos a vezetés nem hajlandó ezt világosan kifejteni, általában csak sejthető, és az őszinteség hiányzik.
Ugyanakkor jó lenne (optimális állapot) ha a vezetés kénytelen lenne a nép alapelveit, főirányait, legalábbis nagyobb részt elfogadni. Ez végképp nem valósul meg, a kezdeti feltételek sincsenek meg: nem ismert a nép a többség alapelvei, főirányai és a vezetésé sem.
A törvényhozási rend itt, tehát: a folyamatos világos őszinte vita és szavazás.
Ez olyan mintha egy épületben csőtörés lenne, vagy elromlana a WC, vagy át kell rendezni a szobát, stb. Tehát, bár ezek kisebb problémák, megoldatlanságuk elronthatja az életminőséget.
A nyilvánvalóan hibás törvények módosításáról van itt szó. Ill. a sürgős intézkedésekről van szó. Ugyanakkor ennek természetesen illeszkedni kell az alapelvekhez, főirányokhoz. És illeszkedni kell a nagy szerkezeti átépítésekhez is, mert pl., ha az egész épület fűtés-rendszere átépítésre kerül, akkor nem érdemes bizonyos javításokba belevágni.
A törvényhozási rend itt a legsürgősebb, viszonylag nagyobb (de nem szerkezeti reformokról van szó) problémák kiválasztása.
És mivel ez nem megy a nép nélkül, a többség nélkül ezért természetesen a népet be kell ebbe vonni. Két módón lehet bevonni: a közvetlen megkérdezéssel (törvénymódosítási javaslatok). És a panaszok, stb. statisztikai mérésével.
A nagy egységeket csak egyben, sok részlet összehangolt szinte együttes változtatásával lehet átépíteni. Természetesen ezen átépítésnek is illeszkedni kell az alapelvekhez, főirányokhoz. Egyszerre, ill. párhuzamosan csak egy-két szerkezeti átépítést lehet csinálni, mert a társadalmi rendszer épülete oly hatalmas, hogy egyszerre nem lehet átépíteni. Ugyanakkor egy nagyobb egység szakaszos, elhúzódó átépítése sem szerencsés. (Pl., ha már belevágunk a fűtésrendszer átépítésébe, akkor a kéménytől kezdve, a vízrendszeren, stb. mindent érdemes összehangoltan átépíteni.)
Ugyanakkor a döntéshozó mechanizmus mégis egy kiemelt nagy egység, ennek átépítése inkább folyamatosságot kíván.
A nagy szerkezeti átépítéseknek is vannak alapelvei főirányai. Pl. a nyugdíjrendszert egy nagyobb egységnek tekintve, meg kell határozni: a rugalmas, avagy a rugalmatlan nyugdíjrendszer legyen az alapelv.
A nagy szerkezeti átépítéseket tehát nem lehet úgy kezelni, mint a sürgős hibák kijavítását.
Alapos tervezésre, előkészítésre van szükség. De ha már elkezdték, akkor végig kell csinálni.
A következő rendezettség elképzelhető:
3b Meghatározása annak, hogy mely nagyobb egység, vagy kettő nagyobb egység átépítése a leginkább aktuális, sürgős.
3c A kiválasztás után a nagy szerkezeti átépítés előkészítő szakasza, pl. a hozzátartozó lapelvek, főirányok (pl. rugalmas nyugdíjrendszer) meghatározása. Eddig jó ha a nép is részt vesz benne.
3d Az előkészítő szakasz után pedig a részletes törvények meghozása.
Az előzőek, nagyjából kirajzolnak egyfajta törvényhozási rendezettséget, egy sorrendet.
Pl. a törvényhozó ülésszakok sorrendje: Első hét. 1 (főirányokkal, alapelvekkel való foglalkozás)
Második hét, 2. a sürgős (hibák) a legrosszabb törvények kijavítása, módosítása.
Harmadik hét, 3b melyik nagyobb egységet kell átépíteni. Negyedik hét, 3c a nagy szerkezeti átépítés előkészítő szakasza, ahol már eldőlt, hogy „sürgősen” át kell építeni. Ötödik hét, 3d a részletes törvények meghozatala, ahol már az előkészítő szakasz is lezajlott, világosak az alapelvek, a főirányok, és van egy koncepció, egy kiterjedt terv. Hatodik hét, újra az alapelvek főirányok. Hetedik hét, újra a sürgős hibák kijavítása. És így tovább. Persze a rend akkor jó, ha rugalmas, de mégis rendnek, koncepciónak és nem káosznak kell lenni.
Nagyjából kirajzolódott hol van helye a közvetlen demokráciának, az ügyféli beleszóláson kívül.
A népnek bele kell szólni az alapelvek főirányok meghatározásába.
A népnek bele kell szólni a sürgős hibák kiválasztásába (a sürgős törvénymódosításokba).
A népnek bele kell szólni az aktuálisan leginkább átépítendő nagy egység kiválasztásába.
A nép, jó ha beleszól, a nagy egység átépítésének előkészítő szakaszába, pl. az oda tartozó alapelvek, főirányok meghatározásába.
Az egyik főrovat címe: a vezetés aktuális törvényeinek (törvénymódosításainak) intézkedéseinek értékelése.
Jó lenne, a meghozás előtt értékelni, de ezt a vezetés szinte lehetetlenné teszi.
Majd mindennap hallunk egy törvénymódosításról (a másik feléről nem is hallunk) tehát a nagyságrend miatt is követhetetlen.
Ma pl. ezt hallottam a rádióban: 21 évről felviszik 24 évre a motor, a teherautó jogosítvány megszerzésnek korhatárárát. Ez mire jó? Ja és aki már befizette, az nem kapja vissza a pénzét. Hát ez meg a borzalom kategóriája, ami sajnos nem ritka. Az EU pedig többek között szabályozza a gyerek-kapucnizsinór hosszát.
Szóval szinte naponta jön elő valami hasonló törvény, ki tudja honnan, kinek a fejéből és miért, és szinte lehetetlen reagálni.
Minden propaganda és látszat ellenére nincs komoly társadalmi egyeztetés és ennek a feltételei is hiányoznak. Azért is jó lenne azonnal reagálni, mert működik az „elfelejtés, megszokás, legyintés, ez a törvény” gondolati elfogadás rendszere. Vagyis egy ökörségen felháborodunk, tiltakozunk kb. kettő hétig, viszont a már egy éves és hatályba levő ökörséget, ha legyintve is, de elfogadjuk. Sőt, mi kisemberek és a jogászok szakmai ártalomból hajlamosak vagyunk a meglevő törvényeket szentírásként kezelni, elfelejtve pl. az előzőkben felsorolt problémákat (nincs koncepció, gyakran alkalmatlan emberek, kevés időben átgondolatlanul hoznak törvényeket, stb.).
Remélhetőleg csak a kisebb ökörségekre legyintünk, a nagyobbakra nem, azokat akkor sem fogadjuk el, ha már 100 éve rombolják az életünket. Mi civilek nem tudunk jó közvélemény-kutatási rendszert összeállítani, mert a vezetés ezt tönkreteszi, pl. az előbb említett törvényáradatával, mely részben ökörségáradat. Viszonylag, amennyire lehetséges jót azonban össze tudunk állítani.
Legyen a közvélemény-kutatás egyik alapelve: a jelentős ökörségekbe nem nyugszunk bele.
A kisebb ökörségeket pedig legalább fel kell sorolni. Ez gyakorlatilag is meghatározhatja a közvélemény-kutatás rendjét.
Több cikluson (egy ciklus 75-90 nap) keresztül véleményezendő „új törvények”. (már meghozás után is)
Egy cikluson véleményezendő „új törvények”.
Kisebb jelentőségű törvénymódosítások felsorolása
Esetleges hozzászólások
Esetleges szakmai hozzászólások.
Részbeni értékelés, pl. hogy egyeztetés nélküli.
Amely törvényekkel (beleértve a vezetés aktuális törvényeit) foglalkozni szükséges:
1. Sok embert érintő (milliós nagyságrend) törvények.
2. Kevés embert érintő, de jelentős igazságtalanságot, hibákat sejtető törvények.
Az aktuális vezetés egyfajta értékelése, a hozott törvények alapján.
Ha végigolvassuk eme irományt, és a többi hasonlót, akkor nagyjából összeáll, hogyan lehetne viszonylag jó közvélemény-kutatási rendszert összerakni.
